Austin változtatta meg Rosberget: „Azt a tüskét már kedden kihúztam”

írta: M4Sport
2016. október 21. 12:06
FOTÓ: ©xpbimages.com

Megváltoztatta Nico Rosberget az egy évvel ezelőtti austini vereség. Elmondása szerint már rég túltette magát a kudarcon – a hátralévő versenyeken pedig taktikázás helyett inkább teljes gőzzel támadni fog!

Soha nem volt még ennyire kedvező helyzetben a bajnokság ezen szakaszában Nico Rosberg, mint az austini hétvége előtt. Szuzukában idei 9. futamgyőzelmét szerezte meg, és 33 pontos előnnyel várja a folytatást – újabb lépést tenne élete céljának megvalósítása, a világbajnoki győzelem felé.

Ki hitte volna ezt egy éve ilyenkor?

Rosberg a tavalyi Amerikai Nagydíjon nemcsak elbukta a bajnokságot Lewis Hamiltonnal szemben, szó szerint a padlóra került. A rajt után csapattársa nemes egyszerűséggel kitolta őt a pályáról az első kanyarban, sokadszorra bizonyítva, ki az úr a háznál. Majd hiába állt mégis nyerésre később, a hajrában elkövetett hibája révén Hamilton megelőzte és elhappolta előle a futamgyőzelmet. És hogy még fájóbb legyen a vereség, csapattársa aztán csípős megjegyzésekkel fitogtatta erejét, s még „bele is rúgott” párszor csapattársába.

Nem kizárt, hogy idén éppen ez fog visszaütni nála…

Az emlékezetes díjátadó előtti sapkadobálás ugyanis azóta egy fordulat jelképévé vált. Rosberg ezt követően máshogyan kezdett el nyilatkozni, és máshogyan viselkedett a pályán is, másképp viszonyult Hamiltonhoz. Az év utolsó három versenyét megnyerve vonult el a téli szünetre, s készült fel a visszavágásra. Most pedig élete lehetősége előtt áll.

„Az a tüske mélyre ment. De már az akkori verseny utáni kedden kihúztam” – nyilatkozta a bajnoki éllovas 2015-ről. „Az viszont igaz, hogy az a futam megváltoztatott. Próbálok minden egyes nehéz helyzet után fejlődni. Sikerült is. Utána zsinórban hét futamot nyertem. Austin tavaly nem volt valami kellemes élmény, utána sokat gondolkodtam. És határozottan továbbfejlődtem.”

Lewis Hamilton, Nico RosbergSikerének egyik titkát új szemléletmódjában látja. Ennek köszönhető, hogy még most, négy futammal a vége előtt sem hajlandó a bajnokság állásáról beszélni. „Természetesen tisztában vagyok a helyzettel. De egyáltalán nem érdekel. Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – mondta el ezúttal is a minden hétvégén hallott szavait. „Nyilván tudom, hogy négy második hely is elegendő lenne számomra a bajnoki címhez. De én nem így működöm. Nyerni akarok, és most is ez az elsődleges célom.”

„Idén végig egy tudatos hozzáállással versenyezek: mindig csak az adott hétvégére és futamra koncentrálok. Hogy miért nem töröm a fejem azon, mi történhetne és mi nem? Miért kéne energiát pazarolnom erre? Inkább követem az utamat, itt, Austinban is végzem a megszokott munkám. Arra a következtetésre jutottam, hogy számomra a legjobban az működik, ha csak versenyről versenyre haladok. Elhatároztam, hogy kitartok emellett.”

Rosbergnek fölvetették, ha a pályán újra összeakadnának Hamiltonnal, ezúttal már neki lenne több vesztenivalója, elmondása szerint azonban ez sem fog eszébe jutni a csata hevében. „Ilyesmire sem gondolok. Csak a győzelemre.”

Hamilton Austin háromszoros győzteseként vág neki az Amerikai Nagydíjnak – Rosberg eddig egyszer sem tudott nyerni ezen a pályán. „Ugyanezt mondtátok csütörtökön Szuzukában is. Ott és Szingapúrban is ez volt a helyzet, de megnyertem ezeket a futamokat. Nem gondolok az efféle statisztikákra. Megvan az autóm ahhoz, hogy minden futamon nyerjek. Akár Lewis ellen is. Természetesen ismét megnehezíti majd a dolgomat, ez nem is kérdés. Izgalmas csata lesz.”

Nico RosbergEgy éve a padlón volt, ma viszont úgy tűnik, az önbizalma is az egekben.

S hogy a Hamilton fölött aratott győzelmein túl mi adja neki ehhez az erőt? „A családommal töltött idő adja a biztonságot” – felelte. „Az ide vezető út előtt szép napokat töltöttem el a családommal, és ilyenkor már induláskor mosolygok. Apának lenni csodálatos élmény. az pedig természetesen a munkámra is kihat, hogy ilyen boldog pillanatokat élhetek át a magánéletben.”

Válságról és hullámvölgyről már szó sincs. A mai Rosberg kiegyensúlyozott, erőtől duzzadó és friss. Már csak egyvalami hiányzik ahhoz, hogy kiteljesedjen, s maximálisan kiköszörülje a tavalyi csorbát…

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”