A Manor már megegyezett az új befektetőkkel

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 26. 10:17
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Manor tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick elhintette, már megegyezett a csapat új befektetőivel, ennél többet azonban nem árult el a küszöbön álló üzletről. A brit nem titkolja, a 10. helyezés elvesztése hatással volt az egyeztetésekre, de nem tántorította el az érdeklődőket.

A szezonzáró előtt több forrás is tényként kezelte, hamarosan új többségi tulajdonos érkezhet a mezőny legkisebb csapatához, melynek vezetői jó ideje befektetőket keresnek. Ezt a tényt a Manor sem cáfolta, több információt azonban nem közöltek a tárgyalásokról. Most a jelenlegi tulajdonos is megszólalt, sőt elmondta, a legkomolyabb érdeklődővel már egyezségre is jutott.

„A részletekről nem beszélhetek, de az elmúlt hat hónapban több befektetővel is felvettük a kapcsolatot” – kezdte nyilatkozatát. „Az egyik dolog, amit már a kezdetek óta elfogadok az, hogy a jelenlegi Forma­–1-ben a teljesítmény egyenlő a pénzzel. Szóval nyitott vagyok mindenre, ami több támogatást jelent a csapatnak és segíti annak a fejlődését. És ha ez azt jelenti, hogy új befektetőt – akár többségi tulajdonost – kell ide hoznom, akkor azt is szívesen megteszem” – folytatta.

„A részleteket illetően már megegyeztünk az egyik befektetővel, viszont még mindig dolgozunk az ügyön. Ebben a pillanatban ennél többet nem árulhatok el” – hangsúlyozta a brit, kinek csapata a Brazil Nagydíjon veszítette el a gyártók bajnokságának 10. pozícióját, melynek megtartása esetén dollármilliókkal lett volna gazdagabb, hiszen többet kap a kereskedelmi bevételek elosztásakor.

Fitzpatrick elismerte, mindez hatással volt a tárgyalásokra (a héten megjelenő hírek szerint eddig „túl magas árat kért” a csapatért, a 10. hely elvesztésével azonban annak értéke is csökkent, így neki is engednie kellett), a megegyezést azonban nem veszélyeztette. „Nem tette tönkre az ületet. És ami a legfontosabb, még nincs vége. Egészen jónak tűntünk a pénteki napon, szóval még mindig versenyben vagyunk” – jelezte magabiztosan.

„Pénzügyi szempontból nem segít a dolog, viszont a megegyezés részleteivel kapcsolatban… mondjuk úgy, hogy újra megállapodtunk. Egy ponttal foglaltuk el a 10. helyet a tabellán miközben két futam volt hátra, szóval elég valószínű volt, hogy több forgatókönyv is életbe léphet. Kiábrándító volt a történet, de nem meglepő. Engem nem ért meglepetésként” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél