Bahreini Nagydíj: A legjobb ’beszólások’

Írta: Motorsportal
2010. március 20. 00:44
Barhein GP vasárnap
© Xpb.cc

A Bahreini Nagydíj során a Formula-1-es versenyzők és a főnökeik is számtalan interjút adtak, amelyek során előfordult, hogy a nem a megszokott dolgokról kérdezték őket, vagy éppen nem a megszokott módon válaszoltak. A Motorsport Aktuell összegyűjtötte az idei évad első versenyhétvégéjén elhangzott legjobb kijelentéseket.

Jenson Button, címvédő: „Ha valakinek ez az évad sem lesz izgalmas, annak már én sem segíthetek."

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója: „A tavalyi suzukai versenyen Buemi mindent megrongált a versenygépén, amit csak lehetett, de gyors volt, így megbocsátottam neki."

Egy újságíró a sajtószobából a szabadedzés után: „Heidfeld elkezdhet öltözködni."

Bernie Ecclestone, a Formula-1 vezetője: „Aki egyszer eljátssza a bizalmamat, azzal soha többé nem kötök üzletet."


Lewis Hamilton, McLaren: „Amikor kicsi voltam, az volt a célom, hogy én legyek az első fekete James Bond."

Michael Schumacher, Mercedes: „Igazából én vagyok a Formula-1 James Bondja, mert a hetedik bajnoki címemet, a 700. Formula-1-es versenyen tudtam megszerezni."

Adrian Sutil, Force India: „Ez az autó nem torzszülött."

Vitaly Petrov a Renault támogatójáról, a Ladáról: „A Ladák jók. Mindössze tíz másodpercre van szükségük, hogy nulláról 100 km/h-ra gyorsuljanak."

Sebastian Vettel az új bahreini pályaszakaszról: „Miki egér."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

AutósportF1Motogp
#14 AutósportF1Motogp | 2010. március 20. 19:48 0 0  

(13) adam921104

:DDDDD

adam921104
#13 adam921104 | 2010. március 20. 18:53 0 0  

Azzal nem dicsekedett Petrov, hogy ehhez rengeteg benzinre van szükség...:D

Deni Taylor
#12 Deni Taylor | 2010. március 20. 12:46 0 0  

James Bond milyen népszerű a pilóták körében. :)

qwerm
#11 qwerm | 2010. március 20. 12:46 0 0  

ezek beszólások? :O

Rubinho 4ever!!!
#10 Rubinho 4ever!!! | 2010. március 20. 12:14 0 0  

Jenson Button, címvédő: „Ha valakinek ez az évad sem lesz izgalmas, annak már én sem segíthetek."

LOL! xD

Csak nehogy elfelejtsek futam előtt elmenni WC-re, külömben tuti magam alá csinálok a sok izgalomtól!

panzerfaust
#9 panzerfaust | 2010. március 20. 11:17 0 0  

Hozzászólás törölve!
OK:

Roland81
#8 Roland81 | 2010. március 20. 10:29 0 0  

(7)
Ahogy Kováé sem...:)

Konig74
#7 Konig74 | 2010. március 20. 09:50 0 0  

A képre még nem készült el Chandhok szponzori sapkája sem?! :D

autopeti
#6 autopeti | 2010. március 20. 09:05 0 0  

Csak pontosítok: Schumi a Ferrari 700. futamán szerezte meg a 7. címet.

GreenHonda
#5 GreenHonda | 2010. március 20. 09:02 0 0  

Jenson Button, címvédő: „Ha valakinek ez az évad sem lesz izgalmas, annak már én sem segíthetek."
Michael Schumacher, Mercedes: „Igazából én vagyok a Formula-1 James Bondja, mert a hetedik bajnoki címemet, a 700. Formula-1-es versenyen tudtam megszerezni."
:DDDDDD

Diablo
#4 Diablo | 2010. március 20. 08:46 0 0  

A kis kiváncsi :)

Janisf
#3 Janisf | 2010. március 20. 08:36 0 0  

Off:

Nesze neke ipari kémkedés! :D

http://twitpic.com/19lho2

Diablo
#2 Diablo | 2010. március 20. 08:13 0 0  

„Heidfeld elkezdhet öltözködni." ez azért dúva :-)

A Ladák jók. Mindössze tíz másodpercre van szükségük, hogy nulláról 100 km/h-ra gyorsuljanak." ez meg zsír :-))

Raider5
#1 Raider5 | 2010. március 20. 01:06 0 0  

Egész jók.:D

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár