Amiért Verstappen nem érdemelt büntetést – Verstappen szerint…

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 03. 10:23
FOTÓ: ©xpbimages.com

Továbbra is nevetségesnek és igazságtalannak tartja Max Verstappen a Mexikói Nagydíjon kapott büntetését. Azt is részletezte, miért.

A Red Bull versenyzőjét közvetlenül a díjátadó előtt büntették meg utólagosan 5 másodperccel, s ezzel meg is fosztották őt harmadik helyezésétől. Max Verstappen a hajrában csak az első sikán lerövidítésével tudott az őt támadó Sebastian Vettel előtt maradni.

Honlapján megismételte verseny utáni kijelentését, és „nevetségesnek” titulálta az FIA ítéletét. „Ez a büntetés egyszerűen nevetséges. A bíráknak Hamiltont is büntetniük kellett volna, aki szintén levágta az első kanyart. És Rosberget is, aki pont ugyanazt tette egy velem vívott kerék a kerék elleni harcban. Ha őket nem büntették, én miért kaptam büntetést?” – tette fel a kérdést.

„Semmiféle előnyre nem tettem szert ezzel. A fékezéskor előrébb voltam, aztán utána is. A különbség pedig hasonló volt, szóval semmi előnyöm nem származott belőle. Ezért tartom nevetségesnek ezt” – indokolta véleményét.

Verstappen azt is megerősítette, hogy nem ment szembe csapata utasításával, amikor nem engedte el Vettelt a pályalevágás után, mivel nem is kapott utasítást. „Azt gondolták, hogy vissza kell adnom a helyemet, de ezt aztán nem erősítették meg” – mondta.

S hogy mit érzett, amikor az eredményjelzőn látta, mégsem léphet fel a dobogóra? „Épp az időmonitort néztem, és láttam, hogy csak ötödik vagyok. Az kérdeztem: Hogy lehetséges ez? Aztán láttam, hogy jött az öt másodperces büntetésem megerősítése. Gyorsan megfordultam, és mentem” – mesélte.

Végül a Nico Rosberg ellen a verseny derekán bemutatott sikertelen támadásáról is beszélt. „Akkor gyorsabb voltam, mint ő. Valójában mögötte akartam maradni, hogy óvjam a gumikat, de a lekörözéseknél közelebb kerültem hozzá. Megláttam a lehetőséget, és megpróbáltam. Nem sikerült. Utána már a saját versenyemet futottam.”

Jelezte, hiába bírálták emiatt, nem fogja érdekelni, ha a bajnokság egyik esélyesével kell összecsapnia a pályán. „Én azért vagyok itt, hogy versenyeket nyerjek. Nekem mindegy, ki lesz a világbajnok, én a legjobb formámat fogom nyújtani.”

Oszd meg!





19 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

f1m12
#19 f1m12 2016. november 06. 14:26  
guide:
Three: During that podium photo with the 3rd place trophy, Max told Dan to wash it ’cause it had been touched by ’dirty fingers’ Lovely guy As told by Diego Mejia of the LatinF1Channel team covering the race. He was close enough to hear Max said that to Dan... Szóval Ricsi mossa meg a trófeát,mert Vettel megérintette a piszkos ujjaival.Hát ennyit az ifjú Verstappenről!

akárki akármit mond, nagyon gyerek. az érettséget nem lehet megszerezni, kiérdemelni, megnyerni, mint egy futamot vagy ülést a Forma 1ben. szerintem nevetséges durcás kisfiú. férfiakhoz köze nincs.

guide
#18 guide 2016. november 04. 08:16  

Three: During that podium photo with the 3rd place trophy, Max told Dan to wash it ’cause it had been touched by ’dirty fingers’ Lovely guy
As told by Diego Mejia of the LatinF1Channel team covering the race. He was close enough to hear Max said that to Dan...

Szóval Ricsi mossa meg a trófeát,mert Vettel megérintette a piszkos ujjaival.Hát ennyit az ifjú Verstappenről!

f1 the best
#17 f1 the best 2016. november 03. 22:14  

Ezek a pályalevágások eléggé problémásak. Ha tudod azt, hogy egy levágásért nem fogsz büntetést kapni (ha időben nem nyersz rajta), akkor egy versenyen egyszer tudatosan "lecsalhatod" a pályát védekezésképpen (ahogy tette azt Hamilton az első kör első kanyarjában) ott, ahol a pálya nem "büntet" önmagában.
Alapból problémás az, hogy azért nem büntetik a pályaelhagyásért (bizonyos esetekben) a versenyzőt mert időben nem nyer rajta. A védekezés alapból elvesz a szektoridőből ráadásul a pályalevágás nélkül pozíciójába kerülhetne a versenyzőnek. Tehát időt nem nyer rajta de a pozíciót elveszíthetné.
Alapvetően el kellene különíteni azokat a pályalevágásokat, amikor pozícióért megy a csata és amikor nem! (és nem csak az időbeli "nyereséget" vizsgálni)

guide
#16 guide 2016. november 03. 22:10  
F1890:
itt nem erről van szó, hanem arról h ricsi okoskodott h nem kéne ennyit káromkodni, meg ő megfontoltabban teszi. aztán bumm kiderült h valójában még többet is káromkodott... mondjuk én konkrétan nem lepődtem meg ezen. nagyon rájátszanak tavaly óta vettel blú flegjére meg a frusztráltságára. ahogyan pl alonsot is igyekeznek beállítani úgy mint aki folyton basztatja a hondat.. nem hiába, a görény britek kavarják a szart h jobb színben tüntessék fel a brit luiszkát

Most néztem meg a futam végét és a 71. kör végén adták be Vettel Csarlizását,amikor ráfordult a célegyenesre,miközben még a 70. körben volt ez a beszélgetés.Vagyis volt a FOM-nak ideje eldönteni,hogy mit tesz és a szarkavarás mellett döntöttek!Ha nem megy ki a nagyvilágba,akkor elintézhették volna zárt ajtók mögött az egészet.Ez az egyik.

A másik,hogy a forgalmazásból gyönyörűen látszik,hogy mi történt.A 68. körben azt mondta a Ferrari Vettelnek,hogy beszélnek Charlieval.A 69. azt mondták neki,hogy Maxnak át kell adnia a pozíciót. A 70. körben már azt,hogy harcolnod kell vele,mert Charlie...és akkor durrant el az agya,vagyis úgy gondolta,hogy Verstappen megint megússza.Csak akkor nyugodott meg,amikor Arrivabene szólt neki,hogy vizsgálni fogják Maxet.

A Fom meg random módon bejátszogat,ami éppen neki tetszik.Ricsit fuckozását persze nem.

F1890
#15 F1890 2016. november 03. 21:17  
aw123:
Most fuckozason lovagolunk? :))) Uristen, eddig mit hittel (hittetek), hogy ez valami oriasi bun amit most ricciardo nyakaba is bele lehet varrni? Megteveszt a mosolyaval :))) Kabare ez az eroltetett moszerolas a SEMMIN. Azt pedig, hogy serelmezte a palyaelhagyasokat o maga hivatalosan is lenyilatkozta a futam utan, tobb cikk volt errol. Kb ennyire volt sunyi.

itt nem erről van szó, hanem arról h ricsi okoskodott h nem kéne ennyit káromkodni, meg ő megfontoltabban teszi. aztán bumm kiderült h valójában még többet is káromkodott...
mondjuk én konkrétan nem lepődtem meg ezen. nagyon rájátszanak tavaly óta vettel blú flegjére meg a frusztráltságára. ahogyan pl alonsot is igyekeznek beállítani úgy mint aki folyton basztatja a hondat.. nem hiába, a görény britek kavarják a szart h jobb színben tüntessék fel a brit luiszkát

albutr
#14 albutr 2016. november 03. 21:09  
guide:
Dehogy akarok én ezen lovagolni. Ricsi jó fej és nagyszerű pilóta.Nyilván én is frusztrált voltam a múltkori futam után és azt találtam írni,hogy Riccardo kisírta magának a 3. helyet,mire megkaptam a magamét.:D Mert Ricsiről csak jót vagy semmit.:D Ha Vettel és Kimi nem létezne, még az is lehet,hogy neki szurkolnék.

még lehetsz Ricciardo drukker:P

guide
#13 guide 2016. november 03. 20:18  
aw123:
Most fuckozason lovagolunk? :))) Uristen, eddig mit hittel (hittetek), hogy ez valami oriasi bun amit most ricciardo nyakaba is bele lehet varrni? Megteveszt a mosolyaval :))) Kabare ez az eroltetett moszerolas a SEMMIN. Azt pedig, hogy serelmezte a palyaelhagyasokat o maga hivatalosan is lenyilatkozta a futam utan, tobb cikk volt errol. Kb ennyire volt sunyi.

Dehogy akarok én ezen lovagolni.
Ricsi jó fej és nagyszerű pilóta.Nyilván én is frusztrált voltam a múltkori futam után és azt találtam írni,hogy Riccardo kisírta magának a 3. helyet,mire megkaptam a magamét.:D Mert Ricsiről csak jót vagy semmit.:D Ha Vettel és Kimi nem létezne, még az is lehet,hogy neki szurkolnék.

aw123
#12 aw123 2016. november 03. 19:51  
guide:
Volt 4db fuck és 1db bullshit,plusz Vettelt,Hamiltont és a csapattársát is mószerolgatta. Vagyis büntessenek meg mindenkit,hogy ő minél előbb végezzen.Amikor a múltkor azt írtam,hogy "sunyi",megvádoltak,hogy nem vagyok objektív.:D Egyébként nincs bajom Ricsivel,a többiek is ilyenek,csak azzal,hogy sokakat megtéveszt a ragyogó szemeivel meg a széles mosolyával.

Most fuckozason lovagolunk? :))) Uristen, eddig mit hittel (hittetek), hogy ez valami oriasi bun amit most ricciardo nyakaba is bele lehet varrni? Megteveszt a mosolyaval :))) Kabare ez az eroltetett moszerolas a SEMMIN. Azt pedig, hogy serelmezte a palyaelhagyasokat o maga hivatalosan is lenyilatkozta a futam utan, tobb cikk volt errol. Kb ennyire volt sunyi.

guide
#11 guide 2016. november 03. 18:42  
McLarenHonda:
Pfff....

Nézd már! Inkább örülj neki,hogy nem alszik meg a tej a szájában,ahelyett,hogy itt pff-ögsz!

McLarenHonda
#10 McLarenHonda 2016. november 03. 17:45  
guide:
Volt 4db fuck és 1db bullshit,plusz Vettelt,Hamiltont és a csapattársát is mószerolgatta. Vagyis büntessenek meg mindenkit,hogy ő minél előbb végezzen.Amikor a múltkor azt írtam,hogy "sunyi",megvádoltak,hogy nem vagyok objektív.:D Egyébként nincs bajom Ricsivel,a többiek is ilyenek,csak azzal,hogy sokakat megtéveszt a ragyogó szemeivel meg a széles mosolyával.

Pfff....

guide
#9 guide 2016. november 03. 15:43  
F1890:
ez a ricsi mekkora egy képmutató fazon :D mondjuk engem spec nem tévesztett meg :D

Benne van a média is.Abból csinálnak sztárt,akiből akarnak és azt járatnak le,akit akarnak.

F1890
#8 F1890 2016. november 03. 15:36  
guide:
Az AMuS megszerezte a teljes,vágatlan rádióforgalmazást. Radio transcript GP Mexico: L68 – RB to Verstappen: Ok, give the position. I think you’re going to have to give the position back, Max. L68 – Verstappen: Let me know! L68 – RB to Verstappen: Ok, stay there! ----- L68 – Vettel: He has to let me go, he has to let me go. L68 – FER to Vettel: Ok, copy. Stay calm! L68 – Vettel: No, it’s not right. I don’t stay calm, cause he is blocking me into Ricciardo. L68 – FER to Vettel: Copy that. ----- L68 – FER to Vettel: We’re on it with Charlie. L68 – FER to Vettel: Ok, Verstappen has to give you the position. Watch for Ricciardo behind! ----- L68 – RB to Ricciardo: Okay mate, so let’s keep it smooth. Take advantage when you can. ----- L69 – FER to Vettel: 3 laps to go. L69 – Vettel: Move! Move, for fucks sake! L69 – FER to Vettel: He has been informed. He has to move. L69 – Vettel: He’s a bastard, that’s what he is. ----- L69 – RB to Verstappen: Alright mate, this is going to be investigated after the race, so keep your head down. 2 laps. L69 – RB to Ricciardo: Ok, 2 laps to go. Battery is full. Let’s go! ----- L70 – Vettel: Am I the only one, or are you not seeing what I’m seeing? He’s just backing me off into Ricciardo. Fuck me. L70 – FER to Vettel: You have to fight with him. Charlie... L70 – Vettel: What the hell are you talking about? He cut the chicane. L70 – FER to Vettel: Ok, copy. L70 – Vettel: And now, he’s brake-testing me. L70 – Vettel: I mean, honestly, I’m going to hit someone. I think I have a puncture. Rear left. ----- L70 – Ricciardo: That was fucked. He moved on braking. I had already committed. Fuck. L70 – RB to Ricciardo: Ok, understood. Vettel may have a puncture. ----- L70 – FER to Vettel: Tyres are fine. Tyres are fine. L70 – FER to Vettel: The car is fine, you can fight. The car is fine, you can fight. L70 – Vettel: He has to give me the position, end of the story. L70 – FER to Vettel: Charlie said that... Charlie said... L70 – Vettel: Yeah... you know what, here’s the message for Charlie: Fuck off! Honestly. Fuck off! L70 – Arrivabene to Vettel: Sebastian, Sebastian... calm down! They are under investigation. I know that it’s not fair. But calm down. Put your head down and we will talk afterwards. L70 – Vettel: Ok, copy Maurizio. ----- L71 – RB to Verstappen: Ok Max, last lap. Gap to Sebastian 1,7 seconds. ----- L71 – RB to Ricciardo: Ok mate, this is the last lap now. Tyre pressures are fine. This is the last lap. L71 – Ricciardo: I’ve got a massive vibration. How is the gap behind? L71 – RB to Ricciardo: Yeah, understood. You’ve got a 30 seconds gap behind to Raikkonen. Keep up the pace in case Vettel gets a penalty. You’ve got no threat from behind. Try to keep within 5 seconds if possible. ----- L71 – FER to Vettel: Ricciardo has lost pace behind. He’s 2,7 seconds behind. Try to stay as close as possible in case of 5 second penalty at the end. This is the last lap. ----- Chequered Flag L71+1 – RB to Verstappen: Ah Max. What can I say, mate. Amazing job. Amazing job. Really well done. L71+1 – Verstappen: That was hard. L71+1 – RB to Verstappen: 59 laps on that set. Fantastic. L71+1 – Horner to Verstappen: Well done Maxie, that was a fantastic drive. No debate about turn 1. FerrariHier geht’s zu passenden Produkten auf Amazon.de! were moaning about it, but you were well ahead and it was a lot less than Rosberg did at the beginning of the race. Great drive, you managed it well, and it was a great effort on Nico as well. L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result. L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result. L71+1 – RB to Verstappen: Cool the car on the way in Max! And just a reminder: You will be stopping with Hamilton and Rosberg at Turn 13 in the stadium. Enjoy it! ----- L71+1 – FER to Vettel: P4, P4... slow and cool your brakes! L71+1 – Vettel: I think I showed enough. I mean, overtaking is not a walk in the park. So to me it is clear. That’s the last what I’m saying. L71+1 – Arrivabene to Vettel: Sebastian we understand, we talk afterwards and we are going to talk with FIA. You have done a great race, really. I am proud of you. L71+1 – Vettel: Grazie ragazzi. The car was great, strategy worked well. Shame about yesterday because the pace was there to do more. Grazie. ----- L71+1 – RB to Ricciardo: Nice job on that mate. L71+1 – Ricciardo: Yeah, but what about all these guys outbraking themselves at the first chicane? I mean Lewis at the start and Max the same. Put a fucking wall there and they won’t do it. That’s bullshit guys. Fucking kindergarten stuff. L71+1 – RB to Ricciardo: Ok mate, understood. You did a very, very good job today. Pace was excellent. As I said, we are speaking to Charlie. L71+1 – Horner to Ricciardo: Daniel that was as blatant a move as we’ve ever seen. The event notes are very, very clear. I don’t think you’ve got anything to fear. It was a great effort hat you’ve put in and it was a great move that should have made stick. L71+1 – RB to Ricciardo: Ok Daniel, we’re driving straight around to the pit entry. I let you have a chat with Vettel. Úgy látszik Ricciardo is szeret "fuck" -ozni.

ez a ricsi mekkora egy képmutató fazon :D mondjuk engem spec nem tévesztett meg :D

Rikii
#7 Rikii 2016. november 03. 15:20  

Jobb lenne mar, ha csendben maradna...

guide
#6 guide 2016. november 03. 15:00  
f1m12:
váo.egy dolog, h Vettel is. szerintem nem szép dolog. bárki csinálja, nem az. ha leírom, a véleményem, az lesz, h Ricciardo fóbia. de itt pontosan látszik, pont olyan, m a többi. nem ítélem el, valószínű bárki rádiózását így bemutatva találkozhatnánk hasonlókkal. lám-lám... köszi

Volt 4db fuck és 1db bullshit,plusz Vettelt,Hamiltont és a csapattársát is mószerolgatta.
Vagyis büntessenek meg mindenkit,hogy ő minél előbb végezzen.Amikor a múltkor azt írtam,hogy "sunyi",megvádoltak,hogy nem vagyok objektív.:D

Egyébként nincs bajom Ricsivel,a többiek is ilyenek,csak azzal,hogy sokakat megtéveszt a ragyogó szemeivel meg a széles mosolyával.

Utoljára módosítva: 2016. november 03. 15:37

f1m12
#5 f1m12 2016. november 03. 14:20  
guide:
Az AMuS megszerezte a teljes,vágatlan rádióforgalmazást. Radio transcript GP Mexico: L68 – RB to Verstappen: Ok, give the position. I think you’re going to have to give the position back, Max. L68 – Verstappen: Let me know! L68 – RB to Verstappen: Ok, stay there! ----- L68 – Vettel: He has to let me go, he has to let me go. L68 – FER to Vettel: Ok, copy. Stay calm! L68 – Vettel: No, it’s not right. I don’t stay calm, cause he is blocking me into Ricciardo. L68 – FER to Vettel: Copy that. ----- L68 – FER to Vettel: We’re on it with Charlie. L68 – FER to Vettel: Ok, Verstappen has to give you the position. Watch for Ricciardo behind! ----- L68 – RB to Ricciardo: Okay mate, so let’s keep it smooth. Take advantage when you can. ----- L69 – FER to Vettel: 3 laps to go. L69 – Vettel: Move! Move, for fucks sake! L69 – FER to Vettel: He has been informed. He has to move. L69 – Vettel: He’s a bastard, that’s what he is. ----- L69 – RB to Verstappen: Alright mate, this is going to be investigated after the race, so keep your head down. 2 laps. L69 – RB to Ricciardo: Ok, 2 laps to go. Battery is full. Let’s go! ----- L70 – Vettel: Am I the only one, or are you not seeing what I’m seeing? He’s just backing me off into Ricciardo. Fuck me. L70 – FER to Vettel: You have to fight with him. Charlie... L70 – Vettel: What the hell are you talking about? He cut the chicane. L70 – FER to Vettel: Ok, copy. L70 – Vettel: And now, he’s brake-testing me. L70 – Vettel: I mean, honestly, I’m going to hit someone. I think I have a puncture. Rear left. ----- L70 – Ricciardo: That was fucked. He moved on braking. I had already committed. Fuck. L70 – RB to Ricciardo: Ok, understood. Vettel may have a puncture. ----- L70 – FER to Vettel: Tyres are fine. Tyres are fine. L70 – FER to Vettel: The car is fine, you can fight. The car is fine, you can fight. L70 – Vettel: He has to give me the position, end of the story. L70 – FER to Vettel: Charlie said that... Charlie said... L70 – Vettel: Yeah... you know what, here’s the message for Charlie: Fuck off! Honestly. Fuck off! L70 – Arrivabene to Vettel: Sebastian, Sebastian... calm down! They are under investigation. I know that it’s not fair. But calm down. Put your head down and we will talk afterwards. L70 – Vettel: Ok, copy Maurizio. ----- L71 – RB to Verstappen: Ok Max, last lap. Gap to Sebastian 1,7 seconds. ----- L71 – RB to Ricciardo: Ok mate, this is the last lap now. Tyre pressures are fine. This is the last lap. L71 – Ricciardo: I’ve got a massive vibration. How is the gap behind? L71 – RB to Ricciardo: Yeah, understood. You’ve got a 30 seconds gap behind to Raikkonen. Keep up the pace in case Vettel gets a penalty. You’ve got no threat from behind. Try to keep within 5 seconds if possible. ----- L71 – FER to Vettel: Ricciardo has lost pace behind. He’s 2,7 seconds behind. Try to stay as close as possible in case of 5 second penalty at the end. This is the last lap. ----- Chequered Flag L71+1 – RB to Verstappen: Ah Max. What can I say, mate. Amazing job. Amazing job. Really well done. L71+1 – Verstappen: That was hard. L71+1 – RB to Verstappen: 59 laps on that set. Fantastic. L71+1 – Horner to Verstappen: Well done Maxie, that was a fantastic drive. No debate about turn 1. FerrariHier geht’s zu passenden Produkten auf Amazon.de! were moaning about it, but you were well ahead and it was a lot less than Rosberg did at the beginning of the race. Great drive, you managed it well, and it was a great effort on Nico as well. L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result. L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result. L71+1 – RB to Verstappen: Cool the car on the way in Max! And just a reminder: You will be stopping with Hamilton and Rosberg at Turn 13 in the stadium. Enjoy it! ----- L71+1 – FER to Vettel: P4, P4... slow and cool your brakes! L71+1 – Vettel: I think I showed enough. I mean, overtaking is not a walk in the park. So to me it is clear. That’s the last what I’m saying. L71+1 – Arrivabene to Vettel: Sebastian we understand, we talk afterwards and we are going to talk with FIA. You have done a great race, really. I am proud of you. L71+1 – Vettel: Grazie ragazzi. The car was great, strategy worked well. Shame about yesterday because the pace was there to do more. Grazie. ----- L71+1 – RB to Ricciardo: Nice job on that mate. L71+1 – Ricciardo: Yeah, but what about all these guys outbraking themselves at the first chicane? I mean Lewis at the start and Max the same. Put a fucking wall there and they won’t do it. That’s bullshit guys. Fucking kindergarten stuff. L71+1 – RB to Ricciardo: Ok mate, understood. You did a very, very good job today. Pace was excellent. As I said, we are speaking to Charlie. L71+1 – Horner to Ricciardo: Daniel that was as blatant a move as we’ve ever seen. The event notes are very, very clear. I don’t think you’ve got anything to fear. It was a great effort hat you’ve put in and it was a great move that should have made stick. L71+1 – RB to Ricciardo: Ok Daniel, we’re driving straight around to the pit entry. I let you have a chat with Vettel. Úgy látszik Ricciardo is szeret "fuck" -ozni.

váo.egy dolog, h Vettel is. szerintem nem szép dolog. bárki csinálja, nem az. ha leírom, a véleményem, az lesz, h Ricciardo fóbia. de itt pontosan látszik, pont olyan, m a többi. nem ítélem el, valószínű bárki rádiózását így bemutatva találkozhatnánk hasonlókkal. lám-lám...
köszi

guide
#4 guide 2016. november 03. 13:48  

Az AMuS megszerezte a teljes,vágatlan rádióforgalmazást.

Radio transcript GP Mexico:

L68 – RB to Verstappen: Ok, give the position. I think you’re going to have to give the position back, Max.
L68 – Verstappen: Let me know!
L68 – RB to Verstappen: Ok, stay there!
-----
L68 – Vettel: He has to let me go, he has to let me go.
L68 – FER to Vettel: Ok, copy. Stay calm!
L68 – Vettel: No, it’s not right. I don’t stay calm, cause he is blocking me into Ricciardo.
L68 – FER to Vettel: Copy that.
-----
L68 – FER to Vettel: We’re on it with Charlie.
L68 – FER to Vettel: Ok, Verstappen has to give you the position. Watch for Ricciardo behind!
-----
L68 – RB to Ricciardo: Okay mate, so let’s keep it smooth. Take advantage when you can.
-----
L69 – FER to Vettel: 3 laps to go.
L69 – Vettel: Move! Move, for fucks sake!
L69 – FER to Vettel: He has been informed. He has to move.
L69 – Vettel: He’s a bastard, that’s what he is.
-----
L69 – RB to Verstappen: Alright mate, this is going to be investigated after the race, so keep your head down. 2 laps.
L69 – RB to Ricciardo: Ok, 2 laps to go. Battery is full. Let’s go!
-----
L70 – Vettel: Am I the only one, or are you not seeing what I’m seeing? He’s just backing me off into Ricciardo. Fuck me.
L70 – FER to Vettel: You have to fight with him. Charlie...
L70 – Vettel: What the hell are you talking about? He cut the chicane.
L70 – FER to Vettel: Ok, copy.
L70 – Vettel: And now, he’s brake-testing me.
L70 – Vettel: I mean, honestly, I’m going to hit someone. I think I have a puncture. Rear left.
-----
L70 – Ricciardo: That was fucked. He moved on braking. I had already committed. Fuck.
L70 – RB to Ricciardo: Ok, understood. Vettel may have a puncture.
-----
L70 – FER to Vettel: Tyres are fine. Tyres are fine.
L70 – FER to Vettel: The car is fine, you can fight. The car is fine, you can fight.
L70 – Vettel: He has to give me the position, end of the story.
L70 – FER to Vettel: Charlie said that... Charlie said...
L70 – Vettel: Yeah... you know what, here’s the message for Charlie: Fuck off! Honestly. Fuck off!
L70 – Arrivabene to Vettel: Sebastian, Sebastian... calm down! They are under investigation. I know that it’s not fair. But calm down. Put your head down and we will talk afterwards.
L70 – Vettel: Ok, copy Maurizio.
-----
L71 – RB to Verstappen: Ok Max, last lap. Gap to Sebastian 1,7 seconds.
-----
L71 – RB to Ricciardo: Ok mate, this is the last lap now. Tyre pressures are fine. This is the last lap.
L71 – Ricciardo: I’ve got a massive vibration. How is the gap behind?
L71 – RB to Ricciardo: Yeah, understood. You’ve got a 30 seconds gap behind to Raikkonen. Keep up the pace in case Vettel gets a penalty. You’ve got no threat from behind. Try to keep within 5 seconds if possible.
-----
L71 – FER to Vettel: Ricciardo has lost pace behind. He’s 2,7 seconds behind. Try to stay as close as possible in case of 5 second penalty at the end. This is the last lap.
----- Chequered Flag
L71+1 – RB to Verstappen: Ah Max. What can I say, mate. Amazing job. Amazing job. Really well done.
L71+1 – Verstappen: That was hard.
L71+1 – RB to Verstappen: 59 laps on that set. Fantastic.
L71+1 – Horner to Verstappen: Well done Maxie, that was a fantastic drive. No debate about turn 1. FerrariHier geht’s zu passenden Produkten auf Amazon.de! were moaning about it, but you were well ahead and it was a lot less than Rosberg did at the beginning of the race. Great drive, you managed it well, and it was a great effort on Nico as well.
L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result.
L71+1 – Verstappen: Yeah, thank you very much Christian. It was very hard the last 10 laps. But at the end I think it was still a very good result.
L71+1 – RB to Verstappen: Cool the car on the way in Max! And just a reminder: You will be stopping with Hamilton and Rosberg at Turn 13 in the stadium. Enjoy it!
-----
L71+1 – FER to Vettel: P4, P4... slow and cool your brakes!
L71+1 – Vettel: I think I showed enough. I mean, overtaking is not a walk in the park. So to me it is clear. That’s the last what I’m saying.
L71+1 – Arrivabene to Vettel: Sebastian we understand, we talk afterwards and we are going to talk with FIA. You have done a great race, really. I am proud of you.
L71+1 – Vettel: Grazie ragazzi. The car was great, strategy worked well. Shame about yesterday because the pace was there to do more. Grazie.
-----
L71+1 – RB to Ricciardo: Nice job on that mate.
L71+1 – Ricciardo: Yeah, but what about all these guys outbraking themselves at the first chicane? I mean Lewis at the start and Max the same. Put a fucking wall there and they won’t do it. That’s bullshit guys. Fucking kindergarten stuff.
L71+1 – RB to Ricciardo: Ok mate, understood. You did a very, very good job today. Pace was excellent. As I said, we are speaking to Charlie.
L71+1 – Horner to Ricciardo: Daniel that was as blatant a move as we’ve ever seen. The event notes are very, very clear. I don’t think you’ve got anything to fear. It was a great effort hat you’ve put in and it was a great move that should have made stick.
L71+1 – RB to Ricciardo: Ok Daniel, we’re driving straight around to the pit entry. I let you have a chat with Vettel.

Úgy látszik Ricciardo is szeret "fuck" -ozni.

guide
#3 guide 2016. november 03. 12:18  

Őszintén,az RB a tökéletes csapat.A legjobb pilóták felkutatásában,a kiskapuk megtalálásában,kasztni tervezésben,taktikában,önpromócióban.Azt is tudják kivel kell jóban lenni.Marko olyan pilótára lelt Verstappen személyében,aki pont olyan,mint ő!Mondjuk ebből még lehet galiba később.Jó kifogás Hamilton esete is,csak azt felejtik el,hogy az FIA-nak az az érdeke,hogy a vbcím az utolsó futamon dőljön el.Ezért nem büntették Hamet.

Onei
#2 Onei 2016. november 03. 11:38  
Bredio:
Ennél az esetnél maximum az előnyszerzés lehet vita tárgya, mert Vettel nem volt még elég közel a kanyar előtt Verstappen megelőzéséhez. A büntetés ettől még jogos lehet, de a pozíció nem járt egyértelműen Vettelnek. Arra viszont nagyon kell vigyáznia ennek a srácnak, hogy nehogy ő döntse el a világbajnokság kimenetelét, mert akkor aztán minden kritika a nyakába szakadna.

A kérdés inkább az, hogy mi van akkor ha Verstappen olyan féktávot vesz (tehát nagyobbat) amivel be tudja venni a kanyar szabályosan?? Akkor is biztos, hogy nem előzi őt Vettel??
Rosberg eset? Azt elfelejti, hogy Rosberg bevette volna a kanyart szabályosan a fehér vonalakon belül ha ő nem löki meg.
Nonszensz, hogy a Hungaroringen szenzorokkal figyelik a pályaelhagyást most meg ilyeneken vitázunk.
Hamiltont én saját véleményem szerint büntettem volna: mivel szinte tök egyedül volt nem kellett kifékezni senkit mint pl Rosberg és így vétett, mellé még jó kis előnyt is összeszedett, amit ugyan az sc miatt bukott de az más történet.
Az egészből én inkább ezt az elképesztő kavalkádot nem értem az FIA-tól. Nyáron nagyon szigorúak voltak, most meg mintha ráuntak volna. Elképesztő következetlenség.

Bredio
#1 Bredio 2016. november 03. 11:24  

Ennél az esetnél maximum az előnyszerzés lehet vita tárgya, mert Vettel nem volt még elég közel a kanyar előtt Verstappen megelőzéséhez. A büntetés ettől még jogos lehet, de a pozíció nem járt egyértelműen Vettelnek.

Arra viszont nagyon kell vigyáznia ennek a srácnak, hogy nehogy ő döntse el a világbajnokság kimenetelét, mert akkor aztán minden kritika a nyakába szakadna.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

12016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

52016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra