Bridgestone: A Sauber nagy meglepetést okozhat!

Írta: Motorsportal
2010. március 10. 08:25
C29

A téli tesztek után a csapatok és a szakértők is csak találgatnak az erőviszonyokról, és kevesen vállalkoznak az esélylatolgatásra. Habár sokan a McLaren, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull kvartettet várják az élre, vannak, akik meglepetésekre is számítanak. A Bridgestone technikai vezetője, Hirohide Hamashima szerint a Sauber egyike lehet azoknak a csapatoknak, akik a legjobbak között harcolhatnak.

A svájci brigád technikai vezetője, Willy Rampf a Speedweeknek elmondta: "A Bridgestone adatainak és a szimulátoros munkálatoknak köszönhetően ki tudtuk számolni, hogy milyen súlyelosztás az ideális. A tesztek során láthattuk, hogy a gumik sajátosságaiból adódóan a gyors kanyarokban a túlkormányozottság a jellemző. Ezt a mechanikai és az aerodinamikai beállításokkal kell kompenzálni. Egy kicsit segíteni kell a gumiknak. A téli tesztek során nagy gondot fordítottuk arra, hogy kiderítsük, hogy ezt hogyan lehet a legjobban elérni."

A japán gyártó mérnöke az Autosportnak elmondta, hogy a Sauber autója valóban jól bánik a gumikkal, ami előnyt hozhat a riválisokkal szemben. "Több csapat adatait összevetettük egymással, a négy leggyorsabb brigádét is, és arra a megállapításra jutottunk, hogy hasonló a gumik elhasználódása, így közel azonos teljesítményre lehet számítani. A Sauber ezzel szemben sokkal egyenletesebb teljesítményt mutatott."

Mivel a bahreini pálya nem veszi annyira igénybe a gumikat, Hamashima szerint a Sauber előnyben lehet, mivel több stratégiai lehetőségük van. Arra a kérdésre, hogy a Sauber az időmérő edzésen a lágyabb gumival előnyre tehet-e szert, Hamashima azt felelte: "Igen, elképzelhető."

A barcelonai verseny pedig különösen izgalmas lehet. "Ez a helyszín sokkal jobban igénybe veszi a gumikat, így lehet, hogy a lágyabb keverék egy gyors kör után elhasználódik, míg Monacóban és Bahreinben a leggyorsabb gumi lehet az optimális a versenyen is."

A Sauber szereplésére a címvédő Jenson Button is felfigyelt. "A Sauber néhány embernek meglepetést fog okozni. Szerintem gyorsabbak, mint azt sokan gondolják és az első versenyen az élen harcolhatnak."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár