A Force India sikeresen zárta az első napot Jerezben

Írta: Varga Viktória
2012. február 08. 09:07
2012 02 07 Jerez teszt 1. nap
© xpbimages.com

Kedden a Force India volt az egyik olyan csapat, mely a legtöbb kilométert tette meg idei versenyautójával, és pilótájuk, Pauld di Resta a második legjobb idővel zárta első napját. A csapatnál úgy vélik, jól kezdődött a tesztsorozat, és maximálisan sikerült megvalósítaniuk a tervezett programot.

A jerezi kollektív teszt még semmiképpen sem a teljesítményről szól, a pilóták és csapatok adatokat gyűjtenek az új autó megfelelő beállítása kapcsán, valamint az új Pirelli keverékekkel is ismerkednek. Vijay Mallya alakulata nem tétlenkedett, hiszen Paul di Resta közel 450 kilométert tett meg a VJM05-össel, és szűk egy tizeddel maradt el az élen záró Kimi Räikkönen idejétől. Di Resta elsősorban annak örül, hogy kocsija hosszú etapokon is rendben volt.

Paul di Resta:
Jól kezdődött a téli tesztprogramunk, 101 kört sikerült megtenni, ezek voltak az elvárt célkitűzéseink, vagy még kicsivel több is annál. Az alap kiegyensúlyozottság megfelelő volt, és az autó a hosszú etapokon következetesen jó teljesítményt nyújtott, és sikerült sok fontos adatot begyűjtenünk. Azt gondolom, pozitív érzésekkel folytathatjuk a munkát, és az elkövetkező három nap érdekes lesz, mivel további alkalmazásokat fogunk kiértékelni. Személy szerint én azért is élveztem ezt a fárasztó napot, mert az autóban végre lerázhattam magamról a rozsdát, és felmérhettem, milyen edzettségi állapotban vagyok.

Andrew Green, technikai igazgató
Összességében több mint 100 kört teljesítettünk az első napon, és az ilyen munka a legideálisabb módja annak, hogy hozzákezdjünk az autó felülvizsgálatának. A feladataink listáját tekintve jó eredményeket értünk el, és a nap folyamán sikerült teljesítenünk a kitűzött célokat. Kipróbáltuk az új, 2012-es Pirelli gumikat, közülük a kemény és a közepes keverékeket, és ezek az adatok nagy segítségünkre lesznek miután kielemezzük őket. Paul visszajelzései, mint mindig, most is kitűnőek voltak, és jó ötleteket adtak számunkra a kezdeti beállítások kapcsán, hogy milyen irányba folytassuk az elkövetkező napokban. A szerdai napon Jules (Bianchi) lesz majd az autóban, így a prioritás az, hogy számára is kényelmes legyen, és minél hamarabb sikerüljön felvennie a sebességet. Továbbra is rengeteg dolgunk van, és lehetőség szerint igyekszünk minél több mérföldet megtenni.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

mrobi
#1 mrobi | 2012. február 08. 09:23 0 0  

tudom, hogy ez még nagyon az eleje a tesztidőszaknak, de én nagyon örülnék neki, ha a csapat meg tudna ragadni a szezonkezdetig az élmezőnyben. nem győzelmeket várok tőlük, de ha be tudnának menni az élcsapatok közé és 4-5. helyeken célba tudnának érni, sőt néha egy-egy dobogó is becsúszna, az szerintem nagy fejlődés lenne nekik.

Utoljára módosítva: 2012. február 08. 09:23


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
Monacói Nagydíj események időpontjai
GRAND PRIX DE MONACO
Versenypálya: Circuit de Monaco
Pálya hossza: n.a. m
Körök száma: 78
Futam táv: 260.520 km
Jegyvásárlás a Nagydíjra
2012. május 24. csütörtök
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2012. május 26. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2012. május 27. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2012-es versenynaptár
VSR HÍREK
Indul a GP2 bajnokság!

Sikeres F3 bajnokságunk után nem áll meg az élet formula autók terén, hiszen Március 28.-án rajtol a GP2 Series!

PGL HÍREK
PGL-RFSL-PLX WTCC Valencia Előzetes

Szombaton kezdetét veszi a PGL-RFSL-PLX WTCC bajnoksága.

formanet

SZNZSOLTY BLOG
Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

Egy ajándék tőlem, Norbiéknak. Hogy ők is kapjanak valamit, noha persze a szurkolók elnyomhatatlan szeretethangjánál talán nem kell több. De azért talán mégis egy kis plusz löket lehet még.

kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en