Belülről is zavaró: Magnussennek sem jön be a glória

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. október 29. 00:57
FOTÓ: ©xpbimages.com

Kevin Magnussent sem győzte meg az általa most először kipróbált glória fejvédő. A dánt zavarta a bukókeret.

A nyári szünet óta a korábbinál intenzívebb tesztelésbe kezdtek a csapatok a glóriával. Minden hétvégén több istálló is pályára viszi a szabadedzések elején a fejvédő keretet, ám a versenyzők véleménye eddig egyáltalán nem meggyőző. A kilátásra kevesebben, a kiszállásra annál többen panaszkodtak már, többen viszont kijelentették, fölöslegesnek tartják a megoldást.

Mexikóban öt istálló is fölszerelte autójára a glóriát – köztük a Renault, ahol Kevin Magnussen most először próbálta ki azt. „Nem vagyok nagy rajongója. Furcsa, hogy valami ott van előtted. Mintha kalap lenne rajtad, amit jól a szemedre húztál. Lehet látni, merre tartasz, de mást nem is látsz. Nekem nem tetszik” – mondott ítéletet a dán. „A kilátás nem olyan jó, mint gondoltam. A dombos pályákon szerintem ez problémát jelent.”

Magnussen már korábban is bírálta a fejvédőt, mondván, úgysem fogják alkalmazni, mert sok megoldatlan probléma van vele. Malajziában boxutcai tűzesete után pedig azt is megjegyezte, cseppet sem bánta, hogy nem volt autóján, amikor gyorsan ki kellett ugrania. „Nem tudom, mennyi idő volt kiszállni, de nem volt könnyű. Nyilván mindannyiunknak megvan a véleménye, és talán más lehetőségeket is meg kellene vizsgálni, mielőtt jön a glória, a befedett pilótafülke vagy a szélvédő.”

Magnussen szerint azonban nem szabad kizárólag a fejvédő megoldásokra korlátozni a figyelmet. „Amit a virtuális biztonsági autóval csináltak, az nagyon jó. Emellett Jules balesetének nem lett volna más a végkimenetele akkor sem, ha használjuk a glóriát. Ez akkor működhet, amikor egy kerék közelít a fejed felé, vagy más elem, mint történt Justin Wilsonnál. De Az F1-ben több olyan dolog van, amin sürgősebb lenne változtatni. Én például örültem volna, ha a balesetemkor kavicságy lett volna a spái bukótérben az aszfalt helyett, mivel amikor oldalról vagy háttal érkezel, inkább a kavicságyat választanád. Szóval van még jó pár dolog, amire érdemes lenne figyelni” – összegzett a Renault versenyzője.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

SANI{Ó
#1 SANI{Ó 2016. október 29. 10:13  

végre valaki fel is meri vállalni, hogy a szeme elé helyezett OSZLOP az bizony zavar a kilátásban! nem is beszélve arról, hogy azt NEM TÁMASZTJA ALÁ SEMMI! azaz ha kap valami erős ütést az oszlop (pl felborul, vagy egy másik autó ráesik), akkor az berongyol a pilóta fülkébe, szerencsés esetben a két lába közé, de ha kicsit is oldalt kapja az ütést.....

Utoljára módosítva: 2016. október 29. 10:13

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

12016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

52016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra