Dani Clos a hockenheimringi edzéselső

Írta: Papp István
2010. július 23. 14:45
Dani Clos (Racing Engineering, Német Nagydíj, el&#x;zetes, 2010.07.22)
© GP2 Sorozat

A GP2 Sorozat 2010-es bajnoki idényének hatodik állomásaként megrendezésre kerülő Német Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén Dani Clos bizonyult a leggyorsabbnak. A pilótáknak és a csapatoknak egy cseppet sem volt egyszerű a helyzetük, hiszen a kora reggeli hatalmas eső igencsak megnehezítette a dolgukat a helyes beállítások megtalálásában. 

A háromnapos versenyhétvégét megelőző napokban a Racing Engineering alakulat vezetője, Orleáns–Borbón elismerően nyilatkozott spanyol versenyzőjéről, akit esélyesnek tart a bajnoki cím elnyerésére. Clos ugyanis jelenleg Pastor Maldonado mögött 19 ponttal lemaradva a második helyen áll a pontversenyben. 

A pályára lépő 24 pilótából álló mezőnyben tehát ezúttal Dani Closnak kedvezett a szerencse, aki nemcsak a jól felkészített versenyautójának és vezetési kvalitásának, hanem a pályán kialakult forgalmi helyzetekhez történő megfelelő alkalmazkodása révén a félórás edzés utolsó részében meg tudta autózni a leggyorsabbnak számító köridőt. A Racing Engineeringes pilóta összesen 15 kört teljesített a hockenheimi pályán, és 1:36.351-es időeredményével 0.119 másodperccel előzte meg az őt követő Jules Bianchit. 

A harmadik helyre alkalmas köridőt a másik Racing Engineering konstrukcióval pályára lépő Christian Vietrois teljesítette, megelőzve ezzel Bianchi csapattársát, Sam Birdöt. Az ART angol versenyzője mögött ötödikként a németországi versenyre újra GP2-es autóba ülő Romain Grosjeant intették le a kockás zászlóval, aki Jerome d’Ambrosio helyettesítése révén térhetett vissza egykori versenyzéseinek színterére. 

Grosjean az elmúlt évben a Renault F1 csapatban is versenyzett, és az ART Grand Prix (2008), valamint a Barwa Addax Team (2009) színeiben összesen négy futamgyőzelmet szerzett GP2-es pályafutása során. A francia pilóta az idei szezonban az FIA GT1 Bajnokságban is szerencsét próbál, ahol a Matech Competition csapat színeiben egy Ford GT volánja mögött igyekszik minél jobb eredményeket elérni. Az előzőleg említett versenysorozatban a második helyen álló Grosjean az AutoGP Bajnokságban is indul, ahol a DAMS csapat színeiben szintén a második pozíciót birtokolja az összetettben. 

A Formula-1 utánpótlás-nevelő szériájának bajnokságát vezető Pastor Maldonado számára ezúttal csak a hatodik pozíció bizonyult elérhetőnek. A Rapax venezuelai reménysége mögött az első nyolc helyezett között zárta a délelőtti szabadedzést továbbá a valenciában balesetet szenvedett Josef Kralt felváltó Luca Filippi (7. hely) és a Barwa Addax Team hollandja, Giedo van der Garde (8. hely). 

Az esőáztatta aszfalt jó néhány versenyzőnek okozott nem várt nehézséget, amikor Fabio Leimer, Adrian Zaugg, Vladimir Arabadzhiev és Michael Herck is az edzés első felében kicsúszott a pályáról, és azt követően már nem is tudtak további köröket megtenni. Az előzőleg felsorolt pilóták mellett a két Ardenes, Charles Pic és Rodolfo Gonzalez is okozott némi izgalmat, amikor egymást lökték ki a pályáról. Az Arden duójának azonban nagyobb szerencséje volt, hiszen mindketten folytatni tudták a felkészülésüket, és végül a 15-dik, valamint a 18-dik helyet szerezték meg. 

A Német Nagydíj a péntek délutáni időmérővel folytatódik majd tovább.

GP2 Sorozat - Versenyhétvége - 6. forduló

Német Nagydíj - Szabadedzés - 2010.07.23.

Hely Versenyző Csapat Köridő Körök száma
1. Dani Clos Racing Engineering 1:36.351 15
2. Jules Bianchi ART Grand Prix 1:36.470 18
3. Christian Vietrois Racing Engineering 1:36.579 16
4. Sam Bird ART Grand Prix 1:36.976 15
5. Romain Grosjean DAMS 1:36.996 16
6. Pastor Maldonado Rapax 1:37.016 17
7. Luca Filippi Super Nova Racing 1:37.318 16
8. Giedo van der Garde Barwa Addax Team 1:37.329 15
9. Sergio Perez Barwa Addax Team 1:37.388 16
10. Ho-Pin Tung DAMS 1:37.521 17
11. Max Chilton Ocean Racing Technology 1:37.601 16
12. Alberto Valerio Scuderia Coloni 1:37.621 14
13. Oliver Turvey iSport International 1:37.767 14
14. Davide Valsecchi iSport International 1:38.016 16
15. Rodolfo Gonzalez Arden International 1:38.233 14
16. Giacomo Ricci DPR 1:38.294 16
17. Marcus Ericsson Super Nova Racing 1:38.431 15
18. Charles Pic Arden International 1:38.436 15
19. Luiz Razia Rapax 1:38.753 16
20. Johnny Cecotto Jr. Trident Racing 1:38.826 16
21. Fabio Leimer Ocean Racing Technology 1:39.571 6
22. Adrian Zaugg Trident Racing 1:40.058 7
23. Vladimir Arabadzhiev Scuderia Coloni 1:42.136 10
24. Michael Herck DPR 1:43.958 3

Képgaléria

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


KIMI ÉS A WRC
Német Rali - Kimi ismét katonai gyakorlópályán

Kilencedik állomásához érkezett a Ralivilágbajnokság a héten, és az augusztus 20-22-én Németországban rendezett ADAC Rally-n Kimi Räikkönen ismét aszfalton mérkőzhet meg a bajnokság legjobbjaival...