Boldogan estek ki a McLaren bajnokai

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. október 29. 22:35
FOTÓ: ©xpbimages.com

Egyik McLaren-pilóta sem jutott be a legjobb tíz közé, viszont egyikük sem bosszankodott a kiesés miatt, sőt inkább örültek, hogy a verseny előtt szabadon választhatnak taktikát. Úgy érzik, most a tizenegyedik és a tizenharmadik pozíció volt a legjobb a megszerezhetők közül.

Furcsa, hogy egy világbajnok boldogan veszi tudomásul a Q2-ből való kiesést (főleg annak fényében, hogy az év második felére a folyamatos Q3-as szereplést tűzték ki célként), ma azonban ilyet is hallhattunk: amikor a csapatrádión közölték eredményét, Fernando Alonso kitörő örömmel fogadta, hogy 11. lett, ez ugyanis egyet jelent azzal, hogy a tisztább oldalról kell rajtolnia.

„Nem túl jó, hogy boldog vagyok egy 11. hely miatt, de ez a legjobb eredmény, amit ma elérhettünk” – nyilatkozta később. „A holnapi verseny előtt szabadon választhatunk gumitaktikát, és a tiszta oldalról indulhatok. Sajnos nem voltunk elég gyorsak, de a dolgok a terveink szerint alakultak. Néhány futammal ezelőtt bejutottam a Q3-ba és a hetedik-nyolcadik helyért harcoltam, most viszont a tizedikért küzdünk. Annál pedig jobb ez a tizenegyedik” – tette hozzá.

Holnap persze már nem szívesen szorulna ki a legjobb tíz közül. „Valószínűleg a lággyal kezdünk majd. A szuperlágyak nagyon gyorsan koptak az edzéseken, szóval egy kissé kockázatos lenne, ha azokon vágnánk neki a futamnak. A pálya azonban javul és egyre jobban érezzük a gumikat, szóval, majd meglátjuk. Van egy olyan lehetőségünk, amivel az első tíz nem rendelkezik, szóval megpróbálunk élni ezzel” – magyarázta, majd nevetve hozzátette, már azzal elégedett lenne, ha „jobb helyen végezne, mint a csapattársa, Jenson Button”, aki éppen mellette nyilatkozott.

A brit egyébként hasonlóan értékelte az időmérőt, amin ő a tizenharmadik helyet szerezte meg. „Azt hiszem, a legjobb forgatókönyv lépett életbe azzal, hogy megszereztük a tizenegyedik és a tizenharmadik helyet. Szerintem a tizenharmadik hely most jobb, mint a tizenkettedik, hiszen Fernandóhoz hasonlóan a tiszta oldalon vagyok” – fogalmazott.

„Az élmezőnyből sokaknak a szuperlággyal kell rajtolniuk, azt az abroncsot pedig nehéz kezelni. Azt hiszem, holnap a mi taktikánk jobb lehet, szóval már várom a versenyt. Meglepődnék, ha a kiesettek közül sokan próbálkoznának a szuperlággyal. Egy etap négy-öt körig tarthat velük, szóval eléggé trükkös a helyzet. Persze megtörténhet, hogy holnapig változnak a feltételek, és az lesz a legjobb gumi, de szerintem mi most jó helyzetben vagyunk, hogy pontokat szerezzünk” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





3 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

ryanmckane
#3 ryanmckane 2016. október 30. 10:03  

Jó ez, majd futamon feljebb jöhetnek a srácok.

sába
#2 sába 2016. október 30. 01:21  

Na, akkor a nagy örvendezés közepette most már csak azért imádkozzanak, hogy Kiminek ne legyen technikai gond miatt hátrasorolása, mert akkor szépen leparkolhatnak a poros oldalra.

Lombardo
#1 Lombardo 2016. október 30. 00:30  

Buttonnak nem fekszik az autó, vagy mi van vele? Tavaly még úgy-ahogy tartotta Alonso tempóját, de iden valósággal megsemmisül. Gyakorlatilag nincs kör, ahol gyorsabb lenne.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

12016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

52016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra