A Marussia 2012 után is megtartaná Pic-et
A Marussia feltett szándéka az, hogy az újonc francia versenyzőt, Charles Pic-et több mint egy évig az alakulatnál tartsa.
Ez már csak azért is újdonság, mert eddig, amíg a gárda még Virginként szerepelt, a csapat Timo Glock mellé minden évben új (ráadásul újonc) társat választott. Előbb, 2010-ben a brazil Lucas di Grassit, majd 2011-ben Jerome d'Ambrosiót szerződtette le. Az ex-Virgin második ülésébe ezúttal a legutóbbi fizetős pilóta szerepében az éppen huszonegy éves Charles Pic ülhet be.
„Azt hiszem, megvan benne a potenciál hosszú távon is” - nyilatkozta Andy Webb, a Marussia vezérigazgatója. „Azon vagyunk, hogy kiértékeljük a lehetőségét annak, hogy egy évnél tovább is megtartsuk.”
A Marussia még nincs kész a 2012-es autójával, ráadásul ők az egyetlen olyan csapat, amely teljes egészében kihagyta a jerezi teszteket, annak ellenére, hogy más istállók, mint a Mercedes vagy a HRT amellett döntöttek, hogy ha a 2011-es autójukkal is, de részt vesznek az első kollektív próbán.
„Hatalmas kihívás előtt állunk Nick Wirth technikai igazgató csapattól való távozása után, arról nem beszélve, hogy egy nulláról kezdett autó megépítésén dolgozunk.” - tette hozzá a csapat elnöke, John Booth.
„Úgy döntöttünk, hogy a legjobb dolog számunkra az, ha az első barcelonai teszten a 2011-es autóval veszünk részt, majd a szintén Barcelonában megrendezésre kerülő második gyakorláson küldjük pályára az új versenygépet. Ez a terv.”
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










milyen csapat kije?
Szóval jövőre is kell nekik a srác szponzoraitól a pénz. Nagy csalódás ez a csapat, mikor csatlakoztak azt vártam, hogy ők lesznek a 3 újonc közül a legjobbak, de nagyot tévedtem.
„Úgy döntöttünk, hogy a legjobb dolog számunkra az, ha az első barcelonai teszten a 2011-es autóval veszünk részt, majd a szintén Barcelonában megrendezésre kerülő második gyakorláson küldjük pályára az új versenygépet. Ez a terv.”
Csak akkor azt nem értem, hogy Jerezbe miért nem mentek el a 2011-es autóval?