Bahrein: Az újságírók zárt ajtókra találtak a Hispania Racingnél

Írta: Motorsportal
2010. március 10. 16:04
HRT F1 Team
© Motorsportal.hu

A Hispania Racing idei Formula-1-es szereplése sokáig kétséges volt, így csak a múlt héten tudták bemutatni a 2010-es versenyautójukat. Az Auto Motor und Sport megfigyelése szerint a spanyol csapat a bahreini verseny helyszínén is az utolsó pillanatra hagyja a felkészülést, ugyanis míg a vetélytársaknál már javában folyik a munka, a Hispania garázskapui még zárva vannak.

"Mialatt a többi csapat már az autóján szorgoskodik, az újonc brigád garázskapui egész nap csukva maradtak. A box hátsó bejáratából betekintve nem látni túl sokat a szürke HRT autókból. A paraván mögött mindössze néhány kaszni elemet lehetett megpillantani." - írja a lap szerkesztője.

A csapat vezetője, Colin Kolles ennek ellenére nyugalomra int és bizakodóan várja az évad kezdetét. "A versenyzőinknek köszönhetően jó esélyünk van arra, hogy mi legyünk a legjobbak az újoncok közül."

Bruno Senna szerdán a német lapnak elmondta, hogy a pénteki szabadedzésen főleg rendszerellenőrzéseket fog végezni. "A beállításokkal szombaton tudunk majd csak foglalkozni."

A legfontosabb az lesz a csapat számára, hogy az autó megbízható legyen, ami hatalmas siker lenne, mivel a télen egyetlen hivatalos teszten sem vettek részt. A tempót a későbbiekben növelné a HRT. "Bízom benne, hogy pályára tudjuk vinni autót, és sok problémát megoldhatunk." - tette hozzá a brazil pilóta.

Amennyiben az autó elkészül, Senna mellett Karun Chandhok foglalhat helyet az autóban. "Fantasztikus siker lenne, ha sikerülne befejezni a versenyt. Szeretnék minél több kilométert lefutni." - tette hozzá az indiai versenyző.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

canadian
#31 canadian | 2010. március 11. 12:17 0 0  


(30) Ulvar

Szerintem meg inkabb a HRT-nek kellene kicsit utananeznie mi van a jelenben. :)
Plusz ilyen pilota mint Karun Chandhok??? A legjobb ideje is -5 mp. :D

Ulvar
#30 Ulvar | 2010. március 11. 08:00 0 0  

(29) Olvass könyveket a rég múltról :).

Akkor majd megnyugszol...amúgy meg egyszerű lenne a dolog. Vissza hozni a 107%os szabályt aztán aki nem futja meg az időmérő első felében annak búcsút intenek a futamtól.

canadian
#29 canadian | 2010. március 11. 02:55 0 0  


Mit lehet toluk varni?

kb - 7mp alapbol, amit Karun Chandhok meg meg fog fejelni egy masik -5 mp-cel, de csak joindulattal, igy koronkent -12 mp hatrany teszt nelkul kivalo eredmeny lesz. :DDDD
Ha egyaltalan 8 kornel sikerul nekik tobbet menni.

Szoval magyarazza meg valaki nekem, hogy ki az a marha szponzor, akinek ez megeri?

Teszt nelkul??? Nem fogok aludni, mert ez jar a fejemben bakker. Teszt nelkul, nem erted? :DDD

Konig74
#28 Konig74 | 2010. március 10. 22:21 0 0  

(26) Ha garázst nyitnak nekik. :)

prérifarkas
#27 prérifarkas | 2010. március 10. 19:59 0 0  

Nem mennek ezek sehova, semennyit.
De hogy az évet nem futják ki az tuti.

tfefe
#26 tfefe | 2010. március 10. 18:41 0 0  

(25) rubens

Töréstesztek el lettek végezve, megfelelt. Pályára lépés előtt az FIA bírók vizsgálják majd az autót, ha valami nem megfelelő nem engedik pályára szabadedzéseken sem.

rubens
#25 rubens | 2010. március 10. 18:39 0 0  

Egyetlen métert nem ment az autó hivatalos teszteken! egyáltalán átesett valamilyen ellenőrzésen? Szabályos? Én kételkedem ebben! Teszt nélkül rajtrácsra állítani egy autót, de hogy ezt még engedi is az FIA!!!??? Szerintem ez nincs szabályozva és azért lehetséges!!! Vakmerő, de egyáltalán nem mulatságos! Inkább életveszélyes!!! Senna ide, Senna oda akkor is!!!


Hajrá Rubens!!!

tfefe
#24 tfefe | 2010. március 10. 18:38 0 0  

(21) frontember

Monacóra legyen olyan a verda hogy kibír egy futamot végig, és legyen baromi nagy eső, káoszfutam. Olyan 84-es hangulatom lenne tőle, igaz a Toleman nem szürke volt, de mindegy... látni akarom! :)

Szigszalag
#23 Szigszalag | 2010. március 10. 18:37 0 0  

(21) frontember
becsüllek h foglalkoztál vele!:)
am én is kíváncsi vagyok, nem haragszom rájuk, csak ne hátráltassanak senkit(véletlenül-pályán), ennyi.

Szigszalag
#22 Szigszalag | 2010. március 10. 18:35 0 0  

(13) Atomantiii
rohadt nagy!!:D:D

frontember
#21 frontember | 2010. március 10. 18:34 0 0  

hát, az utóbbi években ilyet sem láttunk, hogy egy csapat a versenyhétvégéket tesztelésre fogja használni vagy a szezon feléig.

Ha kiszámolom, hogy a Ferrari 15 tesztnap alatt 7000 akárhány kilométert ment, akkor azt jelenti, hogy a HRT-nek minden hétvégén a 3 szabadedzés és 1 időmérő alatt 400 km-t kell megtenni + a teljes versenytávot végig kell tudni menni (!!!!), és akkor 10 futamhétvége alatt megteszik ugyanazt a távot, amit a Ferrari a 15 nap alatt. Hogy ez alatt mennyit fejlődnek, az ugye rejtély, de talán elfogadható, hogy nem annyit, mint a Ferrari.

Őszintén megmondom, már nem haragszom rájuk, inkább nagyon kiváncsi vagyok erre, mert számomra teljes rejtély ez a csapat.

Nem bírom elképzelni, hogy is lesz ez...

De nyomják mostmár :))) hadd nézzük, mit találtak ki..

Szigszalag
#20 Szigszalag | 2010. március 10. 18:33 0 0  

"A versenyzőinknek köszönhetően jó esélyünk van arra, hogy mi legyünk a legjobbak az újoncok közül."
ez a MONDAT annyira felhúzott... nevetséges, ki ez a Bruno Senna? tudom h GP2-es fenegyerek és jó, de azért álljon már meg a menet, ez a kijelentés, ha még el is vonatkoztatunk a pilótáktól, ez úúristen. teszt nélkül biztos faszák lesznek jobbak lesznek ha csöndben maradt volna

tfefe
#19 tfefe | 2010. március 10. 18:30 0 0  

(17) stonefly

Nehéz lesz villantania... azért Monacóba csak várom azt az esőt... ;) :)

tfefe
#18 tfefe | 2010. március 10. 18:29 0 0  

(14) conan

Az első versenyén minden csapat ezt akarta amikor kezdtek a sportban, és most is ezt akarja minden új résztvevő. Szerintem ez teljesen természetes.
A Le Mans 24 óráson is csak az tud szponzorokat szerezni igazán, aki már egyszer teljesítette a versenyt, mindegy milyen helyezéssel. Az újaknak is akkor lesz esélyük jobb szponzori csomagra, ha már teljesítettek egy évadot, és nagyon jó pont nekik ha az első futamon célba érnek (főleg ha minden futamon műszaki hiba mentesek tudnak lenni), és mindez saját építésű/tervezésű autóval sikerül nekik.

stonefly
#17 stonefly | 2010. március 10. 18:28 0 0  

Sajnálom hogy SENNA neve egy ilyen gittegylethez kötődik.

sfdrake
#16 sfdrake | 2010. március 10. 18:10 0 0  

(14) conan

Minden csapatnak az a célja, a kérdés az kinek hányadik hely a célja.

bandita
#15 bandita | 2010. március 10. 17:38 0 0  

Ahogy mondod,nagyon de nagyon csendben kellett volna maradnia

conan
#14 conan | 2010. március 10. 17:34 0 0  

2010ben az a célja egy forma1es csapatnak hogy teljsesítse a vesenytávot?:D

Atomantiii
#13 Atomantiii | 2010. március 10. 17:30 0 0  

Lehet véletlenül a stefánék konténereit pakolásszák kifele.

The Ts
#12 The Ts | 2010. március 10. 17:07 0 0  

(11) sfdrake
Pontosan ;D

sfdrake
#11 sfdrake | 2010. március 10. 16:58 0 0  

Nem lesz velük baj, azért rejtegetik az autót mert sok rajta a forradalmi újítás, és nem akarják hogy mások lelopják a VB gépüket.

Cooper82
#10 Cooper82 | 2010. március 10. 16:53 0 0  

Majd pénteken nekiállnak készülődni, addig minek bármit is csinálni?! :D:D:D:D:D:D:D:D
A versenyzőket sajnálom a legjobban. Ők aztán tényleg nem tehetnek semmiről.

Májer Sumáher
#9 Májer Sumáher | 2010. március 10. 16:46 0 0  

(6) Joseph Sneijder

Jaja szerintem is. Úgy tudom, hogy egy fluxuskondenzátorral egybeépített hiperhajtóművet próbálgatnak a kocsiba szerelni. Remélem sikerül nekik! :D

MaLiCa
#8 MaLiCa | 2010. március 10. 16:46 0 0  

A hetvenes évek elején talán még elég is lett volna ez a fajta bizakodás... De ma már nem ilyen időket élünk.

GeoCucc
#7 GeoCucc | 2010. március 10. 16:32 0 0  

Amennyiben az autó elkészül? :D
Ja hogy még nincs is kész a második járgány? Hát nem fogták kapkodósra, az tuti.

Joseph Sneijder
#6 Joseph Sneijder | 2010. március 10. 16:17 0 0  

Lehet,hogy egy szupertitkos fegyverük van amit még nem mernek bemutatni a nagyközönség előtt:D

benczeb90
#5 benczeb90 | 2010. március 10. 16:13 0 0  

lesz itt piroszászló elég....csak balesetet ne okozzanak :/ és ők se sérüljenek meg...nem ők tehetnek róla, hogy kamumásnásokhoz szerződtek. bízzunk a Dallara hozzáértésében

GreenHonda
#4 GreenHonda | 2010. március 10. 16:12 0 0  

nem lesz gond szerintem velük

ernike
#3 ernike | 2010. március 10. 16:12 0 0  

És még a Ferrarinak nincs igaza.....
Szégyen

benczeb90
#2 benczeb90 | 2010. március 10. 16:11 0 0  

égés

Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23
#1 Vodafone Mclaren Mercedes MP4/23 | 2010. március 10. 16:11 0 0  

vicc

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár