Filippi lép Kral helyére a Super Novánál
A Super Nova Racing alakulat hivatalosan is bejelentette, hogy a július 11-i hétvégén megrendezésre kerülő Angol Nagydíjon egykori pilótájuk, Luca Filippi helyettesítheti Josef Kralt.
A David Sears vezetése alatt álló csapat cseh versenyzője ugyanis a két héttel ezelőtt megrendezett Európa Nagydíj sprintfutamán balesetet szenvedett, amikor az első körben a pálya egyik jobbos kanyarját megelőző féktávon ráfutott az előtte haladó Ardenes ellenfelére, melynek következtében Kral autója a magasba emelkedett, és azt követően pedig az aszfalthoz csapódott. A 19 éves versenyzőt kezelő orvos által kiadott információk alapján megtudhattuk, hogy Kral csigolyatörést szenvedett, és jelenleg hazájában, egy prágai kórházban kezelik.
„Először is szeretnék Josef Kralnak minden jót és mielőbbi gyógyulást kívánni. A saját szempontomból tekintve a kialakult helyzetet elmondhatom, hogy nagyszerű lehetőség részese lehetek, hogy újra GP2-es autó volánja mögé ülhetek. Bízom benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a rám váró versenyeken, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket érjem majd el.” – nyilatkozta Luca Filippi.
„Az elmúlt hétvégén beszéltem Josef Krallal a kórházban, ahol vélhetően néhány hetet el kell majd töltenie. Jeleztem számára, hogy az egész csapat bízik a mielőbbi visszatérésében, és a gyors felépülésében. Josef menedzserével közösen úgy döntöttünk, hogy a teljes gyógyulásáig Luca Filippi veszi át a helyét a csapatnál, és úgy hiszem, hogy a Filippi és Ericsson által alkotott kettős ütőképes csapatot tud alkotni.” – nyilatkozta a Super Nova Racing vezetője, David Sears.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:






