Barrichello sajnálja Massát
A Ferrari csapatutasítással kapcsolatos vitájában Rubens Barrichello Felipe Massa mögé állt, hiszen kijelentette, hogy egyetlen versenyzőnek sem kellene megtapasztalnia azt, amit honfitársának kellett a múlt hétvégén.
A Ferrari azon döntése, hogy arra utasították Massát, hogy adja át csapattársának, Fernando Alonsónak a vezető pozíciót Hockenheimben, még mindig a fő beszédtéma a Formula–1-es paddockban, Barrichello pedig csütörtökön elárulta, hogy beszélt brazil társával a helyzetről.
A 2002-es Osztrák Nagydíjon a 38 éves versenyző Massához hasonló esetet élt meg, minek alapján úgy véli, az ügy jócskán túllépi a szabályban leírtakat.
„Minden, amit mondhatok, hogy nagyon sajnálom őt, azt, hogy látom, milyen rossz dolgon kellett keresztülmennie” – nyilatkozta Barrichello a Hungaroringen. „Senkinek sem kellene átélnie ezeket az érzéseket. Felipe a barátom, és bárcsak ne kellene keresztülmenni ezen.”
A csapatutasításos szituációval kapcsolatban Barrichello elmondta: „Azt gondolom, tennünk kellene valamit, hogy megállítsuk ezt a dolgot, mivel végül ez akár egy kisebb drámába is torkollhat.”
„Versenyzés közben le akarod győzni a másikat, azt azonban nem tartom helyesnek és jónak, (ha egy csapat azt mondja, hogy) ha ezt neked adom, akkor te nyersz. Én soha nem szerettem az ilyesmit. Ezért váltottam csapatot.”
„A legfelsőbb emberek kezében van a változtatás. Engedniük kell a versenyzést. Ha egy pont híja a bajnokság megnyerésének, akkor legyen úgy.”
„És ha úgy nyered meg egy ponttal a bajnokságot, hogy valaki neked adta, akkor mi a lényeg? Ha rossz fiúnak kellene lennem és úgy világbajnok lennék, az engem nem érdekelne. A fiaimat is erre fogom tanítani.”
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:




steffi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...szerintem egy pilótát lehet akármennyire tolni, ha nem jó pilóta.
egy állítólagos kétszeres VB-nek aki önmagától lett VB pedig nem kell tolás, mert elvileg magától tud sokkal jobban mint egy másik pilóta, pláne ha egy újonc az.
vagy mindenhol vannak kivételek? :P
ezután fisi 2-ként kapott helyet...
Az volt a baj, hogy Fiisi-vel ezt csak később közölték,azt hiszem Kanadában, amikor Alonso őrjöngött, hogy nem engedi el a csapattársa,itt látszódott, hogy nem bírja elviselni, ha nem ő van a középpontban, pedig Fisi-nek ez nagy éve lehetett volna, és képes is lett volna megmutatni, mit is tud.
Imádom Barrichellot, sztem a király dobogójelenetei vannak de: túlságosan érzékeny, talán kicsit naív emberek Massaval együtt, egy rendkívül kemény, kapitalista játékban az F1-ben. Ezért nagyon kicsi az esélyük a sikerre sajnos, itt csak annak az érzelmei számítanak aki győz. Lehetsz te a legaranyosabb, rendesebb, rokonszenvesebb srác, legfeljebb a szurkolóid értékelnek, de VB-t, győzelmeket ezzel csak bukni fogsz. Nyerni csak akkor tudsz ha nem engedsz 1 cm-t sem soha, semmilyen okból, sőt inkább kicsikarsz még 1centit magadnak a gyengétől. Ez az F1 törvénye.
Rubens, a fiadat is erre fogod tanítani?
Arra is tanítsd meg, hogy nem kéne kidobni egy százezer eurós kormányt egy Forma-1-es autóból!
"Én soha nem szerettem az ilyesmit. Ezért váltottam csapatot.”
Hány év után Rubens??? Gondolom van az a pénz... Na ennyire veszem komolyan az egész hisztit.
atos_ írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem gondolod komolyan, hogy nem tudta volna megelőzni....lett volna rá bőven ideje,lehetősége, hogy pár alkalommal megpróbálja még. A csapat attól félt hogy Massa, aki képes volt a korábbi futamokon is lényegében védekezési kísérlet nélkül bárkit elengedni, Alonsót inkább kilökte volna a pályáról előzési kísérlete közben.
Luxor írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...naade azaz újoncka Hamilton hogy a p..-be tud legyőzni egy 2x-es VB-t :) Hát úgy h. őt tolta a Meki, mivel saját nevelés, stb stb Úgyh. ez a 1-es és 2-es számú pilóta dolog ott érződött a legjobban. És utólag meg persze könnyű, de hja Alo-t tolja a Meki, akko ő ma már 3x VB lenne, de persze csak így utólag.
Ma odaadtam Rob Smedleynek a levelet, amit tavaly itt a forumon irtunk Massanak. :)
„Azt gondolom, tennünk kellene valamit, hogy megállítsuk ezt a dolgot, mivel végül ez akár egy kisebb drámába is torkollhat.”
RB hasonlat? nem kívánom!
nem szeretem a Ferrarit a jelenlegi vezetés miatt és kimondottan hidegrázásom van Alonsotól. de ettől függetlenül nem kívánok nekik rosszat!
persze ha összekakaskodnak de nem esik ki egyikük sem csak ennek köszönhetően kicsit... úgy 10+ helyezésre hátracsúsznak, az nem zavarna. 8-)
Hat ha valaki akkor Bar tudja milyen erzes gyozelmet (poziciot) atengedni csapatutasitasra :(
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 21:54
SANI{Ó írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Így van! Flavio csinált belőle VB-t, rengeteg csalással, pl: a kis Piké, meg ami nem került nyílvánosságra... Egy kezdő újoncot nem tudott önerőböl legyőzni, ugyan olyan autóval(Hami) Massa amit elért, saját erejéből érte el!
Romeo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kevesebb ennél is:D
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 21:37
SANI{Ó írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha Alonso 0, akkor te vagy a -163? :D
Nagy kérdés, hogy a nagyon önérzetes és csapatot váltó Barichello miért nem lépett le 2002-ben azonnal a Ferraritól. Mert úgy rémlik, hogy maradt néhány évig, mielőtt még mindig nagyon önérzetesen csapatot váltott volna. Dehát önérzetesen maradt még 3 évig. Felvette a pénzt, aláírta, hogy a pénzért máskor is elengedi Schumachert... Komolyan fontos, hogy egy ilyen figura mit böfög?
opamisi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...http://www.f1matrix.it/gp_2010_eng/11/pc.html kb két kattintás.
32-35.. Massa 32 körön volt gyorsabb Alonsonál. Alonso meg 35 körön Massánál. Magyarul, 3 körben volt lassab Massa. -1 amikor direkt lassított, hogy elengedje. :\
atos_ írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...már hiányoltalak :)) a "rönyónál" a Telefonica vagy valami ilyesmi volt a főszponzor amikor behúzta a két VB-t nem a Santander . de tudod ahhoz hogy támogatóid legyenek tenni is kell érte nem elég csak szépen nézni. de attól hogy van egy erős szponzor mögötted attól még nem leszel világbajnok ahhoz tudni is kell vezetni. Massanak is lehetősége lett volna VB-t nyerni mégsem sikerült neki. talán erről is a Santander tehet?
amúgy ezt a stílust annak engedik meg aki eladható akiért százezrek kijárnak a futamra és akár tetszik akár nem Alonso ilyen.
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 20:49
Bububo007 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát akkor rosszul figyeltél barátom. Mert bizony látszott. Csak lehet a te szemeid átsiklottak felette.
opamisi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...hát ez igaz
atos_ írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem 2008ban Massával akarták megnyeretni a VB t de ez saját vélemény:)
Iceman9305 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Értem és ok is, csak akkor nem kell sírni utána.
McBlack írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Naja ha Alonso pontokat bukik mindenki hibás, csak éppen ő maga és a Ferrari nem :))
#22 Dicckkyy
ezzel vitatkoznék, de ezt régebben kifejtettem a kimi-s cikkeknél!
de csak 1 apróságot (legyen 2):
- a ferka 1 emberre épít mindig
- kire épít, a vb pilótájára, v. a 2-re?
de nem mennék most ebbe bele, ha nem gond! ami biztos: a kimi-s időszakban volt hosszú ideje a leginkább kiegyenlített hozzáállás a ferkában!
#18 júdás
sok szabály változott, amit ha a fia betartat, akkor a ferkát (pl.) párszor nagyon megbüntették volna a régi időkben!
ezt nem tették meg, így minden ment a régiben.
amiért nem fogadom el ezt a "belenyugodott a 2-es helyzetébe" részt:
- 2005-ben a csapatutasítást megkapta, nem akarta végrehajtani, majd lelépett a csapattól
- 2009, brawn: a szezon felénél már megvolt a willi-s szerződése, ami nagyon korai; ugyanezen okból
alo-nak végig könnyű helyzete volt. a satander végig nyomta a rönyónál, a meki-nél és most teljes hatalommal rendelkeznek a ferka felett! ez nagy fegyvertény!
se massának, se bari-nak nincs ilyen támogatása (és még sok más pilótának sincs).
ha a 2 brazil ugyanezt a gusztustalan stílust nyomná, akkor már rég montoya sorsára jutottak volna! pont a fentiek miatt.
alo sosem hagyta magát elnyomni? nem is volt rá eset, h. ezt megtegyék! mindig 1-es volt!
a meki az egyedüli, de ott mi volt? kb. 1/3-ig 1-es; 1/3-ig egyenlő és 1/3-ig 2-es pilóta volt! ha ott nincs a satander, akkor (esetleg a 2 vb-t is ide venném), akkor a hungaroring után kivágták volna a csapattól!
atos_ írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha azt vesszük,hogy milyen hamar keresztbe tettek Kiminek,akkor elég hamar megkapta a támogatást.
#12 SANI{Ó
tény, h. szánalmas az a személy, aki tudja, h. képtelen lett volna csapatutasítás nélkül megelőzni a cstársát, és utána büszkén gondol rá, h. első lett!
#13 kozo11
látod, a hozzád hasonló gondolkodással van a gond!
éljen ms, aki full egyesként, a csapattársak elnyomása mellett tudott vb-ket nyerni; és így most ő a világ legnagyobb f1-es pilótája!
ott van alo, aki ugyanígy szerezte a 2 vb-t, és ő a mezőny legjobbjai között van.
DE: ms-t szarrá veri egy olyan pilóta, aki még életében nem nyert futamot (és neki sem fekszik az autó, ezt elismerték a csapaton belül is). most kb. 3x annyi pontja van, mint ms-nek, és dobogón is állt, nem egyszer.
alo nem tudja megverni a 2-es csapattársát a pályán, és első próbálkozás után feladja (és közben a helyzetet nevetségesnek tartja, hiszen nem engedte el massa)!
de szánalmasak azok a pilóták, akik elszenvedik ezt, majd elmesélik?
#14 McBlack
0 csávó túlzás, de:
minardiban nem sokat mutatott, a benettonban 1 év tesztpilóta, majd miatta kirúgták but-t, aztán mike gasc-t, aki nem volt hajlandó CSAK alo-ra fejleszteni a kocsit (briós akarata), aztán trullit is kivágták alo miatt.
ezután fisi 2-ként kapott helyet...
az első megmérettetés ham-el szemben volt, ahol az újonc azonos pontot szerzett, mint ő!
most massát nem tudja megelőzni a pályán. és még pattog is, majd büszke az első helyére!
#15 Mika
röviden, így van.
#16 Bububo007
pl. az első helyért járó trófeát átadhatta volna massának! nem ér semmit, de gesztus!
#8 opamisi
az osztrák eset után a fia szabálymódosításba kezdett, ami az ilyen eseteket is kivédi. csak a fia xart sem csinált a nyilvánvaló helyzetekben sem; de a pilóta nem szegheti meg a szerződést (ami abban az évben hosszabbítottak meg), csak a csapatok játszhatnak a pilótákkal.
2005-ben szintén eljátszották vele (és a szerződését nem láttuk, lehet h. benne volt, h. nem köteles végrehajtani az ilyen utasításokat, hiszen 2002 osztrák futamon jogászok hada vizsgálta a szerződést, biztos változtattak rajta), el is ment a csapattól.
a brawn-t is otthagyta, pedig sokkal kisebb, finomabb irányítás volt, mint korábban a ferkánál.
és nézzünk egy gyarló hozzáállást is:
2002-ben melyik csapathoz mehetett volna? a willi-nél ralf volt az egyes, a mekibe nem mehetett volna, túl nagy ellenfél a közvetlen igazoláshoz (mostanában sem volt ilyen).
honda (bar) gyenge volt, vill az 1-es; toyo 0-ról kezdett és folyamatosan a pilótákra kenték a sikertelenségük okát (és váltogatták is 1000-el őket).
jordan mögül kivonult teljesen a honda (ami pénzhiányt is okozott), a sauber a ferkával volt nagyon jóban, és a ferka szava itt számított volna.
maradt a rönyó, ami akkor még gyenge volt; a minardi (róluk ne is beszéljünk), a jag akik képtelenek voltak fejlődni.
nem volt sok választása!
#1 Bububo007
így van!
#2 Dicckkyy
ez igaz, de azt akkor későn tették (így lemaradt a vb címről).
#3 Kriccs
miért, ms miatt! semmi több.
#4 adam89
akkor lsz nézd végig a tavalyi futamokat, a nyilatkozatokat, a híreket...stb!
brawn 5! futamra szerződtette le rb-t, nem többre. az autót but-ra tervezték (hiszen, ha marad a honda, akkor senna v. davidson kerül but mellé).
tehát alapból megvolt a csapatsorrend.
de hogy ezt alátámasszuk:
- bar-nál folyamatosan tönkre ment a rajtelektronika, de mindig csak akkor, amikor ez a csapatnak megfelelt! a csapat elismerte az első alkalommal, h. kivizsgálták a helyzetet és nem rb tehet róla, de nem is az elektronika! utána pedig csöndben maradtak, amikor a hasonló helyzetek előjöttek.
a taktikai változtatások, a box után véletlenül but után tudott csak visszajönni...stb.
but reakciója nem egyszer, amikor bar-tól elvette a saját csapata a győzelmet.
bar ismerte brawnt, ezért kezdett más csapatot keresni nagyon hamar, és a 9-ik futam körül már alá is írt a willi-hez! biztosan véletlen.
tehát milyen esélyei voltak a brawn-ban? annyi kb. mint most massának.
persze, ha a látottak (pl. mikor but nem hozta a pontokat a csapatnak, akkor nem romlott el bar kocsija) és tények helyett (pl. korai szerződéskötés máshova) helyett a csapatvezető szava, miszerint egyenlő bánásmód van fogadjuk el, akkor...
hát nem tudom. sajnáltatja magát a két brazil és a saját szemszögükből igazuk van. viszont nem elég tökösek ahhoz hogy VB-t nyerjenek. mindenki arról ír hogy Alonso hisztis ha nem úgy mennek a dolgok ahogy ő szeretné. van is benne igazság. de Bari belenyugodott hogy kettes legyen a Ferrarinál akkor nem tudom most mi a baja .és bizony Massa is azon az úton halad és ha nem áll a sarkára akkor az is lesz . Alonso soha nem nyugodna bele a kettes számú státuszba ill. abba hogy hátrányosan érintené őt egy két dolog csapaton belül . lásd : Mclaren . elég karizmatikus személyiség ezért van két VB címe és ezért osztja meg az embereket. ez az ami hiányzik a két brazilból.
Mika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Go Mikaa gooo!:-)))
kb 3 körben volt gyorsabb Alonso Massánál. Am is kinem szarja le ki a gyorsabb 1 körön? a lényeg hogy ki ér elsőnek célba.. És az Massa lett volna, ha nem adományozza a csapattársának. De végül is ez megérthető.. De legalább látszódott volna valami köszönet Alonson.
SANI{Ó írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...tudod Alonso különleges képessége hogyha minden ráépül és az utolsó takaritóig is mindenki az ő fenekét nyalja akkor kiváló teljesitményt nyújt...minden más esetben megy a hiszti sirás rivás szopassuk meg a csapattársunk stb...meg hát abszolút támogatás mellet más pilóta biztos nemképes jó teljesitményre csak Ő!!!!!!igen Alonso tevagy legjobb!!!!!FORZA ALONSO!!!!!
SANI{Ó írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ..."máktengerrel ölibe hullanak a 25 pontok"
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ezt remélem csak viccnek szántad. Alonso legalább 30 pontot bukott Kanadában-Valenciában-Sliverstoneban az idióta SC szabály és a kiscsapatok miatt, amit Alonso MEGÉRDEMELT! Most kapott 7-et amit nem feltétlenül (bár egész hétvégén ő volt a gyorsabb), és akkor ő az önerőből 0 csávó?
Megáll az eszem....
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 19:15
A két másodhegedűs balek sajnálja egymást. Szánalmasak.
igaza van......nem elég hogy máktengerrel ölibe hullanak a 25 pontok de még csalással is kapott most +7-et.....az önerőből 0 csávő még büszke is rá...
Bari már rutinos ebben!
opamisi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Gondolom azért csak jó volt 1 ferrarit vezetni amivel olykor hagyták nyerni mint hogy átmenjen 1 szarabb csapatba ahol pontot szereznie is nehéz lett volna
MSc8 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én is hogy elkellett engednie Schumit jó párszor:)
Azért 3 évet még csak le húzott az osztrák eset után a Ferkánál. ezért egy kicsit hiteltelen nekem.
"Barrichello sajnálja Massát"
Én meg Barrichellot:)
adam89 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Talán mert rengeteget szenvedett 2009ben sok technikai problémája volt a kocsival, meg ő se találta nagyon a helyét, de az év második felére sokkal jobb volt mint a címvédő Button
Dicckkyy írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Teljesen egyetértek.
A Brawnnál se tudott igazából menni a VB-címért, pedig... na mindegy...
Persze, ha Ő kerülne olyan szituációba, hogy kell neki 1 pont a vb-hez, akkor egyből tetszene a módszer :D Ezt az álszentkedést nem szeretem...
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 18:43
Dicckkyy írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Vajon miért...
Barichello és Massa között az a különbség,hogy Barichello soha nem is mehetett a cím után,Massát pedig támogatta már a csapat.
"És ha úgy nyered meg egy ponttal a bajnokságot, hogy valaki neked adta, akkor mi a lényeg? Ha rossz fiúnak kellene lennem és úgy világbajnok lennék, az engem nem érdekelne. A fiaimat is erre fogom tanítani.”
Nagyon helyes!! A csapat utasítás, szétrombolja az F1 így is maroknyi sport illúzióját.