Brawn szerint a FOTA szakadása veszélybe sodorhatja az F1-et

Írta: Varga Viktória
2012. február 22. 19:41
Ross Brawn - BGP Klub 2

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, a csapatok bánni fogják még az F1-es istállókat tömörítő érdekvédelmi szövetség, a FOTA szakadását, és a kilépő alakulatokat, a Ferrarit, a Red Bullt, a Saubert és a Toro Rossót egyenesen szűklátókörűnek nevezte.

Az előző évben ezek az istállók döntöttek úgy, hogy elhagyják a jelenleg Martin Whitmars elnök által vezetett szervezetet, mivel nem sikerült a 2009-ben aláírt költségcsökkentési megállapodás, (RRA) kapcsán, mindenki számára elfogadható konszenzusra jutni. A Ferrari közleményében úgy fogalmazott, hogy a FOTA saját útját járja, amivel egyértelműen arra tettek utalás Maranellóban, hogy tovább nem tudnak azonosulni az egykor a legendás alakulat által is teljes vállszélességgel támogatott szervezet céljaival. A FOTA taglétszáma így hétre csökkent, míg öt alakulat a szövetségen kívül van.

Ross Brawn azonban meg van győződve arról, hogy a FOTA bár az RRA kapcsán jött létre, ám tevékenysége és lehetőségei jóval túlmutatnak a költségcsökkentési megállapodáson, hiszen az idei év - a pályán kívül - az új Concorde egyezményről is szól. Ennek egyik fontos része a Formula-1 bevételeinek elosztása, melyből az alakulatok szeretnének a jelenleginél nagyobb arányban részesülni. Brawn határozottan csalódott, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a csapatok jelenleg nem tömörülnek egységes frontba.

"Nagyon elkötelezettek vagyunk a FOTA irányába, és sajnálatosnak tartjuk, hogy elveszítettünk néhány tagot, mert úgy hiszem ezt még mi is bánhatjuk. Azt hiszem, amikor a válság volt, és külső nyomás nehezedett a FOTA-ra, közösen próbáltunk védekezni. Most, hogy már nincs külső nyomás, a csapatok természetes érdekérvényesítő képessége is kissé szertefoszlott.”

Hogy a Mercedes csapatfőnöke a FOTA kapcsán milyen külső nyomásról beszélt, csak sejteni lehet, egy azonban bizonyos, Bernie Ecclestone-nak (aki a megalakulása óta ellenséges szemmel figyeli a a szövetség tevékenységét) jól jött a négy istálló kilépése. Egyes jól értesül források egyébként tudni vélik, hogy a Red Bull és a Ferrari már meg is állapodtak Ecclestone-nal az új Concorde egyezmény sarkalatos – elsősorban pénzügyi – pontjairól, de legalábbis előrehaladottak a tárgyalások.

Brawn így folytatta: "Azt hiszem nagyon szűklátókörűek voltunk, hogy nem ismertük fel mi a FOTA legfontosabb feladata a játékban. Szerintem ez egy szerencsétlen vonása a Formula-1-nek, hogy nehezen találjuk meg a közös hangot. Nagy híve vagyok a FOTA-nak, és csalódtam, nyilvánvalóan azok miatt a dolgok miatt, melyek az elmúlt hónapokban történtek. Úgy gondolom, a Formula-1 még bánni fogja ezt, mert egy határozott célokkal rendelkező FOTA találhatta volna meg a jó megoldást a Formula-1 gondjaira, nem pedig az önálló alakulatok.”

Brawn azt is kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a csapatok a FOTA szakadása ellenére is kitartsanak az RRA megállapodás mellett.

"Az RRA nagyon fontos. Sikerült találunk néhány eszközt arra, hogy visszafogjuk a költségeket, általános és technikai előírásokat, és formai szabályokat, melyek csak egy részét képezik ennek a dolognak. Az RRA alapelgondolása nagyon fontos, de szükséges, hogy mindenki magára nézve kötelezőnek érezze, és együtt dolgozzunk azért, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást egy megfelelő RRA rendszerhez. Elkötelezettek vagyunk, kitartunk, és próbáljuk megfelelően alkalmazkodva biztosítani a Formula-1 életképes jövőjét. Úgy vélem, enélkül hatalmas a kockázat."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

G_ArchAngel
#19 G_ArchAngel | 2012. február 23. 10:13 0 0  

599gtb írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szerintem te is tudod a valaszt az utolso kerdesedre.

599gtb
#18 599gtb | 2012. február 23. 09:08 0 0  

G_ArchAngel írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Most akkor hülyék a bábok, vagy okosak? Meg hogy van ez, hogy a csapatnak nincs önálló gondolata? Hm? Vagy Dominak nincs? Vagy Todtnak, Brawnnak sincs/nem volt? Vagy amikor az elmúlt 10 év (csak mert 10 évről írsz te is) legsikeresebb csapatának tagjai az egyénekből csapat lesz, hirtelen eszetlenek lesznek? Vagy a bábkezelő hozta ki a legjobbat a csapatból?

G_ArchAngel
#17 G_ArchAngel | 2012. február 23. 08:36 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

A Ferrari mindig is Ecclestone bab-csapata volt, onallo gondolat nelkul. Most megszerezte maganak a Red Bull-t is, mert nem hulyek az osztrakok sem, lattak, hogy a Ferrarinak milyen kivaltsagok jutottak az elmult 10 evben es ugy erzik ebbol nekik is jar valami.

(azt meg regota tudjuk, hogy az osztrak az a nemet, akinek nincs gerince)

Utoljára módosítva: 2012. február 23. 08:37

G_ArchAngel
#16 G_ArchAngel | 2012. február 23. 08:33 0 0  

599gtb írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

OFF
Ebbe nem akarok belemenni, de ha 100e-t irtal volna, akkor oke, mivel az Apple/Samsung high-end termekei bekerulesi koltsge 300 USD korul van, igy baromsag lenne ez alatt adni.
ON

karl
#15 karl | 2012. február 23. 07:33 0 0  

Nem hülye ez az öreg,mert látta,hogy veszélyt jelent rá a FOTA,igy lepaktált az RB-vel és a Ferrárival és meg is oldotta a problémát. Amit meg már Horner művel Bernie papa felé az már túlzás !

zotya88
#14 zotya88 | 2012. február 22. 23:58 0 0  

F1890 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

valaki nagyon rá szállt az öregre. Nem is olyan rég. A Formula1 es szerződésekkel kapcsolatban.
Kiakarták a tatát játszani, de egyenlőre nem sikerült.
Ha valaki sikerrel jár és átveszi a tata helyét, akkor hidd el nekem, hogy vissza fogod könyörögni a vén kurafit.

A Ferrari, Mclaren, RB pedig többet bukna mint nyerne azzal, ha megpróbálnák kicsinálni az öreget.

Persze ez megint csak személyes vélemény

Utoljára módosítva: 2012. február 23. 00:12

F1890
#13 F1890 | 2012. február 22. 23:34 0 0  

zotya88 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

mindent ellehet érni, ha pl a ferrari mclaren rb-tigazán érdeklenék a hagyományok akkor azt mondom kilehetne játszani börnikét is

zotya88
#12 zotya88 | 2012. február 22. 23:21 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Lehet, hogy igazad van, de én sajna teljesen másképp látom a helyzetet.

zotya88
#11 zotya88 | 2012. február 22. 23:20 0 0  

F1890 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Hidd el nekem, hogyha ezek a pályák összefognának a ’’tata’’ a gatyát is leperelné róluk, de úgy, hogy a híd alól koldulnának

F1890
#10 F1890 | 2012. február 22. 23:01 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

ha a pályák összefognának, és együtt mondanák be az unalmast simán sakkban lehetne tartani börnit, mert honnan a picsából szerezne 10 új pályát kapásból?:D
persze ehhez kéne monza monaco silverstone belgium és németország, no meg a hungaroring

599gtb
#9 599gtb | 2012. február 22. 22:03 0 0  

Summájer írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Igen, kösz, a részvényeseket ki kell szolgálni, ez a lényeg. Az is csak itthon lehet, hogy egy tőzsdén lévő cég vezére bemondja, hogy a részvényesek jók, mert tőlük jön az ingyenpénz. Pfff.

Summájer
#8 Summájer | 2012. február 22. 21:50 0 0  

599gtb írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Minden szavaddal egyet értek, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem Bernie nem érdemel meg mindent, csak annyit amennyiért megdolgozik :D

Bocs, ha tévesek az infóim, de a Formula1-et nem teljesen Bernie tulajdonolja, hanem a CVC capital partners. A menedzsment pedig Bernit bízta meg a Formula1 irányításával. Ergó a menedzsment elvárása a minél nagyobb profit kisajtolása a cégből. Ha nem tud elég profitot felmutatni, akkor leváltják és ennyi.

Utoljára módosítva: 2012. február 22. 21:54

599gtb
#7 599gtb | 2012. február 22. 21:33 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Meg az Apple is adja a tabletet, meg a telefont 50.000 ft-ért, úgyis annyi pénzük van, kifizethetnék a teljes magyar államadósságot, minek oda több? Meg a Microsoft is adja ingyen a szoftvert, ők is tele vannak, minek a dunába vizet hordani? A Red Bull is legyen 100 Ft, mert szar a Flying Power. Mi közünk van hozzá, mennyit keres Bernie? Semmi, csak jó magyaros turkálni más zsebébe. Ha neki az a célja, hogy 10mrd dollárja legyen, megcsinálja, kész. Én nem sajnálok tőle semmit, hatalmas dolog, amit létrehozott, bármit megérdemel. Ha majd hanyatlik a Forma1, biztos elgondolkodik a saját baromságán, aztán dönt így vagy úgy. Fogyasztók vagyunk, ha tetszik a termék megvesszük, ha nem veszünk mást. Ez a dolgunk. Semmi több.

mmate
#6 mmate | 2012. február 22. 21:11 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Egyetértek veled, tényleg nagyon zsugori az öreg, de ez az üzlet...
A FOTA a Red Bull és a Ferrari nélkül nem sokat tehet, állítólag velük külön meg is egyezett Bernie, ha ők elfogadták az ajánlatot, akkor a többi csapat is kénytelen lesz elfogadni.

Mercedes82
#5 Mercedes82 | 2012. február 22. 20:53 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Egyetértek! Az utolsó mondat második felét meg mintha egyenesen én fogalmaztam volna meg... ;)

szabb
#4 szabb | 2012. február 22. 20:29 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Én veled értek egyet. Azt hiszem én sem fogalmazhattam volna meg jobban.

Scarmond
#3 Scarmond | 2012. február 22. 20:23 0 0  

zotya88 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Most te is tévedsz.
A 25% nem változtatna semmin?
Tudod te az hány millió dollár többlet bevétel lenne a csapatoknak? Rengeteg.

Miért nem adja nekik oda a pénzt? Mert nem kell neki? Ne röhögtess már...
Vagyonát 2 milliárd dollárra becsülik, a lánya úgy szórja a pénzt mint a legvérmesebb arab fejedelmek.

Az országok háborognak a hatalmas licenszdíjak miatt ami mind E. zsebébe vánszorog, akárcsak az a pénz amellyel a kiscsapatok biztos hátteret nyerhetnének és amellyel el lehetne érni hogy épkézláb jelentkezők is lennének.

Üzlet az üzlet ebben igazad van, de engem az dühít hogy egy ember vastagodik mégpedig az akinek már nem kéne hova. A jó pályák szervezői és a csapatok nagyrésze pedig küzd a túlélésért. Azt sem veszi figyelembe hogy az új pályák F1-hez méltatlanok vonalvezetésben és nézőszámban is, de az őt nem érdekli hogy Spa, Nürburgring stb. ki fog esni, ez itt a BAJ.

Nincs mit szépíteni egy pénzmániás a góré, nem hiába nem jótékonykodik, miközben Schumacher és Raikkonen is több millió dollárt ad a rászorulóknak.

Egy zsugori vénember aki még a saját lányát is eladná ha jól megfizetnék, szépen felépítette ezt a cirkuszt de most már csak a sport kárára van a tata.

Utoljára módosítva: 2012. február 22. 20:24

zotya88
#2 zotya88 | 2012. február 22. 20:08 0 0  

Scarmond írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Tévedsz. Ott ahol ekkora pénzek mozognak az mindig üzlet. Különben elhiheted nekem, hogy az a 25% semmin sem változtatna.

Én meg megértem, hogy miért nem adja oda nekik azt a pénzt. Hidd el nekem, köze nincs ahhoz ennek, hogy kell neki a pénz vagy sem.

Ez simán csak üzlet.

Ez olyan, mint a különböző márkák. Meg kell fizetni, hogy részt vehessenek benne.

Utoljára módosítva: 2012. február 22. 20:09

Scarmond
#1 Scarmond | 2012. február 22. 20:03 0 0  

Sosem fogom megérteni hogy dagobert bácsi hogy képes ekkora nagy broki lenni.

Az egy dolog hogy kőkemény üzletember de ez mégiscsak egy sport, nem pedig egy áru amiből minél nagyobb profitot kell termelni. (bár ez egyre inkább kezd megcáfolódni)

Nemtudom mi lenne Mr. E.-nal ha 50% helyett 75%-ot adna a csapatoknak, anyagi gondja az unokáinak se lesz már.
Viszont a csapatok biztos háttérrel rendelkeznének és még új csapatok (gyártók) is szívesebben csatlakoznának.
És ez nem is olyan ügy mint a pálya, ahol azért nem ad egyiknek se még Spanak sem engedményt mert akkor a többi pálya felháborodna.

Itt egyszerűen arról van szó hogy agyára ment a lé és túl nagy hatalma van hogy ne a saját érdekei diktáljanak ebben a globális sportban...


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
Monacói Nagydíj események időpontjai
GRAND PRIX DE MONACO
Versenypálya: Circuit de Monaco
Pálya hossza: n.a. m
Körök száma: 78
Futam táv: 260.520 km
Jegyvásárlás a Nagydíjra
2012. május 24. csütörtök
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2012. május 26. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2012. május 27. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2012-es versenynaptár
VSR HÍREK
Indul a GP2 bajnokság!

Sikeres F3 bajnokságunk után nem áll meg az élet formula autók terén, hiszen Március 28.-án rajtol a GP2 Series!

PGL HÍREK
PGL-RFSL-PLX WTCC Valencia Előzetes

Szombaton kezdetét veszi a PGL-RFSL-PLX WTCC bajnoksága.

formanet

SZNZSOLTY BLOG
Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

Egy ajándék tőlem, Norbiéknak. Hogy ők is kapjanak valamit, noha persze a szurkolók elnyomhatatlan szeretethangjánál talán nem kell több. De azért talán mégis egy kis plusz löket lehet még.

kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en