A McLaren pótszárnyat visz Bahreinbe

Írta: Motorsportal
2010. március 09. 18:40
MP4-25
© McLaren

A McLaren-Mercedes nemcsak a légáramlatokat, a vetélytársakat is megzavarta az új hátsó légterelőjével, amely nagyobb tapadást biztosít, ugyanakkor a kialakításának köszönhetően kisebb a légellenállása, és így nagyobb sebességet tesz lehetővé az egyenesekben. A légterelőn található bemetszés miatt a Red Bull és a Ferrari kételkedik abban, hogy az elem legális, ezért arra kérték az FIA-t, hogy vegye szemügyre a kérdéses elemet.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting eredetileg a múlt pénteken tett volna látogatást a McLaren wokingi főhadiszállásán, de miután késett a Brazíliából induló gépe, az ellenőrzést csütörtökre halasztották, csak a hivatalos gépátvételen derül majd ki, hogy legális-e az elem vagy nem.

Amennyiben a versenybíróság úgy véli, hogy a hátsó szárny megfelel a szabályoknak, a vetélytársak óvást nyújthatnak be, így az eset az FIA Fellebbviteli Bírósága előtt kerülhet megvitatásra.

A McLaren technikai vezetője, Jonathan Neale egy konferencián elmondta, hogy biztosak az aerodinamikai elem legalitásában, de végszükség esetére egy új hátsó szárny-konfigurációt visznek Bahreinbe.

"Beszéltünk Stefanóval (Domenicali), néhány további csapatvezetővel és kollegával, akik mindannyian azt szeretnék, ha minél hamarabb tisztázódna ez a kérdés. Ugyanezt tesszük, ha más csapatok fejlesztéseiről van szó.  Nincs ebben semmi kivetnivaló, és bizakodóak vagyunk, hogy az autó legális." - mondta a szakember.

A csapat munkáját az sem zavarja meg túlzottan, ha a versenybíróság nem engedélyezi a kérdéses elem használatát, és egy ’mentőcsomagot’ is visznek Bahreinbe. "Ez a csomag nem tér el radikálisan a mostanitól, de soha nem lehet tudni, hogy a versenybírók milyen döntést hoznak. Az átláthatóság érdekében szorosan együttműködünk az FIA-val."

"Ha a versenybírók másképp döntenek, nekünk akkor is kötelességünk részt venni a futamon, ezért van egy második kontingensünk is, de nem valószínű, hogy szükségünk lesz a használatára."
Neale kételkedik abban, hogy a Red Bull - amely hasonló elemet épít - pontosan megértette, hogy hogyan működik ez a csomag.  "Jól ismerem Adriant (Newey) és a fiúkat, ahogy ők is minket, és talán van ötletük arról, hogy mit csináltunk az autóval, talán közel is járnak a megoldáshoz, de teljes egészében nem fognak rájönni."

A csapat újításokkal készül a bahreini versenyre, de forradalmi módosítások nem lesznek az MP4-25-ös gépen. "Kisebb dolgokról van szó. A boxkiállások hatékonyságán dolgozunk. Lesz egy vagy kettő kisebb aerodinamikai újításunk, de sem az autó kinézete, sem a vezethetősége nem változik meg a barcelonai teszthez képest."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

andrewv84
#33 andrewv84 | 2010. március 10. 18:38 0 0  

25 - aposztróf nélkül, McLaren

autopeti
#32 autopeti | 2010. március 10. 16:37 0 0  

"A McLaren pótszárnyat visz Bahreinbe"

És felengedik azzal a repülőre? Vagy azzal repül el a sivatagig?
:)

Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23
#31 Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23 | 2010. március 10. 16:17 0 0  

(28) Lathor 2010.03.10. 14:22

ahogy a pilóta sem tartozik az kocsihoz aero terén, úgy a kormány és a kerekek sem. Kereken csak a felnire van aero szabályozás. Magyarul a pilóta aero szabályok szempontjából azt csinál amit akar gyakorlatilag.

kommentár
#30 kommentár | 2010. március 10. 16:03 0 0  

újabb beteg videó M.Schumacher visszatér vs Hamilton és többiek :D

űrhajós videó
http://www.youtube.com/watch?v=TV-uvtOc0G0&feature=related


http://www.youtube.com/watch?v=NQGCQ2eJVAE&feature=related
milyen néz ebben Hamilton apja:D meg ahogy a végén kezet fognak Brawnal, jól meg lettek vágva

kommentár
#29 kommentár | 2010. március 10. 15:51 0 0  

apa kezdődik :D

milyen is lett volna a világ, ha óvás és egyéb nélkül indulna az idei f1 is. Lásd tavalyi diffúzor ügy már az elején


"Jól ismerem Adriant (Newey) és a fiúkat, ahogy ők is minket, és talán van ötletük arról, hogy mit csináltunk az autóval, talán közel is járnak a megoldáshoz, de teljes egészében nem fognak rájönni."


hát azért ez elég erős és merész kijelentés, egyrészt kicsit arcos másrészt kicsit azért megint a bevállaljuk aztán vagy szabályos vagy nem érzést kelteti

Lathor
#28 Lathor | 2010. március 10. 14:22 0 0  

(27)
Dehogynem, sok minden mozog, pl. a kerék meg a kormány, azok sem aero elemek.

Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23
#27 Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23 | 2010. március 10. 14:08 0 0  

(26) Lathor 2010.03.10. 14:04

súlyba beleszámít de közvetlenül nem tartozik a kocsihoz:) másképpen meg se mozdulhatna mert akkor egyből mozgó aero elem lenne

Lathor
#26 Lathor | 2010. március 10. 14:04 0 0  

(25)
Nana, a min. súlyba is beszámít a versenyző is, szóval aero elemként nem mozgolódhat, Hamiltont és Buttont az FIA hivatalosan felszólíthatja: Ül, vezet, nem mocorog! :)

Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23
#25 Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23 | 2010. március 10. 11:35 0 0  

(23) andrewv84 2010.03.10. 01:08

pilóta nem tartozéka az autónak, így nincs a rendszerben mozgó aero elem ami pedig nem szabálytalan:) és nem Mc’Laren hanem Mclaren

csapásmérő
#24 csapásmérő | 2010. március 10. 09:57 0 0  

(21) Ibanez
Remélem sikerül elküldeni végre. Most írom meg hatodjára...
F-el kezdődik, errari-ra végződik:) Elég kiváltságos helyzetben vannak ( Concorde- egyezmény, Todt), ezenkívül nagyok az elvárások házon belül, ebből adódóan nagy a bizonyítási kényszer. Ilyenkor segít egy kis hátszél, ha ez pedig a riválisnak szembefúj, akkor még jobb... Amúgy sem nagy a cimboraság... CW pedig babrált már ki a Mclaren-nel, nem hiszem, hogy különösebb lelki válságot okozna neki e tevékenység további gyakorlása:)
A 23 tükrében viszont még lehet hogy jogos is a kifogás. Remélem holnap minden kiderül, nem lesz ebből is 1.5 hónapos szappanopera...

andrewv84
#23 andrewv84 | 2010. március 10. 01:08 0 0  

13

Nézd meg a szárnyukat hátulról! ;)

Amúgy nem a nyílás szabálytalan (mert több csapat is használta tavaly is, pl a Ferrari, BMW, habár kb. csak 15 cm hosszút) hanem az állíthatósága. Az egésznek az a lényege, hogy ezt a nyílásba bejutó levegőt a felső szárnyelem hástó részén engedik ki, ezzel pedig elérik, hogy ott leválik róla a levegő. Az adott részen csökken a légellenállás és a leszorítóerő. A Mc’Larené viszont állítható, méghozzá nagyon úgy néz ki, hogy a pilótafülke elejére szerelt beömlőnyíláson beáramló levegőt vezetik ki a szárnyon, amit a pilóták térde elzár/kinyit (nem egyszerű cockpithűtő nyílás, esős, hideg napokon is használták, van benne egy elválasztó lapocska is). Szóval nem olyan egyszerű a kérdés, hogy szabályos-e, vagy sem.

Ibanez
#22 Ibanez | 2010. március 09. 21:56 0 0  

?

Ibanez
#21 Ibanez | 2010. március 09. 21:55 0 0  

(20) csapásmérő

5let is van,hogy melyik csapat,vagy csak ugy általánosságban,

csapásmérő
#20 csapásmérő | 2010. március 09. 21:38 0 0  

Lehet túlkombinálom az összeesküvéselméletet, de mi van, ha idő kellett még valakinek, hogy kipróbálja, működik-e az ő konstrukciójukkal is, illetve mennyi a haszna, majd ez alapján hoz döntést az FIA?

Atomantiii
#19 Atomantiii | 2010. március 09. 21:26 0 0  

Viszi a pótszárnyakat a többi csapat is.

Ibanez
#18 Ibanez | 2010. március 09. 20:53 0 0  

(17) stonefly

Ha az FIA kiskaput hagyott,akkor viselje a következményeit...

stonefly
#17 stonefly | 2010. március 09. 20:48 0 0  

(16) Ibanez

Szia !

Az FIA félelmetesen töketlen idén, Todt egy puhapöcs szerintem. Fél éve ül ott de még egy nyilatkozatot nem tett, miközben fabtomcsapatok, szélhámosok húzzák le az F1 színvonalát.
Megint rámondták valamire hogy jó, erre most nem is biztos hogy jó.

Vicc ez az egész.

Viszont sajnos sem képet sem a működési elvét nem láttam ennek a szárnynak. DE mivel elég szolidan támadják csak a McLarent a többiek azt gondolom ők is tudják hogy valószínű ügyesen kikerülték a kiskaput, és ezzel a vizsgálat kéréssel inkább csak a Mekit szeretnék a felkészülésben zavargászni miközben ők is ezerrel gyártják ezt a szárnyat.

A szabadedzésen meg vicc lenne ha betiltanák.

Ibanez
#16 Ibanez | 2010. március 09. 20:40 0 0  

(14) stonefly

Szia!

azért erre is lehetne hozni valami szabályt,hogy ha a FIA hibájából nem derül ki valaminek a szabályossága időben,akkor mi a helyzet.Tavaly is vicc volt,hogy a difi ügyben másfél honapig ültek a seggükön,amig kitalálták,hogy jó.

Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23
#15 Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23 | 2010. március 09. 20:36 0 0  

(14) stonefly 2010.03.09. 20:33

a "mentőcsomag"-ban benne van egy külön team, ami a Stefan GP konténerei felkutatásán dolgozik:D

stonefly
#14 stonefly | 2010. március 09. 20:33 0 0  

Ha szabálytalan lesz akkor majd felfeszítik a STEFAN Bt. konténereit aztán csemegéznek abból.

csak hogyan találják meg a 40 konténerből hogy melyikben vannak a hátsószárnyak ???? :D:D:D:D:D:D

prérifarkas
#13 prérifarkas | 2010. március 09. 20:33 0 0  

Valakinél valami fotó vagy valami, a konkrét részről?
Had lássam már végre.....

gulupeti
#12 gulupeti | 2010. március 09. 20:30 0 0  

(11) Ibanez

Igaz. :)

Ibanez
#11 Ibanez | 2010. március 09. 20:22 0 0  

(10) gulupeti

Nem ez lenne az első eset,hogy ami szerda este szabályos,az már csütörtök reggel nem az...

gulupeti
#10 gulupeti | 2010. március 09. 20:14 0 0  

Ugye ugye! Csak van valami vaj a fülük mögött, ha a szabályok keretén belül építenek meg valamit, akkor kétség sem férhet ahhoz, hogy használható az adott elem, de ők mégis visznek egyet. Érdekes... :D

Ibanez
#9 Ibanez | 2010. március 09. 20:11 0 0  

Szerintem Charlie W. megérdemel 1 hátsón billentést.a tervekre igent mondott,igy elméletileg szabályos,+ mi az hogy nem megy el?Igy szerintem nem igazán tilthatják meg a használatát,max annyit mondhatnak,hogy az Ausztrál futamra legyen másik.

westbam
#8 westbam | 2010. március 09. 20:01 0 0  

"Beszéltünk Stefanóval (Domenicali), néhány további csapatvezetővel és kollegával, akik mindannyian azt szeretnék, ha minél hamarabb tisztázódna ez a kérdés. Ugyanezt tesszük, ha más csapatok fejlesztéseiről van szó. Nincs ebben semmi kivetnivaló, és bizakodóak vagyunk, hogy az autó legális."

Korrekt. Ha pedig már kihasználtak egy okos lehetőséget, szerintem megérdemlik hogy föntmaradjon. Végülis a Ferrari is rögtön megkerülte a szabályokat, az integrált keréktárcsával.

McLaren.Hamii. Klauu. GOO! =D
#7 McLaren.Hamii. Klauu. GOO! =D | 2010. március 09. 19:50 0 0  

Jól teszik. Csak ne legyen szabálytalan. Kicsit félek. :S

Deni Taylor
#6 Deni Taylor | 2010. március 09. 19:26 0 0  

(5) RobÚr

Hmm, ebben igazad van.

RobÚr
#5 RobÚr | 2010. március 09. 19:18 0 0  

(3) Deni Taylor
Egyáltalán nem biztos, hogy az RB-n kívül más is elkezdte már másolni. Mindenkinek más más az erőssége. Először még lehet, hogy a saját erősségén csiszol egy kicsit, a többiek ötleteinek átvétele meg majd később következik.

lela6
#4 lela6 | 2010. március 09. 19:00 0 0  

Én nem a szárny miatt aggódom hanem a megoldáson a pilótafülkében illetve a motorburkolat alatt.

Deni Taylor
#3 Deni Taylor | 2010. március 09. 18:56 0 0  

Az utolsó előtti bekezdésben milyen kis titokzatos. :D
Gondolom egyébként, hogy a többi csapat meg visz magával ebből a McLaren-féle hátsó szárnyból. Ez így természetes.
Én persze azt remélem, hogy szabályosnak nyilvánítják és nem lesz szükség erre a pótszárnyra.
Hajrá McLaren!

GreenHonda
#2 GreenHonda | 2010. március 09. 18:52 0 0  

Csak nem tom miért futam előtt kell ezt.

T.L.G
#1 T.L.G | 2010. március 09. 18:46 0 0  

Persze, fel kell készülni minden eshetőségre. De semmi gond nem lesz szerintem.

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár