Menü

Alonso a legjobban fizetett F1-es versenyző

Alonso a legjobban fizetett F1-es versenyző

Írta: Geekay
2012. május 31. 14:46
írta: Geekay
2012. május 31. 14:46
Fernando Alonso

Fernando Alonso messze a legjobban fizetett Formula-1-es versenyző, legalábbis a Business Book GP 2012 adatai alapján.

A francia kiadvány becslése szerint a Ferrari pilótája csapatától éves szinten 30 millió fontot kap, amibe a szponzori pénzek nem tartoznak bele.

A kétszeres világbajnok spanyol majdnem a dupláját keresi annak, amit a McLaren versenyzői vihetnek haza – a 2008-as világbajnok, Lewis Hamilton, valamint a 2009-es bajnoki cím elhódítója, Jenson Button, egyaránt 16 millió fontot kap a wokingi istállótól.

Hasonló a helyzet a Red Bullnál is. Az energiaital cégtől egyenlő bérezést kap Sebastian Vettel és Mark Webber, egyaránt 10 millió fontot – akárcsak Felipe Massa a Ferrarinál. Ez azt jelenti, hogy Massa mindössze egyharmadát keresi annak, amit csapattársa.

Hasonló az eltérés a Force India versenyzőinek fizetésében. Nico Hülkenberg (500 000 font) ugyanis Paul di Resta (200 000 font) fizetésének két és félszeresét teheti zsebre.

Érdekesség, hogy a Mercedesnél Nico Rosberg 2 millió fonttal többet kap, mint hétszeres világbajnok csapattársa, aki éves szinten 8 millió fonttal gazdagodik – természetesen reklámpénzek nélkül.

Az F1-es mezőny fizetése, a Business Book GP 2012 alapján:

1. Fernando Alonso – 30 millió font

2. Lewis Hamilton – 16 millió font

= Jenson Button – 16 millió font

4. Sebastian Vettel – 10 millió font

= Mark Webber – 10 millió font

= Felipe Massa – 10 millió font

= Nico Rosberg – 10 millió font

8. Michael Schumacher – 8 millió font

9. Kimi Raikkonen – 5 millió font

10. Heikki Kovalainen – 4 millió font

11. Timo Glock – 3 millió font

12. Kamui Kobajasi – 1 millió font

= Romain Grosjean – 1 millió font

14. Nico Hulkenberg – 500 000 font

= Sergio Perez – 500 000 font

= Vitalij Petrov – 500 000 font

= Pedro de la Rosa – 500 000 font

18. Jean-Eric Vergne – 400 000 font

= Daniel Ricciardo – 400 000 font

= Pastor Maldonado – 400 000 font

21. Bruno Senna – 250 000 font

= Nairan Karthikeyan – 250 000 font

23. Paul di Resta – 200 000 font

Oszd meg!





58 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

frontember
#58 frontember 2012. június 01. 18:49  

Egyrészt a pilóta ebben a sportágban egy marketing és reklámeszköz azon túl, hogy autót vezet. Ilyen értelemben ahhoz képest fizetik őt meg, amennyit ezen a piacon ér. Nem azt jelenti, hogy Alonso 150-szer annyira tud autót vezeti, mint di Resta, mint tudjuk. Abnormális pénzek ezek 1-1 embernek, de ha tegyük fel, a te munkáltatód keresne kizárólag a neveddel és a népszerűségeddel évente mondjuk 100 millió dollárt, akkor te is megpróbálnál mondjuk a 3. évtől kezdve kialkudni ebből 15-öt magadnak főleg akkor, ha a másik cég adna is neked ennyit, ha náluk dolgoznál. Ennyit érnek, nincs itt min vitázni.

Bruce Willis sem azért kér és kap ugyanekkora összegeket minden egyes filmért, mert olyan kurva jó színész lenne. Ugyanez a logika.

Végül egészen halkan azért megkérdezném, hogy hol vannak azok a kárörvendő, rosszindulatú balfaszok, akik 2009-ben azon sikoltoztak, hogy Kimi kizárólag a pénz miatt volt itt, és azért vonult vissza, mert nem adtak neki eleget? Fenti lista szép választ ad erre a kérdésre, kb 60 hozzászólásból mégsem láttam túl sok "elnézést - tévedtem 2009-ben kommentet.." szokás szerint... :D

mrobi
#57 mrobi 2012. május 31. 21:32  
makaro:
én meg olyannal, aki szereti Rossit és sík hülye...

nem rosszindulatból írtam, hanem csak úgy eszembe jutott. de ha félreértetted, akkor az a te bajod-.-"

BCS_F1
#56 BCS_F1 2012. május 31. 19:01  

Webber meg Massa túl van fizetve szerintem, csakúgy mint Glock meg Kovalainen.

Mathyas
#55 Mathyas 2012. május 31. 17:07  

Vannak változások...
http://www.motorsportal.hu/forma1/alonso-a-legjobban-fizetett-versenyzo-a-mezonyben-c39558.html

opamisi
#54 opamisi 2012. május 31. 17:05  

Érdekes, hogy a reklámpénzekkel, hogy alakulna. Mindenesetre ez az adat is beszédes. Talán Vettel lóg ki a sorból.

goMichael
#53 goMichael 2012. május 31. 16:48  

amúgy tessék itt egy cikk Michael 75 milliós fizetéséről http://sportgeza.hu/forma1/schupay0209/#

goMichael
#52 goMichael 2012. május 31. 16:43  
makaro:
én meg olyannal, aki szereti Rossit és sík hülye...

ez jó volt :D

makaro
#51 makaro 2012. május 31. 16:35  
mrobi:
még sosem találkoztam olyan lánnyal, aki Schuminak drukkolt.

én meg olyannal, aki szereti Rossit és sík hülye...

F1890
#50 F1890 2012. május 31. 16:22  
mrobi:
mondjuk ennek van hátulütője is. szinte egy nyugodt pillanata sincsen, mindenhol felismerik. Rossi mondta, hogy ha otthon van, akkor éjszaka éli az életét és nappal alszik, mert mindenki Őt zaklatná nappal. Kubica is ezért költözött Svájcba.

najó, de halálra keresed magadat és 20 év múlva már nem nagyon fognak zaklatni, meg európaiakat usaban nem nagyon ismerik, szóval ah befejezted pályafutásodat oda is nyugodtan kiköltözhetsz

mrobi
#49 mrobi 2012. május 31. 16:17  
F1890:
régebben olvastam egy interjút ronaldinhoval, és ő mondta h gyakorlatilag most h gazdag meg híres elmegy kajálni valahova és nem is kell fizetnie mert meghívja az étterem őt :D

mondjuk ennek van hátulütője is. szinte egy nyugodt pillanata sincsen, mindenhol felismerik. Rossi mondta, hogy ha otthon van, akkor éjszaka éli az életét és nappal alszik, mert mindenki Őt zaklatná nappal. Kubica is ezért költözött Svájcba.

F1890
#48 F1890 2012. május 31. 16:14  
sába:
fő a büszkeség, mi ? :)

hát az :D de gondolom nem én vagyok az egyetlen aki nem kérne attól akit nem igazán szívlel :D

F1890
#47 F1890 2012. május 31. 16:13  
mrobi:
ha odaadná a legszarabb járművet a garázsából annak is örülnék. bár állítólag van egy Fiat Multiplája, az nem kéne, meg a Harley-Davidson sem, de a többi jöhet:D

régebben olvastam egy interjút ronaldinhoval, és ő mondta h gyakorlatilag most h gazdag meg híres elmegy kajálni valahova és nem is kell fizetnie mert meghívja az étterem őt :D

mrobi
#46 mrobi 2012. május 31. 16:12  
makaro:
mivel akkor még nem volt euro nehéz lett volna abban számolniuk, mint manapság, de most megkerestetem a cikket neked és felmásoltatom vele:)

még sosem találkoztam olyan lánnyal, aki Schuminak drukkolt.

mrobi
#45 mrobi 2012. május 31. 16:12  

Hükenberg 500, di Resta 200?? ez elég hihetetlen.

makaro
#44 makaro 2012. május 31. 16:11  
F1890:
75 millió márkát...

mivel akkor még nem volt euro nehéz lett volna abban számolniuk, mint manapság, de most megkerestetem a cikket neked és felmásoltatom vele:)

sába
#43 sába 2012. május 31. 16:11  
F1890:
én ugyan oda biztos h nem kopogtatok :D

fő a büszkeség, mi ? :)

sába
#42 sába 2012. május 31. 16:09  
Lombardo:
Anthony Hamiltonnak vajon hogy sikerült kiharcolnia, hogy a ( tavaly az év újoncának választott) mendzseltje a mezőny legrosszabbul fizetett pilótája legyen, és még a csapattárs is kétszer annyit keressen?

Di Restával kapcsolatban nem lennék meglepődve egy kis mercedeses háttéri szponzoráláson.

sába
#41 sába 2012. május 31. 16:06  
makaro:
de itt van, hogy már 2x-es vb ként is 50-60 milliót kereset szponzori pénzekkel együtt, szóval 7szeres vb ként ez utána már egyáltalán nem sok http://epa.oszk.hu/00800/00804/00072/5068.html

Egy másik oldalon ezt a cikket találtam. Eszerint valóban többet keresett Schumi a ferrarinál 50-60 milliónál. Csak egy "parányi" eltérésre hívnám fel a figyelmet. Ennél a cikknél FONT-ról beszélnek, Schumi anno a ferrarinál DOLLÁR-ban kapta a fizetését.
"A Mercedes AMG Petronas hétszeres világbajnok német versenyzője továbbra sem panaszkodhat, hatalmas vagyonnal rendelkezik. Schumacher a Ferraris csúcs években évi 100 millió dollárokat keresett, panaszra a Mercinél sincs oka.
A brit Sunday Times című lap éves listája szerint a hétszeres világbajnok német rekorder vagyona 823 millió dollár. Schumachert csak a golflegenda, Tiger Woods előzi meg, akinek a neve mellett 869 millió dollár áll. Ezen a listán szerepel Michael Jordan (516 millió dollár), Roger Federer (316 millió), és David Beckham (258) is.
A Formula-1 két másik neves képviselője, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is befért az elit listára. A spanyol és a finn versenyző körülbelül 161 millió dollárt tudhat magáénak. Eddie Irvine, a korábbi királykategóriás versenyző még a McLaren párosát is túlszárnyalja, vagyona, köszönhetően az ingatlanbefektetéseinek, 129 millió dollár, míg a wokingi istálló két pilótája közül Lewis Hamilton 89, Jenson Button 85 millióval rendelkezik."

mrobi
#40 mrobi 2012. május 31. 16:05  
F1890:
én ugyan oda biztos h nem kopogtatok :D

ha odaadná a legszarabb járművet a garázsából annak is örülnék. bár állítólag van egy Fiat Multiplája, az nem kéne, meg a Harley-Davidson sem, de a többi jöhet:D

F1890
#39 F1890 2012. május 31. 16:01  
mrobi:
majd kopogtatunk Schuminál, hogy szánjon már meg pármillióval:D szerintem már abból is szép summát meg lehetne keresni, ha a paddockban végigmennénk egy kosárral és mindenki beledobná a karóráját:D

én ugyan oda biztos h nem kopogtatok :D

F1890
#38 F1890 2012. május 31. 16:01  
makaro:
de itt van, hogy már 2x-es vb ként is 50-60 milliót kereset szponzori pénzekkel együtt, szóval 7szeres vb ként ez utána már egyáltalán nem sok http://epa.oszk.hu/00800/00804/00072/5068.html

75 millió márkát...

mrobi
#37 mrobi 2012. május 31. 16:00  
F1890:
hozzuk létre a mentsük meg Magyarországot alapítványt xD

majd kopogtatunk Schuminál, hogy szánjon már meg pármillióval:D

szerintem már abból is szép summát meg lehetne keresni, ha a paddockban végigmennénk egy kosárral és mindenki beledobná a karóráját:D

Utoljára módosítva: 2012. május 31. 16:01

makaro
#36 makaro 2012. május 31. 15:56  
F1890:
75 milliót sohasem keresett schumacher én úgy "tudom"(mert ezek is csak becslések) h szponzori pénzekkel együtt kaszált csúcsidőben 50-60 milliót (beleértve a reklámszerződésen át a ferraris fizetésig)

de itt van, hogy már 2x-es vb ként is 50-60 milliót kereset szponzori pénzekkel együtt, szóval 7szeres vb ként ez utána már egyáltalán nem sok

http://epa.oszk.hu/00800/00804/00072/5068.html

F1890
#35 F1890 2012. május 31. 15:55  
mrobi:
lehet Magyarországnak nem az IMF-nél kéne kopogtatni, hanem az élsportolóknál:D

hozzuk létre a mentsük meg Magyarországot alapítványt xD

Scarmond
#34 Scarmond 2012. május 31. 15:54  
Lombardo:
Anthony Hamiltonnak vajon hogy sikerült kiharcolnia, hogy a ( tavaly az év újoncának választott) mendzseltje a mezőny legrosszabbul fizetett pilótája legyen, és még a csapattárs is kétszer annyit keressen?

Willi bácsi túl profi.

Ezek az összegek pedig kismiskák a focistákhoz és néhány golfozóhoz képest.

CR-t mennyiért is szerződtették, 100 milla körül?
A 2 spanyol óriásnak mennyi az éves költségvetése? Annyi kb. mint egy nagy csapatnak itt v. még több, ezért tartom nevetségesnek a költségsapka bevezetését...

Pic pedig várja a jótékony felajánlásokat! :)

mrobi
#33 mrobi 2012. május 31. 15:54  
makaro:
a barátnőm MS rajongó az ő gyűjteményébe olvastam a cikket, annak valahogy jobban hiszek mint neked, bocsi :)

nem kell mindent elhinni:)

F1890
#32 F1890 2012. május 31. 15:54  
makaro:
a barátnőm MS rajongó az ő gyűjteményébe olvastam a cikket, annak valahogy jobban hiszek mint neked, bocsi :)

most nem fogom felkeresni a sztár sportomat :D de tisztán emléxem h woods is 60 egynéhányat keresett és ő volt a legjobban kereső sportoló

mrobi
#31 mrobi 2012. május 31. 15:54  

lehet Magyarországnak nem az IMF-nél kéne kopogtatni, hanem az élsportolóknál:D

makaro
#30 makaro 2012. május 31. 15:53  
F1890:
75 milliót sohasem keresett schumacher én úgy "tudom"(mert ezek is csak becslések) h szponzori pénzekkel együtt kaszált csúcsidőben 50-60 milliót (beleértve a reklámszerződésen át a ferraris fizetésig)

a barátnőm MS rajongó az ő gyűjteményébe olvastam a cikket, annak valahogy jobban hiszek mint neked, bocsi :)

mrobi
#29 mrobi 2012. május 31. 15:47  
F1890:
75 milliót sohasem keresett schumacher én úgy "tudom"(mert ezek is csak becslések) h szponzori pénzekkel együtt kaszált csúcsidőben 50-60 milliót (beleértve a reklámszerződésen át a ferraris fizetésig)

az összes csak becslés, ez a táblázat is az. mondjuk 75 millió tényleg elég hihetetlennek hangzik.

F1890
#28 F1890 2012. május 31. 15:44  
makaro:
ja durva a 30 millió, de ha megnézzük Schumacher az utolsó két Ferraris évében 75 milliót kapott szponzori pénz nélkül... ahhoz képest még bőven jól áll a Ferrari, ketten kapják most ennek az összegnek majdnem a felét :D

75 milliót sohasem keresett schumacher én úgy "tudom"(mert ezek is csak becslések) h szponzori pénzekkel együtt kaszált csúcsidőben 50-60 milliót (beleértve a reklámszerződésen át a ferraris fizetésig)

Utoljára módosítva: 2012. május 31. 15:44

F1890
#27 F1890 2012. május 31. 15:43  
Lombardo:
Mihez képest sokallod nagyon?

alonsoét hamiltonhoz képest, massaét meg alapból :D

mrobi
#26 mrobi 2012. május 31. 15:43  
makaro:
ja durva a 30 millió, de ha megnézzük Schumacher az utolsó két Ferraris évében 75 milliót kapott szponzori pénz nélkül... ahhoz képest még bőven jól áll a Ferrari, ketten kapják most ennek az összegnek majdnem a felét :D

az még a válság előtt volt.

makaro
#25 makaro 2012. május 31. 15:41  
F1890:
az a durva h 30 millió szponzori pénzek nélkül, kétszer annyit keres mint hamilton, 3-szor annyit mint vettel.massa fizuját nagyon sokallom

ja durva a 30 millió, de ha megnézzük Schumacher az utolsó két Ferraris évében 75 milliót kapott szponzori pénz nélkül... ahhoz képest még bőven jól áll a Ferrari, ketten kapják most ennek az összegnek majdnem a felét :D

Lombardo
#24 Lombardo 2012. május 31. 15:38  

Anthony Hamiltonnak vajon hogy sikerült kiharcolnia, hogy a ( tavaly az év újoncának választott) mendzseltje a mezőny legrosszabbul fizetett pilótája legyen, és még a csapattárs is kétszer annyit keressen?

Utoljára módosítva: 2012. május 31. 15:40

sába
#23 sába 2012. május 31. 15:37  

Egyébként elég érdekes Kova vs Petrov fizetés is, Pick meg úgy látom fizetést sem kap. :)

sába
#22 sába 2012. május 31. 15:34  

Ezt a listát alapul véve is jót bazsalyogtam magamban Brundle latolgatását illetően, miszerint Hamiltonnak a mercedes is egy opció. Hamilton jelenleg majdnem annyit keres a mclarennél, mint a két mercedeses együtt. Gondolom majd kitöri kezét lábát, hogy oda menjen versenyezni. :)

Lombardo
#21 Lombardo 2012. május 31. 15:31  
F1890:
az a durva h 30 millió szponzori pénzek nélkül, kétszer annyit keres mint hamilton, 3-szor annyit mint vettel.massa fizuját nagyon sokallom

Mihez képest sokallod nagyon?

Utoljára módosítva: 2012. május 31. 15:34

599gtb
#20 599gtb 2012. május 31. 15:26  

Gyerekek nektek mire spórolnak a szüleitek, mennyi ideje ?
-Az én apukám 10 éve spórol az új opelünkre! mondja pistike
Hát te Alonso fia?
-Az én apukám 1 napot spórolt az új Ferrarira!

Kurva sokat kapnak, dehát gondolom megéri kifizetni.

szilicium
#19 szilicium 2012. május 31. 15:19  

#17 sába

Mivel ezek az adatok legalább annyira titkosak, mint az autók tervei, sztem csak tippek. Hiszen honnan lehet tudni, hogy az az információ, amit hall, tud az újságíró, menniyre torzul(t).

szilicium
#18 szilicium 2012. május 31. 15:18  

#14 F1890

Igen Alonso-Massa?
Vagy Vettel-Webber tavaly?
Bizonyára vannak olyan fejlesztések melyek által egy-egy versenyzőek jobban fekszik az autó.

sába
#17 sába 2012. május 31. 15:17  
Hombre B:
Szponzori pénzek nélkül, utóbbi elég keményen megdobhatja egy-két pilóta jövedelmét...

Így van, pl. Schumi esetében is elég derék szponzori pénzekről szoktak írni. Gondolom a relatíve alacsonyabb bér fejében egyezett meg a csapattal, hogy személyes szponzorokat reklámoz magán (pl. igen ritkán látható rajta mercedeses sapka). Egyébként az ő esetében korábban olyan hírek voltak, hogy 3 évre kap a mercedestől 21 millát, vagyis évi 7-et, ehhez képest most 8-at írnak.
Azért egyszer szeretném tudni, hogy ezeket az infokat honnan szedik, mert a szerződéseket tutira nem látják.:)

szilicium
#16 szilicium 2012. május 31. 15:15  

#15 can-tah

Az elsősorban a dopping miatt van. Massa majdnem meghalt 2009-ben.
Nincs olyan pilóta, akinek nincs visszatérő fájdalmai régebbi sérüléseiből.

Értelek én, de ezt akkor minden profi sportraí lehetne érteni.
Tiger Woods menniyt is keres?

can-tah
#15 can-tah 2012. május 31. 15:10  
szilicium:
#5 can-tah Fociban pl. Cristiano Ronaldo heti majd 200 ezer fontot keres. HETI 200.000 font. Kiszámolhatod menniy is az. És nagyon sokan vanak, akik hasonló pénzeket keresnek. Pl. Messi... Ők mikor kockáztatják az életüket?

Egy focista is ugyanúgy kockáztatja az életét esetlegesen. Évi 50-60 meccset letolni az komoly erőpróbát jelent mindenkinek, még a legedzettebbeknek is. Az F1-ben utoljára Senna halt meg, az sem ma volt, 18 évvel ezelőtt. Azóta focisták közül többen is meghaltak a sport következtében.

Mindegy, a példával igazán csak azt akartam érzékeltetni, milyen irdatlan pénzmennyiség fordul meg a legnépszerűbb sportokban. És ez nem biztos, hogy jó.

Utoljára módosítva: 2012. május 31. 15:11

F1890
#14 F1890 2012. május 31. 15:10  
szilicium:
#5 can-tah Fociban pl. Cristiano Ronaldo heti majd 200 ezer fontot keres. HETI 200.000 font. Kiszámolhatod menniy is az. És nagyon sokan vanak, akik hasonló pénzeket keresnek. Pl. Messi... Ők mikor kockáztatják az életüket?

azért fociban kicsit többet számít maga a sportoló. itt meg leginkább a technika az ami meghatározza a vb-t

sfdrake
#13 sfdrake 2012. május 31. 15:07  
can-tah:
Vérlázító látni, milyen irdatlan pénzek forogban a sportban, bármennyire is népszerűek az egyes ágak. 300 millió forint sok család anyagi gondjait megoldaná jó időre - fociban meg lehet venni belőle egy nagyon jó NB1-es focistát, aki a spanyol vagy angol ligában egy kiesőjelöltnél padozna. Döbbenetes.

Nagyon durva amennyi pénzt sok sportoló keres, de ennek az az oka, hogy még ennél is többet érnek a csapatoknak. A nagy pilóták sokkal többet hoznak mint amennyibe kerülnek, szponzorok, által, akik viszont több terméket tudnak eladni velük, tehát mi fizetjük ezt a sok pénzt.

sába
#12 sába 2012. május 31. 15:07  
mrobi:
nem sajnálok tőlük egy forintot sem, rengeteget dolgoztak azért, hogy idáig eljussanak.

"nem sajnálok tőlük egy forintot sem" Na, azon nincs is mit. :)

F1890
#11 F1890 2012. május 31. 15:07  

az a durva h 30 millió szponzori pénzek nélkül, kétszer annyit keres mint hamilton, 3-szor annyit mint vettel.massa fizuját nagyon sokallom

szilicium
#10 szilicium 2012. május 31. 15:06  

#5 can-tah

Fociban pl. Cristiano Ronaldo heti majd 200 ezer fontot keres.
HETI 200.000 font. Kiszámolhatod menniy is az. És nagyon sokan vanak, akik hasonló pénzeket keresnek. Pl. Messi...
Ők mikor kockáztatják az életüket?

sába
#9 sába 2012. május 31. 15:06  
Gerykimi:
Vettel ugyan annyit keres mint Webber ? Az elég érdekes... Mondjuk az is elég érdekes, hogy Kovalainen majdnem annyit keres mint Kimi.

Max. csak az alapjuk ugyanannyi Vetteléknek, mert (állítólag) a red bullnál a helyezések után járó bonus pénzekkel lehet nagyot kaszálni.



PIT STOP

Így száguld a kis Schumi (videó)

WTCC

Michelisz Norbert

82014.04.13. 19:22

Sébastien Loeb jött, látott és győzött - A Citroën más ligában játszik

A Citroen alakulata, José María López, és a rali-világbajnokság kilencszeres világbajnoka nyerték a WTCC marokkói futamait.

22014.04.12. 23:14

Egy okos 3.

Juni György írása - zengomotorsport.hu

142014.03.20. 09:31

Megyünk a WTCC-re!

Május 3-4, Hungaroring


MAGAZIN

Ron Dennis, Éric Boullier

42014.04.06. 16:29

Ferrari, Red Bull, Ecclestone vs. FIA – ez már háború?

Az Auto Motor und Sport szerint hatalomátvételre készülnek az új F1-et bírálók

FIA

202014.03.24. 20:05

„Schumacher tette értékessé a karrieremet”

Egykori riválisok üzentek a hétszeres bajnoknak

212014.03.21. 19:09

Aki testközelből láthatta Senna és Schumacher zsenijét

Damon Hill az egykori riválisokról