No Mans Sky

A Renault mentette meg Magnussen pályafutását

írta: M4Sport
2016. február 03. 17:38
FOTÓ: ©xpbimages.com

Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, Kevin Magnussen idén sem lesz ott a Forma-1-es futamok rajtrácsán, az elmúlt hetekben azonban nagyot fordult a világ a fiatal dánnal, szerdán ugyanis őt mutatták be a Renault egyik gyári pilótájaként. Úgy érzi, karrierjét új csapata mentette meg!

Magnussen királykategóriás pályafutása mesésen indult, a 2014-es Ausztrál Nagydíjon ugyanis másodikként rangsorolták, ezt az eredményt azonban a folytatásban nem tudta megismételni, az álom pedig idővel „rémálommá” vált, hiszen a McLaren előbb visszaminősítette tesztversenyzővé, majd a 2015-ös év végén kiadta útját. Ekkor úgy tűnt, kettétörik a fiatal pilóta Forma-1-es karrierje, Pastor Maldonado és a PDVSA távozásával azonban nem várt lehetőséghez jutott.

Miután az érvényes szerződéssel rendelkező venezuelai pilóta – és főszponzora, az ország állami olajtársasága – nem bírt megegyezni a Renault gyári alakulatával, a csapat Magnussent szerződtette a 2016-os évadra. Noha a hírt korábban több lap is tényként közölte, a 23 éves pilóta visszatérése csak ma vált hivatalossá az alakulat bemutatóján. „A kétéves kihagyás egyet jelentett volna a pályafutásom végével” – mondta, amikor az Autosport egyik munkatársa arról kérdezte, mekkora szüksége volt a Renault ajánlatára a Forma-1-es karrier megmentéséhez.

„Ha világbajnok vagy, akkor visszatérhetsz! Az én helyzetben azonban egy ilyen hosszú távollét tényleg egyet jelent a véggel. Ez egy mindent vagy semmit játék volt, de szerencsére sikerült (lehetőséghez jutnom). Ez tényleg egy nagy esély, hiszen kevés pilóta kap második esélyt. Én megkaptam, ráadásul egy nagyon jó csapatnál, egy élcsapatnál! A Renault Sport most az építkezési fázisban tart, de a jövőben a világbajnoki címért harcolhat. Azért vannak itt, hogy nyerjenek. Ez a céljuk, és nekem is ez a célom! Nem tudom elmondani, mennyire boldog vagyok. Már várom, hogy kipróbálhassam a versenyautót” – folytatja boldogan.

A bemutató után elárulta, már korábban felvette a kapcsolatot a Renault vezetőivel, szerződését azonban csak a bemutató előtti napon (tehát kedden) írta alá. „Már akkor is beszéltem a Renault képviselőivel, amikor egyre komolyabb hírek jelentek meg arról, hogy átveszik a Lotust, de az egyeztetések később lecsendesedtek. Az év elején vettem fel velük újra a kapcsolatot. Elég sokat vártam, de végül összejött a dolog” – magyarázza, majd a DTM és a WEC-tesztről is beszél. „Voltak egyéb lehetőségeim, de egyik sem volt biztos. Jó, hogy más versenyautókat is kipróbálhattam. Tényleg örülök, hogy szerencsét próbálhattam, de mindig is a Forma-1 volt a cél!”

Noha a Renault átmeneti évre készül, Magnussen azért reméli, néhány szép eredménnyel bizonyíthatja, rászolgált a második esélyre. „Rendkívül motivált vagyok, miután egy évig távol voltam (az éles versenyzéstől). Most bizonyítanom kell! Rengeteg időt töltöttem a depóban ülve, szóval izgatottan várom, hogy újra autóba ülhessek, és újra versenyezhessek. Fizikailag is készen állok a visszatérésre. Öt éve csatlakoztam az egyik élcsapathoz, ahol három szezonon keresztül versenyeztem, vagy teszteltem. Noha kihagytam egy évet, vannak hasznos tapasztalataim. Várom, hogy részese legyek egy ilyen nagyszerű projekt indulásának” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





18 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Safrane2.5
#18 Safrane2.5 2016. február 04. 11:10  

Hát,ez lehet megkavarja a lapokat 17-től..... :) http://formula.hu/f1/2016/02/04/a-renault-szivesen-hazacsabitana-alonsot

Thibczy
#17 Thibczy 2016. február 03. 23:01  
VettelFactor:
Már többször bebizonyította, hogy nem érdemli meg a nagy csapatok ülését. Force Indiánál is elb.szta a lehetőségét, amikor futamot nyerhetett volna. Nyomás alatt nem teljesít jól a srác. Tavaly is Perez jobbnak tűnt, Hülk 1-2x megvillan 1 évben, aztán megint nem csinál semmit. Magnussen tartotta Button tempóját az újonc évében, amikor 1 teljesen új technikát tanult mindenki. És hozzáteszem, hogy Button olyan pilótákkal van / volt egálban, mint Hamilton vagy Alonso. Ennek fényében annyira mégsem szar ez a Magnussen gyerek. :)

Szerintem inkább pont, hogy mostanában nem nagyon villan meg. Lehozza az elvárható 6-10. helyeket, de ezen a szinten ez el is várható. Szerintem kicsit meg is rekedt a tudása ezen a szinten, nem látszik rajta, hogy fejlődött volna az elmúlt 1-2 évben.

khristiank
#16 khristiank 2016. február 03. 22:03  
VettelFactor:
Már többször bebizonyította, hogy nem érdemli meg a nagy csapatok ülését. Force Indiánál is elb.szta a lehetőségét, amikor futamot nyerhetett volna. Nyomás alatt nem teljesít jól a srác. Tavaly is Perez jobbnak tűnt, Hülk 1-2x megvillan 1 évben, aztán megint nem csinál semmit. Magnussen tartotta Button tempóját az újonc évében, amikor 1 teljesen új technikát tanult mindenki. És hozzáteszem, hogy Button olyan pilótákkal van / volt egálban, mint Hamilton vagy Alonso. Ennek fényében annyira mégsem szar ez a Magnussen gyerek. :)

így születnek az Adrian Sutil-féle még se olyan szar ez a gyerek-ek igen. Ennek a mondatnak a sok sok ismételgetésével... :D

ryanmckane
#15 ryanmckane 2016. február 03. 20:37  

Remélem jól alakul majd ez a történet Kevin számára.

rena76
#14 rena76 2016. február 03. 20:30  
F1890:
pontok érdekelnének leginkább :D

24-20 Barrichellonak (egesz evre nezve 47-22)

sába
#13 sába 2016. február 03. 20:07  

Mindenesetre az elmondható, hogy nem túl tapasztalt párossal vág neki a renault az új kalandnak. Kíváncsian várom az eredményt.

F1890
#12 F1890 2016. február 03. 19:45  
Lewisthebest:
Német nagydíjtól nézve 5-4 futamon Barrichellonak.

pontok érdekelnének leginkább :D

Lewisthebest
#11 Lewisthebest 2016. február 03. 19:37  
F1890:
engem évad második fele érdekel

Német nagydíjtól nézve 5-4 futamon Barrichellonak.

F1890
#10 F1890 2016. február 03. 19:31  
Lewisthebest:
Barrichello - Hülkenberg futamon 12-7 időmérőn 13-6 Button - Magnussen futamon 15-4 időmérőn 10-9

engem évad második fele érdekel

Lewisthebest
#9 Lewisthebest 2016. február 03. 18:57  
F1890:
évad második felében asszem verte barrichellot

Barrichello - Hülkenberg
futamon 12-7 időmérőn 13-6

Button - Magnussen
futamon 15-4 időmérőn 10-9

Lewisthebest
#8 Lewisthebest 2016. február 03. 18:50  
Benhower:
Azért a tartotta Button tempóját nem kicsit túlzás, mert elég csúnyán kikapott, de abban egyetértek hogy kapnia kellett volna még 1 lehetőséget, mert azért túl gyenge se volt. Most lehet bizonyítani, bár Palmer meg elég gyenge mérce leshet valszeg, ő nagyon el kell vernie.

Egy körön tartotta asszem 10-9-re nyert a végén Button.

F1890
#7 F1890 2016. február 03. 18:50  
Lewisthebest:
Magnussenben még több potenciál lehet. 2014 csak az első szezonja volt és a legnagyobb problémája az volt, hogy nem volt konstans. Ellenben voltak villanásai ugye rögtön az 1. futamán 4. vagy 5. helyről rajtolt aztán dobogón végzett a 2. futamon összekoccant Kimivel, áthajtásost kapott és így is visszajött a pontszerzők közé, Monacoban a 4-5. helyért csatázott amikor elment az erő a motorjából, de így is befért még a 10. helyre, Ausztriában végig gyorsabb volt mint Button, A Német nagydíjon a 4. helyre kvalifikálta magát aztán összekoccant Massával az 1. kanyarba és mindenki elment mellette, de a 9. hely így is meglett, Belgiumban egy jó ideig szépen tartotta Alonsot, Vettelt és Buttont aztán persze az egyenes részen való leszorításért megérdemelte a büntetést. Hülkenberggel meg valami gáz biztos van. Ha nem kerülsz be az F1-be lehet azt mondani, hogy a pénz, de Hülkenberg már bent van, pontokat szerez és mégse kell egyik élcsapatnak se. Pedig lett volna lehetőség leszerződtetni Massa leváltásakor a Ferrarihoz vagy mehetett volna ő a Mclarenhez Hamilton távozásakor vagy éppenséggel megpróbálhatta volna most őt kiszedni a szerződéséből a Renault, de nem tették. Lehet, hogy kívülről jobbnak tűnik mint amilyen valójában és azokban a Force Indiákban/Sauberben amikkel bizonyított több volt. És ne felejtsük el, hogy ő is első szezonjában elég rendesen kikapott Barrichellotól ami azért sokkal kevésbé kimagyarázható mintha Buttontól kapsz ki aki mégis csak egy világbajnok és mégis csak felvette a versenyt Hamiltonnal vagy Alonsoval.

évad második felében asszem verte barrichellot

Benhower
#6 Benhower 2016. február 03. 18:46  
VettelFactor:
Már többször bebizonyította, hogy nem érdemli meg a nagy csapatok ülését. Force Indiánál is elb.szta a lehetőségét, amikor futamot nyerhetett volna. Nyomás alatt nem teljesít jól a srác. Tavaly is Perez jobbnak tűnt, Hülk 1-2x megvillan 1 évben, aztán megint nem csinál semmit. Magnussen tartotta Button tempóját az újonc évében, amikor 1 teljesen új technikát tanult mindenki. És hozzáteszem, hogy Button olyan pilótákkal van / volt egálban, mint Hamilton vagy Alonso. Ennek fényében annyira mégsem szar ez a Magnussen gyerek. :)

Azért a tartotta Button tempóját nem kicsit túlzás, mert elég csúnyán kikapott, de abban egyetértek hogy kapnia kellett volna még 1 lehetőséget, mert azért túl gyenge se volt. Most lehet bizonyítani, bár Palmer meg elég gyenge mérce leshet valszeg, ő nagyon el kell vernie.

albutr
#5 albutr 2016. február 03. 18:36  

kíváncsi leszek hogy Magnussen idén mit tud alkotni.

Lewisthebest
#4 Lewisthebest 2016. február 03. 18:29  
kulcsarb:
és valamiért nem látom Magnussenben a világbajnokot, szerintem Hülkenberg kellene a Renault-nak

Magnussenben még több potenciál lehet. 2014 csak az első szezonja volt és a legnagyobb problémája az volt, hogy nem volt konstans. Ellenben voltak villanásai ugye rögtön az 1. futamán 4. vagy 5. helyről rajtolt aztán dobogón végzett a 2. futamon összekoccant Kimivel, áthajtásost kapott és így is visszajött a pontszerzők közé, Monacoban a 4-5. helyért csatázott amikor elment az erő a motorjából, de így is befért még a 10. helyre, Ausztriában végig gyorsabb volt mint Button, A Német nagydíjon a 4. helyre kvalifikálta magát aztán összekoccant Massával az 1. kanyarba és mindenki elment mellette, de a 9. hely így is meglett, Belgiumban egy jó ideig szépen tartotta Alonsot, Vettelt és Buttont aztán persze az egyenes részen való leszorításért megérdemelte a büntetést. Hülkenberggel meg valami gáz biztos van. Ha nem kerülsz be az F1-be lehet azt mondani, hogy a pénz, de Hülkenberg már bent van, pontokat szerez és mégse kell egyik élcsapatnak se. Pedig lett volna lehetőség leszerződtetni Massa leváltásakor a Ferrarihoz vagy mehetett volna ő a Mclarenhez Hamilton távozásakor vagy éppenséggel megpróbálhatta volna most őt kiszedni a szerződéséből a Renault, de nem tették. Lehet, hogy kívülről jobbnak tűnik mint amilyen valójában és azokban a Force Indiákban/Sauberben amikkel bizonyított több volt. És ne felejtsük el, hogy ő is első szezonjában elég rendesen kikapott Barrichellotól ami azért sokkal kevésbé kimagyarázható mintha Buttontól kapsz ki aki mégis csak egy világbajnok és mégis csak felvette a versenyt Hamiltonnal vagy Alonsoval.

VettelFactor
#3 VettelFactor 2016. február 03. 18:05  
kulcsarb:
és valamiért nem látom Magnussenben a világbajnokot, szerintem Hülkenberg kellene a Renault-nak

Már többször bebizonyította, hogy nem érdemli meg a nagy csapatok ülését. Force Indiánál is elb.szta a lehetőségét, amikor futamot nyerhetett volna. Nyomás alatt nem teljesít jól a srác. Tavaly is Perez jobbnak tűnt, Hülk 1-2x megvillan 1 évben, aztán megint nem csinál semmit. Magnussen tartotta Button tempóját az újonc évében, amikor 1 teljesen új technikát tanult mindenki. És hozzáteszem, hogy Button olyan pilótákkal van / volt egálban, mint Hamilton vagy Alonso. Ennek fényében annyira mégsem szar ez a Magnussen gyerek. :)

kulcsarb
#2 kulcsarb 2016. február 03. 17:57  

és valamiért nem látom Magnussenben a világbajnokot,
szerintem Hülkenberg kellene a Renault-nak

oltaag5
#1 oltaag5 2016. február 03. 17:55  

;)
https://www.youtube.com/watch?v=LqOrL9lgozk



FORMA-1 HÍREK

Jenson Button

12016.08.31. 15:34

A csapatok még megnehezíthetik a Pirelli dolgát

Az olaszok pedig az FIA-tól kérhetnek „segítséget”

12016.08.31. 12:26

Jenson Button: Lesz-e folytatás?

A McLaren ajtaja bezárulhat előtte, de az F1-é is?