Nem lesz forradalmi újítás a Red Bull új autója
| Írta: |
Motorsportal |
|
| Dátum: |
2010.02.08. 16:17 |
Az idei évben szereplő tizenhárom Formula-1-es csapat közül eddig nyolcan mutatták meg a 2010-es versenygépüket, amelyek nagy része a Red Bull RB5-ös autójára emlékeztet, különös tekintettel a magas orr részre. A Red Bull Racing 2009-es konstrukciója volt a leghatékonyabb a mezőnyben, így sokak számára ez szolgáltatta az alapot az idei fejlesztésekhez. A szakemberek arra számítanak, hogy a csapat idei autója, az RB6-os szintén forradalmi újításokkal készült, ami feladja a leckét a vetélytársaknak. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban a szerdai premier előtt úgy fogalmazott: "Nem nevezném forradalmi újításnak, de úgy vélem, hogy nagyon jó csomagunk lesz, így optimistán várjuk az évadot." A szakember cáfolta, hogy azért hagyták ki a valenciai teszteket, hogy titokban tartsák a fejlesztéseket és elmondta, hogy csak a múlt héten készült el az autó, amelyet Jerezben először Mark Webber, majd Sebastian Vettel tesztelhet. "A nagyobb csapatok sokkal több emberrel dolgoznak, és nagyobb költségvetésből gazdálkodnak. Nekünk okosan kell bánni az erőforrásainkkal. Amíg a szélcsatornában és a számítógépes szimulációk során az adatok javulást mutatnak, és az autó egyre gyorsabb lesz, addig - Adrian Newey filozófiája szerint - folytatni kell a fejlesztéseket, és megéri feláldozni az első három tesztnapot." Habár a csapat nem vett részt az első teszten, a vetélytársak munkáját figyelemmel kísérték. "A Formula-1-ben semmi sem marad titokban. Vannak adataink és fotóink a McLarenről, a Mercedesről és a Ferrariról is, amelyeket kielemzünk. Fordítva ugyanez lesz a helyzet."
|
Hozzászólások
|
Sorozatos visszaélések miatt csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá a cikkekhez!
|
| (15) f1lacko77 |
2010.02.09. 09:53 |
Üdv!
(11) paripa
Azokban az években inkább a motor nem stimmelt, igaz newey
tervezte úgy hogy nem volt jó a kocsi hűtése. |
| |
| (14) pRoject |
2010.02.08. 23:29 |
Newey ide Newey oda...
A mekinél eltőltött hány évet? Ebből mennyi kocsi volt az ami
tényleg jó volt?
volt,hogy egyik évben beletalált de utána a másik évben meg sehol
nemvoltak.
Lutri ez az F1 iss semmi nem biztos. |
| |
|
|
| (13) KimiTheBest |
2010.02.08. 22:28 |
Nekem van egy olyan érzésem, hogy a REd Bull nem a Forradalmi
újítás miatt debütál később, egyszerűen megcsúsztak a
fejlesztésekkel.... |
| |
| (12) JensonAlexanderLyonsButton |
2010.02.08. 18:04 |
(10) dani969
hát lehet te azt látod kiírva címnek hogy "RB5 orr", én nem
látom, ne mond hogy anélkül nem lehet erre a cikkre komizni hogy
ez nem kerül bele..
most jön hogy már szólok bele hogy komiztok, engem hidegen hagy
csak úgy ajnározzátok hogy most a redbullnak volt egy éve amikor
átütő sikerei voltak, igen ez a forma1 , és akkor innentől kezdve
a Newey féle tervező csoporton mindenki más csak kutyaütő
ötletlopó? hát ilyen a hangvétel. |
| |
| (11) paripa |
2010.02.08. 17:59 |
Szerintem van 1-2 Newey szintű ember még az F1-ben. Newey sem
garancia a sikerre. Nekem pl. eszembe jut 1998, a Meki valóban
király volt, aztán 1999 és 2000 már sokkal problémásabb volt a
Mekinek pedig azokat is Newey tervezte, 2001, 2002-ről nem is
beszélve. Szerintem is jó lesz a Bull, de azért Newey nem az
Atyaúristen... Aztán lehet tévedek. |
| |
| (10) dani969 |
2010.02.08. 17:50 |
(9)
de ha egyszer másolták a többiek akkor mit mondjunk....
meg ez a téma... |
| |
| (9) JensonAlexanderLyonsButton |
2010.02.08. 17:47 |
6) BigBone
kiváncsi volnék meddig fogjátok még kihangsúlyozni a Red Bull orr
sztorit.. Kit érdekel a redbull orr. Lemásolták és? Állandóan ez
megy. Adrian Newey-n kivűl létezik még pár remek aerodinamikus
nem kell most ettől isteniteni, mér nem hagyjátok már ezt a
"redbullorr"ozást? 968 ilyen alkalom volt már, de mindig meg kell
ezt lovagolni. |
| |
| (8) tomigogolak |
2010.02.08. 17:40 |
Hát ha esni fog szerintem az sem olyan nagy tragédia. Tavaly a
Brawn sem tesztelt valami sokat mégis ők voltak a legjobbak a
szezon első felében! Aztán Márciusban még az sem volt biztos hogy
indulnak. Ha a RedBullnak jó autója van akkor nem kell félni! :)
Go Vettel :D |
| |
| (7) AutósportF1Motogp |
2010.02.08. 17:28 |
remélem nem lesz eső
igazából a Red Bullnak elég,ha belül(vagyis amit nem látunk) ott
finomítja az autót igazán!!!
persze,remélem változni fog külsőre is egy kicsit szebbé!
(mint a Ferrari)
amúgy a többi autó sem változott meg gyökeresen... |
| |
| (6) BigBone |
2010.02.08. 17:25 |
Formula 1-ben ha valaki azt mondja, hogy "nincsenek forradalmi
fejlesztések, nem titkolunk semmit" az általában azt jelenti,
hogy "forradalmi fejlesztéseink vannak és nem kötjük a riválisok
RB5-utánzat orrára." |
| |
| (5) G0007 |
2010.02.08. 17:18 |
| 4, úgy néz ki esni fog? az tényleg szívás. |
| |
| (4) Tasi-r |
2010.02.08. 17:13 |
3) G0007
Igen csap pl azzal nem számolt ha 3 napig esik az eső akkor nekik
az 1 száraz nap is az alap beállításokra megy el. az meg szopóka!
|
| |
| (3) G0007 |
2010.02.08. 16:51 |
| 2, nyílván nem :) csak newey a maga területén az egyik legjobb |
| |
| (2) Casual |
2010.02.08. 16:42 |
(1) G0007
lol szerinted a többi csapatnál utcaseprők tervezik az autókat?
|
| |
| (1) G0007 |
2010.02.08. 16:23 |
hát ha Newey szerint megéri akkor hallgatni kell rá.
am nem véletlen vágja ennyire az aerodinamikai fejlesztéseket a
f*szi. légiközlekedés mérnöki szakon végzett :) |
| |
| Összes hozzászólás |
| |
|
|