A Ferrari kicsit megcsúszott a 2016-os autó fejlesztésével

írta: M4Sport
2016. január 06. 12:43
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Ferrari kicsit késleltette a 2016-os autó fejlesztését, csak hogy mindent ki tudjon hozni a 2015-ös versenygépéből. A márka elnöke, Sergio Marchionne szerint azonban ennek semmilyen hatása nem lesz idei esélyeikre.

Több csapat is hangoztatta az előző szezonban, hogy miután a szabályok nemigen változnak 2016-ra, érdemes a végsőkig fejleszteni autóikat. Nem tett másként a Ferrari sem, amely az év legvégéig csiszolgatta az SF15-T kódjelű gépet – ám mint kiderült, programjuk végigviteléért némi áldozatot is vállaltak, s lassították az idei autó munkálatait.

Erről a Scuderia elnöke beszélt nemrég – igaz, sietve hozzátette, ez nem hozza hátrányos helyzetbe őket. „Maurizio (Arrivabene, a csapatfőnök) a megmondhatója, csúsztunk bizonyos dolgokkal, csak hogy befejezhessük a 2015-ös autónkat” – idézte Sergio Marchionnét az Autosport. „Remélhetőleg emiatt nem fog bosszankodni. A 2016-os autó karosszériáján bizonyos munkálatokat később kezdtünk el. De elegendő időnk és elegendő forrásunk van ahhoz, hogy mindent jól csináljunk az adott szabálykereteken belül.”

„Hiszem, hogy megdolgoztatjuk majd a Mercedest a pénzéért. A 16-os autó kapcsán nagyon tiszta elképzeléseink vannak, egyértelmű filozófiát követünk. Rendkívül valószínűtlennek tartom, hogy ne jelentsünk komoly kihívást a Mercedes számára. Bátor dolog lenne részemről, ha előre megmondanám, fogunk-e nyerni vagy sem. De idén már nincs számunkra kifogás, mert az autó fejlesztését a megfelelő időben kezdtük el.”

Pletykák szerint a Ferrari nem sajnálta a pénzt a felzárkózáshoz. Új berendezéseket építettek (többek közt egy próbapadot, melyen karosszériával, hűtő rendszerrel együtt lehet tesztelni a motort), továbbá az infrastruktúrán is javítottak. Állítólag százmilliós nagyságrendű beruházásokra vállalkoztak – mégpedig abban a reményben, hogy az F1-es csapat sikereiből az utcai részleg is profitál majd. „Mindent megtettünk, amire a csapat kért minket. Emellett két világbajnok versenyzőnk van. Természetes, hogy a bajnokság megnyerése a célunk. A címnet vissza kell hozni Maranellóba! A sportsikereknek gazdasági szempontból is van jelentősége” – fogalmazott az olasz.

Mercedes, Ferrari„A tiszteletet a pályán elért eredményekkel kell kivívni”

A Mercedes vezetői az utóbbi hónapokban nem győzték hangoztatni, mennyire komolyan veszik a vörösök fenyegetését. Marchionne azonban óvatos ezen kijelentések kapcsán. „Nem teljesen hiszek Toto Wolffnak, amikor arról beszél, tart tőlünk. Inkább Niki Laudára halgatok, aki azt mondja, a Mercedes továbbra is nyerni fog. Melbourne-ben minden kiderül. De nem félünk senkitől.”

„Igenis érdemes figyelni a Mercedesre, mert remek anyagi háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy jól teljesítsenek 2016-ban. Kiváló emberi erőforrással rendelkeznek, nem szabad alábecsülnünk őket. Nagyot javultak 2015-ben, és biztosra veszem, hogy a 2016-os autójuk is nagy előrelépés lesz. Tiszteljük őket, a vetélytársaink, de nem félünk megvívni velük a pályán. Jól emlékszem még arra, hogy Dieter Zetsche (a Daimler-Benz elnöke – a szerk.) eleinte kissé arrogánsan beszélt a Ferrariról. Ebből most kicsit visszavett, de nem eléggé, mert megnyerték a bajnokságot. Most amikor beszélek vele, már tisztelettel beszél a Ferrariról. És a tiszteletet csak egy módon vívhatjuk ki: a pályán elért eredményekkel” – zárta gondolatát a már több mint egy éve hivatalban lévő Ferrari-vezér.

Oszd meg!





11 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Hombre B
#11 Hombre B 2016. január 07. 08:39  

Az F1today is közölt pár infót, hogy milyen változások lehetnek majd az új Ferrari-n:

- rövid orr, mint a Toro-nál
- push-rod felfüggesztés
- új MGU-K a Megnetti-től (kisebb és nagyobb teljesítményű)
- innovatív diffi
- első felfüggesztés olyan elrendezése, hogy nagyobb legyen a mechanikai tapadás

Agressor
#10 Agressor 2016. január 06. 17:16  

Általában az évadnyitók időmérője után szoktam ilyet benyögni, de lehet most már a télen megteszem. 2011 óta folyamatosan...
Mégpedig azt, hogy lehet jobban jár a Ferrari, ha átáll a jövő évi autó fejlesztésére, teljes erőforrással... Még soha nem tette meg, nem is nyertek címet azóta...

ernike
#9 ernike 2016. január 06. 17:12  
qwerm:
azt nem értem, hogy ha nincs hatása a következő évre, akkor miért hívjuk áldozatnak?

Ilyet szerintem senki nem mondott.

Utoljára módosítva: 2016. január 06. 17:15

qwerm
#8 qwerm 2016. január 06. 16:18  

azt nem értem, hogy ha nincs hatása a következő évre, akkor miért hívjuk áldozatnak?

Janisf
#7 Janisf 2016. január 06. 15:50  
Toti:
De ezek már a felkészülés részei voltak, nem? Legalábbis máshol mintha ezt írták volna (az átalakításos cikknél).

Igen pályára vittek sok 2016-os specifikációjú elemet, amelyek a Brazil tempót nézve egész biztató eredményeket produkáltak.

ernike
#6 ernike 2016. január 06. 15:14  
Toti:
De ezek már a felkészülés részei voltak, nem? Legalábbis máshol mintha ezt írták volna (az átalakításos cikknél).

Valószínűleg ezért is vitték végig a 15-ös fejlesztését. Nem késtek a 16-os fejlesztésével, hanem így döntöttek.

Toti
#5 Toti 2016. január 06. 15:03  
ernike:
Austinra hoztak egy nagy aero csomagot, új első szárny új padlólemez kivágások, új diffúzor felsőrész, teljesen átdolgozott orr alatti terelőelemek és Merci-féle batman szárny az orr alatt.

De ezek már a felkészülés részei voltak, nem? Legalábbis máshol mintha ezt írták volna (az átalakításos cikknél).

Tuareg
#4 Tuareg 2016. január 06. 13:35  
ernike:
Austinra hoztak egy nagy aero csomagot, új első szárny új padlólemez kivágások, új diffúzor felsőrész, teljesen átdolgozott orr alatti terelőelemek és Merci-féle batman szárny az orr alatt.

Na erről lemaradtam, köszi!

ernike
#3 ernike 2016. január 06. 13:28  
Tuareg:
Valaki tudja hogy mik voltak azok az újítások amiket év vége felé hoztak? Én úgy emlékszem Belgium körül volt egy aero update aztán már csak a motorral foglalkoztak. Semmi újdonságról nem olvastam akkortájt. Nem értem így hogyan csúszhattak meg:D

Austinra hoztak egy nagy aero csomagot, új első szárny új padlólemez kivágások, új diffúzor felsőrész, teljesen átdolgozott orr alatti terelőelemek és Merci-féle batman szárny az orr alatt.

szilicium
#2 szilicium 2016. január 06. 13:27  

Már kezdődik... :-(

Tuareg
#1 Tuareg 2016. január 06. 12:57  

Valaki tudja hogy mik voltak azok az újítások amiket év vége felé hoztak? Én úgy emlékszem Belgium körül volt egy aero update aztán már csak a motorral foglalkoztak. Semmi újdonságról nem olvastam akkortájt. Nem értem így hogyan csúszhattak meg:D

HungaroInfo