Bemutatkozott a Lotus Cosworth T127
Ahogy az már a héten közzétett kémfotókból is kiderült, az új autón ugyanazokat a színeket használják, mint amelyekkel a legendás csapat az 1950-es és 60-as években is szerepelt.
Az alakulat élén, mely az 1994-es szezon végén lépett ki a Formula-1-ből, most a malajziai üzletember, Tony Fernandez áll, aki a következőképp nyilatkozott a Lotus bemutatóján: „Szavakkal nem lehet kifejezni, ami ma érzek. Hihetetlen munka volt az F1-es licenc megszerzése, hogy öt emberünk legyen Hinghamben és hogy ma bemutathatjuk az autót."
"El voltam ragadtatva, amikor Clive [Chapman] azt mondta, hogy ez olyan volt, mint a Lotus indulása a régi időkben."
„Tudjuk, milyen nagy teher nehezedik a vállunkra, hogy olyan óriások, mint Clark, Moss, Hill és Mansell állnak a vállunkon. Tudjuk azt is, hogy hatalmas út van előttünk, és megtiszteltetés, hogy a történelem része lehetünk - mindent meg fogok tenni, hogy a Lotusnak ismét dicsőséges napjai legyenek."
A hét korábbi szakaszában már megvolt az új autó próbaútja Silverstone-ban, és a csapat - Jarno Trullival és Heikki Kovalainennel - készen áll, hogy megkezdje a tesztelést a többiekkel a jövő héten Jerezben.
A Lotus a négy újonc csapat közül (a Virgin Racing után) a második, mely készen áll és bemutatta az idei szezonra készített autóját. A gárda technikai vezetője, Mike Gascoyne a hét korábbi részében az Autosportnak elmondta, hogy a Lotus célja, hogy professzionális munkát végezzenek.
„Úgy tűnik, igazán jó formában vagyunk, azonban még javítanunk kell az autónk tempóján és szélcsatornából származó eredményeken, de idővel azok is jönnek."
„Az elsődleges célunk az volt, hogy a rajtrácson legyünk - hogy professzionális csapat legyünk, ahol minden megfelel az F1-es szabványnak. Ezt kétségtelenül teljesíteni fogjuk. A csapat jónak látszik, és megtettük az első lépést."
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:


















Nekem tetszik!
(75) tibiräikkönen
Ááá lelőtted! :\
Erről a színkompozícióról először ez jutott az eszembe! :D
http://www.direct2farm.com/warehouse/images/JohnDeere-Logo-4C-Lvert%5B1%5D.jpg
http://www.tekerekvilag.hu/bergtoys/traxx_john-deere-af_03.73.22.jpg
Hajrá, hajrá.
A libafos zöld BRG (British Racing Green) nevet viseli, és pont akkora hagyománya van mint a ferrari piros színének (ami egyébként a Rosso Crosa nevet viseli, és pontosan meg van határozva a színe).
Magára valamit is adó milliomos angol sportautót csak ilyen színben vásárol:-D
Összhatásra nem túl rosszak a színei, de ha csak az alapszínt nézzük, na az jó libafos színű lett. :D
(74) atisf1
és még lesz 2 csapat :D
meg örülök hogy még a gumikon se fehér csík va hanem zöld (Y)
(77) GreenHonda
jah Force India :D
(76) Roland81
igen, ezt is akrtam mondani :)
(74) atisf1
úgy ám... amúgy hol lesz narancs? :D
(74) atisf1
Végre nem a fehér szín dominál az F1ben.
Szerintem nagyon szép a festése, és lehet egyszerű egyenlőre az aero, de majd fejlődnek.
Ez a festés is igen szép...
Jól állna rajta a John Deere felirat ezeken a színeken.
Teljes az F1-es színkavalkád:
Vörös, Ezüst, Fekete, Sárga, Kék, Zöld, Fehér, Narancs...
ez az elsőszárny ez királyság
jah és örülök hogy megtartotta a színeit a Force India is :)
(50) JensonAlexanderLyonsButton
Lotus meg a Renault nagyon felcsírázott :) :D
(51) stonefly
Tamás1től láttam, csak már nem emlékszem melyik nicknevén, mert most mindegyiket hasznalja :DDD
Azért arra a magyarázkodásra még kíváncsi leszek amit majd Peter Windsor (az UsF1 csapatfőnöke) az F1racingben (aminek az egyik fő cikkírója) le fog majd nyilatkozni ha tényleg kudarcba fog fulladni a projectjük, főleg annak tükrében hogy a Lotus meg milyen hamar lábra állította a saját projectjét.
A csapat hozzáállása is szimpatikus, mint újonc csapat, ők tűnnek nekem a leginkább elhivatott-nak. Remélem az eredményeik is tükrözni fogják ezt. :)
Ez egyelőre nagyon kezdetleges, de biztos rengeteget fog fejlődni. Szerintem Európára rá sem ismerünk majd.
Szép ez az autó basszus... Egyszerű mint az ásóbot a design-ja, de szép. Kíváncsi leszek rá... :)
(62) John May R
Tényleg jó esélyük van rá, mert pénzügyi problémák biztosan nem hátráltatják őket, mivel egy nagy cég áll mögöttük. Nem is értem, hogy miért csak utólag kapták a jogot. Pl. a USF1 projectjét nem tudom miért gondolták jobbnak, mint mondjuk a Lotus vagy a Prodrive. Ha a BMW nem száll ki akkor Lotus se lenne.
Tyűűűűű, ez brutál szép! :)
Egyszerűen szép.
Remélem jó is.
Azért ha azt nézzük, hogy ők kapták legkésőbb az indulási jogot és ahhoz képest hogy állnak, szerintem kiváló munkát végeztek. Egyszerűen ők tűnnek a legprofibbnak az újak közül.
Van egy olyan érzésem, hogy a Virgint pl. helyből verik min. 2-3 sec-kel. (Tudom, az még édeskevés, de bennük van a legtöbb potenciál, hogy évvégére utolérik a mezőnyt.)
Jólvan, Trullikám, szép kis kocsit kaptál idén is, hajrá!!!
Hajrá BMW Sauber ferrari!
Nem tom ki hogy van vele, de nekem nagyon bejön ez a verda.
Egy üde színfolt a többi autó között.
Nem tom miért de máris szimpatikusak.
:))
(57) Bogyi007
xD
első szárny nem az az egyszerű kivitel :D
(55) Casual mondom az nevet aki utoljára nevet.
Ha megnézed tapasztalt pilótáik vannak, egy jó tervezőjük aki már bizonyított többször is a háttéremberek közül sokan a Toyota-tól érkeztek akik tavaly nem voltak rosszak, a motor is az eddigi teszteken nem muzsikált rosszul.
Bármi kisülhet még ebből. A pályán széthulló Virgin-nél szerintem jobbak lesznek az év végén.
A csapat twitteren (http://twitter.com/MyLotusRacing)
és a facebookon (http://www.facebook.com/pages/Lotus-Racing/292309963464?v=wall&viewas=776940703) is elérhető már. Én csatlakoztam is mindkettőhöz.
(54) Bogyi007
lol
(26) Tasi-r
miért lenne egy vicc? Elismerem a múltadat a fanatizmusodat de megszólni nem kéne másik csapatokat sem, ahhoz képest hogy mennyi idejük volt összeállni ahhoz képest tökéletesen állnak a géppel. Hol mondhatja el ugyanezt a campos vagy az USF1 csapat? Megmondom SEHOGY!
Casual remélem neked meg arcodra fagy majd a mosoly amikor a Lotus lesz a legjobb újonc csapat.
Én döntöttem mivel a kedvenc pilótám idén Rallyzik én nem választottam helyette másik kedvenc pilótát sem de csapatot igen. Itt beszélünk éppen róla.
jah és az elsőszárny nagyon komolyan néz ki, biztos hogy toyota csomag, sajnálom h már nincsenek itt:S
GreenHonda
szép szavak kár hogy ennek ellenére romlik a színvonal...:(
(47) GreenHonda
az is én voltam :D
(48) GreenHonda
te egy ínyenc vagy :)
tér vissza egy csomó mindeki, na meg Sauberék is:D ááhh nagyon örülök ezeknek a dolgoknak, hajrá F1!
Amúgy nagyon szép az autó, nekem bejön teljes egészében, főleg a kerekek féktárcsájánál az a sárga hmm. Na persze az a sötétzöld nagoyn elegáns és pompázatos. A Renault és a Lotus festése eddig messze a legjobb az össze közül, harmadika Virgin szerintem, és negyedik a Mercedes!!!
NAgyon jó lett, jó lezs nézni ezt, a 2010es Forma-1 lvad egy történelem lesz.
Lotus,Schumacher,De La Rosa, minimum 4 világbajnok, de rem Villeneuve is jön ugyhogy 5, és a Renault festése a régi évekből hmmm. :P
(12) stonefly
jah mar irtak ilyet a Red Bull-hoz is :D
nagyon szép a kocsi..
aztán nem tudom ki mit tud felhozni az egyszerűnek tűnő hátsószrányon kívűl?..
irígylem azt aki így ránézésre azt megtudja jósolni hogy ez kotera..
tavaly a brawnra is ment a fikázás, most a tesztek elején a ferrarira is mikor még nem voltak idők.
bár szabad a véleménynyilvánítás
(18) Syter
Nézd már meg azt a képet......milyen 3. kipufogó ember?
Csak les de nem lát semmit.
Valóban ők legalább összeraktak valami vasat...aztán mire lesz képes ki tudja...........csak ott legyenek.
(34) Casual
Szerintem ott rontották el, hogy csak augusztus végén kezdték meg a projektet, addig csak dumáltak. Persze szeptemberben még az épületet építették, és csak utána álltak neki az egésznek. Mintha egy Magyar politikai csapat lenne, úgy csinálják az egészet, talán ezért nem tetszik nekem amit művelnek. Semmit nem tudnak felmutatni, de ha megkérdik őket mosolyogva válaszolják hogy minden rendben a tervek szerint megy. Ha meg megkérdik mikor lesz az autóbemutató, no komment a válasz. Az FIA törésteszt sincs meg, és ennek az idejét sem tervezték még be, de minden a tervek szerint megy, azt mondják. Legalább lennének őszinték, és ne hazudoznának.
Nagyon szép lett, főleg a színe. Jó újra a zöld színt látni az F1-ben.
Ez nálam már elég indok hogy szurkoljak nekik!:) Amúgy ha az orr kicsit kockának is tűnik, az első szárny nagyon jól néz ki, jó lenne egy kép szemből.
Egyébként ha annyi fehéret tolnának a kocsira mint az overallokon van, egész jó lenne...
http://forum.motorsportal.hu/showthread.php?p=151090&posted=1#post151090
Itt van egy videó is a gépről :)
http://images.gpupdate.net/large/145645.jpg
Heikki új imidzse odab**sz :D:D:D:D
Legalább Ők nem takargatják a diffusort.
=)
Fasza fiúk!
Nekem kifejezetten tetszik!
Hajrá kiscsapatok! Őszintén, szívből remélem, hogy velük visszajön valami abból a Forma-1ből, amit még anno, gyerekfejjel kezdtem el nézni, amikor az akkori, már éppen színessé vált autó-motor újságból a sisakfestéseket és az autó mintákat rajzoltam nagy lelkesen franciakockás papírra... Mondjam, hogy akkor ki viselte az "én csapatom" 12-es rajtszámát? Akkro elárulom a koromat... :)))
Forza Ferrari, Forza kiscsapatok!!!