Alonso: A McLaren versenyképessége jövőre már nem a Hondán fog múlni

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 22. 09:31
FOTÓ: ©xpbimages.com

A következő lesz az első éve a McLaren-Hondának, amelyben már nem a motor határozza meg versenyképességüket – bizakodik Fernando Alonso.

Az idei a negyedik szezon, amelyet minden valószínűség szerint győzelem nélkül lesz kénytelen lezárni a McLaren. Az utóbbi két évben a legfőbb hátráltató tényezőt a Honda többiekénél gyengébb és törékenyebb erőforrása jelentette, mely miatt 2015-ben csak a Manorokat tudták legyőzni.

Idén jelentősen megváltozott a gárda helyzete, ám a céljuktól még mindig távol vannak. A mostani szezont minden valószínűség szerint a konstruktőri bajnokság 6. helyén zárja a McLaren, amely a szezon második felében már gyakran a Williamsszel és a Force Indiával is harcba szállhatott.

Motorjuk ugyan továbbra is a leggyengébb a mezőnyben, Fernando Alonso hiszi, hogy 2016 volt az utolsó olyan év, amelyet ilyen jellegű hendikeppel kellett teljesíteniük. „A motor terén sokat tanultunk idén, sokkal többet, mint a múlt évben, mivel akkor minden csak a túlélésről szólt, azt kellett elérnünk, hogy egyáltalán bírja a motor a kockás zászlóig. Hiányzott a lóerő, gyenge volt az elem, rossz volt a megbízhatóság, és minden téren le voltunk maradva. Így nehéz volt bármit is tanulni, mert még működésre bírni is nehéz volt” – idézte fel a szenvedős első szezonjukat a spanyol az Autosportnak.

„Idén nagy fejlődésen mentünk keresztül. Finomítottuk a motort, és a most megszerzett tudásunk a következő évben is kifizetődő lesz. Én nagyon magabiztos vagyok. Szerintem a fő kérdőjelet inkább az új szabályok miatt az aerodinamika fogja jelenteni.”

Alonso úgy érzi, a jövő évi szabályváltozások miatt már csakis rajtuk áll, fel tudnak-e zárkózni az élmezőnyre. „A tavalyi szenvedés után idén kényelmesebb helyzetbe kerültünk, végre harcolhattunk a középmezőny autóival. Jövőre szeretnénk megtenni az utolsó lépést, és még előrébb harcolni. Az új szabályok nagy esélyt kínálnak, mivel minden kicsit összekeveredik, és ha gyors autót tudunk építeni az első versenyre, jók lesznek az esélyeink. A McLaren nagy csapat, komoly háttérrel, nagy lehetőségekkel, ezért bizakodó vagyok. Minden ígéretesnek tűnik a következő szezonra nézve, és már alig várom az új idényt” – tekintett előre.

Oszd meg!





8 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Zasalamel
#8 Zasalamel 2016. november 23. 12:56  
Denis Hunter:
azert duplazni nem kell, mert csak 2 eve nagyon szarok, elotte elcsiptek 1-1 dobogot, igaz nem ugy, ahogy a szurkoloik szeretnek, de tulozni nem kell, hiszen epp egy masik tulzasra reagaltal.

2013-ban sem szereztek dobogót, 2014-ben meg a szezon első futamán volt egy jó versenyük és ennyi volt. Reálisan erőben 4 éve nincsenek dobogó közelben.

Utoljára módosítva: 2016. november 23. 12:58

Denis Hunter
#7 Denis Hunter 2016. november 23. 12:26  
Zasalamel:
21 éves mélyrepülés alatt a ferrari 3x VB, 7x második és 4x harmadik lett a csapat vb-n, míg újra elhódították az egyénit és csapat vb-t is, a meki meg jelen pillanatban dobogó közelben sincs immár 4 éve.

azert duplazni nem kell, mert csak 2 eve nagyon szarok, elotte elcsiptek 1-1 dobogot, igaz nem ugy, ahogy a szurkoloik szeretnek, de tulozni nem kell, hiszen epp egy masik tulzasra reagaltal.

Zasalamel
#6 Zasalamel 2016. november 23. 09:12  
HannaLill:
A Ferrari 21 évig volt mélyrepülésben ők még a felénél sem tartanak:):):)!!!

21 éves mélyrepülés alatt a ferrari 3x VB, 7x második és 4x harmadik lett a csapat vb-n, míg újra elhódították az egyénit és csapat vb-t is, a meki meg jelen pillanatban dobogó közelben sincs immár 4 éve.

Utoljára módosítva: 2016. november 23. 09:18

HannaLill
#5 HannaLill 2016. november 22. 21:30  
Go.Michael:
Lassan 10 éve lesz hogy ők sincsenek sehol. Ekkora mélyrepülés mint amit a mclaren véghez vitt, hát nem semmi. Régi szép idők amikor a ferrarival harcoltak, régen is volt...

A Ferrari 21 évig volt mélyrepülésben ők még a felénél sem tartanak:):):)!!!

Go.Michael
#4 Go.Michael 2016. november 22. 12:51  

Lassan 10 éve lesz hogy ők sincsenek sehol. Ekkora mélyrepülés mint amit a mclaren véghez vitt, hát nem semmi. Régi szép idők amikor a ferrarival harcoltak, régen is volt...

Denis Hunter
#3 Denis Hunter 2016. november 22. 11:46  

gondolom valami olyat szerettek volna irni, hogy most a kasztni lesz az, ami visszafog(hat)ja az autot es nem a motor

Quivver
#2 Quivver 2016. november 22. 11:30  

Hajlamos vagyok úgy tekinteni magamra, mint aki tud a sorok között olvasni, és nekem ez a nyilatkozat (főleg a tegnapi és a korábbi pár utalása után) leginkább egy burkolt ultimátumnak tűnik. A végtelenségig nem fog várni egy épkézláb autóra, inkább harcba száll a triple crownért (F1 vb, Le Mans, Indy 500)

Balrog
#1 Balrog 2016. november 22. 10:12  

"Szerinte 2017 lesz az első év, amikor a motorjuk elfedi valós erejüket"
Biztos ezt szerettétek volna írni?

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél