A csapatok meglepték a Pirellit

írta: M4Sport
2016. február 26. 16:40
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Red Bull és a Ferrari is meglepte a Pirellit, amikor úgy döntöttek, az idén bemutatkozó ultralágy abroncsokat is pályára viszik az év első kollektív tesztjén – ismerte el a cég versenyigazgatója, Mario Isola. Persze annak ö is örül, hogy sikerült adatokat gyűjteni az új keverékről.

A Forma–1 hivatalos gumiszállítója a tavalyi év végén döntött úgy, a folytatásban bővíti kínálatát és az olyan pályákon, mint a monacói, a kanadai és a szingapúri egy minden eddiginél lágyabb abroncsot is a csapatok rendelkezésére bocsát. Kedden Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is kipróbálta a lila jelölésű keverékeket, csütörtökön pedig Kimi Räikkönen és Danyiil Kvjat is pályára vitte őket; természetesen a Ferrari és a Red Bull versenyzői is ezekkel teljesítették legjobb köreiket.

Az, hogy az első teszthéten már két csapat is feltette az új gumikat még a Pirelli versenyigazgatóját is meglepte. „Őszintén bevallom, először meglepődtem” – mondta Isola az Autosportnak. „Gondolom szerettek volna adatot gyűjteni, mielőtt kiválasztják a gumikat a kanadai hétvégére. Jól döntöttek, ha figyelembe vesszük, hogy a teszt során nem volt gond az időjárással; az pont megfelelő volt a gyakorláshoz. Inkább a teljesítményre voltak kíváncsiak, mint a kopásra, Barcelonában ugyanis hamar elhasználódnak ezek a gumik. Ebből a szempontból a helyszín nem ideális. Hat-hét kör után a gumik még jó formában voltak, de már jelentkezett a kopás” – magyarázta.

Az új előírások értelmében a csapatoknak a tengerentúli futamok esetében 14 héttel a kezdés előtt jelezniük kell, milyen keverékeket kérnek, azaz jövő csütörtökön döntést kell hozniuk a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban. Érthető tehát, hogy néhányan már most kipróbálták az új abroncsokat, aminek egyébként a Pirelli is örült, hiszen már most elkezdhették az adatgyűjtést; az információkkal pedig elégedettek voltak. „Itt már a végleges verziót használtuk, és úgy tűnik, ez jól működik. A visszajelzések kedvezőek voltak, noha a pálya nem a legkedvezőbb ehhez a teszthez.”

A beszélgetés során természetesen az is szóba került, mennyivel lesznek gyorsabbak az új abroncsok az eddigi leglágyabb keveréknél (a piros jelölésű szuperlágynál). Isola erre a kérdésre még nem tudott pontos választ adni, a becslésekről azonban örömmel nyilatkozott. „Ha megnézzük a Ferrari eredményeit, akkor nyolc tized körönként, de szerintem ez egy kicsit túlbecsült adat. Amikor a tavalyi év végén teszteltük őket, akkor valamivel kisebb volt az eltérés. Szerintem a megfelelő tartományban a különbség valahol 5 és 8 tized között lesz. Többé-kevésbé egyébként ez volt a cél.”

Egy másik újítás értelmében a versenyzőknek 2016-ban már nem kell attól tartaniuk, hogy az abroncsok hirtelen elveszítik a tapadásukat. „Már nem fogják azonnal elveszíteni a tapadást, most a zuhanás helyett egy görbe lesz jellemző. Sokkal simább, sokkal jobb, mintha azonnal elveszítenék a tapadásukat. A következető néhány napban alaposabban ki fogjuk vizsgálni az ezzel kapcsolatos adatokat, de a jelek egyelőre pozitívak” – zárta gondolatát az olasz szakember.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HungaroInfo

 



FORMA-1 HÍREK

Fernando Alonso

02016.06.27. 18:59

„Ez nem Európa-bajnokság”

Ecclestone ismét elhintette, jövőre csökken a futamok száma

02016.06.27. 17:52

Újabb Red Bull-junior debütál

A csapat már most azt figyeli, hogyan bírja a nyomást

52016.06.27. 16:45

Egy merész tipp: Bottas a Mercedesnél!

Salo biztosra veszi, hogy honfitársa a németekhez kerülhet