Button Hamilton előtt akar célba érni a Magyar Nagydíjon
Jenson Button a hétvégén visszatér első Formula-1-es győzelme helyszínére, a Hungaroringre, ahol az lesz a célja, hogy csökkentse a 15 pontos hátrányát a csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. A címvédő legutóbb Barcelonában tudott a márkatársa előtt végezni, ezért a nyári szünet előtt maga mögé akarja utasítani a kollégáját.
"A német verseny egész jól sikerült, de Magyarországon szeretnék tovább javítani. 15 pontos hátrányban vagyok Lewisszal szemben, és nem szeretném, hogy ez tovább gyarapodjon. Már a Hockenheimringen is azt hittem, hogy faraghatok a hátrányomból, de sajnos nem sikerült. Bízom benne, hogy ezen a hétvégén sikerrel járok." – jelentette ki a címvédő, aki tisztában van azzal, hogy nem Hamilton az egyetlen ellenfele.
"A Ferrari és a Red Bull is gyors, de szerencsére fejlődést tapasztaltunk az új kipufogó-diffúzor-rendszer kapcsán. A Hockenheimringen nem tudtuk maximálisan kihasználni a rendszert, ugyanis nem volt megfelelő a leszorító erő. Olyan volt, mintha jégen közlekedtünk volna. Az egyenesekben viszont 6-8 km/h-val gyorsabbak voltunk."
A 30 éves pilóta nem akar jóslatokba bocsátkozni arról, hogy a magyar futamon ki hol áll majd az erőviszonyok terén, de bízik abban, hogy a McLaren kedvező pozícióban lesz. "A Red Bull Racinggel mindig számolni kell, mert minden pályán gyorsak, a Ferrari pedig nagyon sokat javított, ezért őket sem becsüljük alá. Ami a hungaroringi pályát illeti, nagyon élvezetes és bár egyenetlen a felülete, szeretek rajta versenyezni."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:




Tényleg nem ártana már Hamilton előtt célba érni, már futamok óta csak egy kicsi hiányzik hozzá. Most jó volt az időmérő, csak a rajt nem. Vagyis sokszor nem is maga a futam az oka, hogy Hamilton végez jobb helyen.
Bízok benne,h kipufogó-diffúzor javító csomag kedvez a vezetési stílusának.Ha most is sikerül az időmérőn előrébb végezni,akkor bizton állítom,hogy fordíthat a kockán.Bár még messze a vége.
GreenHonda írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azért Hamilton sem az az ember, aki szép csendben tűri ha megverik.
Valahogy nem jön össze ez most Jensnek. Időmérőn szinte mindig Veri Hamilton és ha nem akkor a rajtnál hagyja állva. Pedig versenytempóban nagyon közel van hozzá.
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Barcelona...az a fránya felni...
Jessel és sok szurkolóval együtt most nagyon szorítunk neked hétvégén;) Hajrá Button:)
"egyenetlen a felülete"
Attól tartok, hogy ez megint gondot fog okozni. Eddig az ilyen részeken nagyon sokat veszítettek. Egy kis szemerkélő eső jó lenne.
És azt mondtam a futamtempó miatt nem kell széyenkezni, ha hátrébbról indulsz akkor meg nehéz előtte befejeznie a futamot.
Kimi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Te nem is vagy Kimi szurkoló, akkor mért veszed fel a nevét? De csak egy vergődő szánalomkupac antiszurkoló vagy.
A többi Kimi szurkoló nevében kikérem magamnak, hogy szégyeníts minket.
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Persze, igazából nekem is mindegy. A lényeg a 157-143. :)
Ozzman írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Legyen 7-2 vagy 8-3 , végülis mindegy, dehát nyilvánvaló, hogy se Monacoban se Barcelonában nem végzett volna Hamilton előtt.
GreenHonda írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ezt most kinek, vagy hogy, vagy mi?
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen, a spanyolra gondoltam, ahogy McLaren.Hamii. Klauu. GOO! =D is írja. Ha már Monaco-t Hamiltonhoz számoltad, ahol Jenson a legelején elfüstölt. Persze, tudom, mögötte volt ott is, de akkor is vagy legyen 7-2, vagy 8-3. A 9-2-t kicsit egyoldalúnak érzem.
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Barcelona.. Ham defektje miatt. De ugye a defekt előtt második volt, míg Button 6.
Ettől függetlenül ez a 3. helyszín, ahol sikerült elvernie futamon.
Kimi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hamilton nem Alonso, hogy nem tetszik neki már rögtön ha megverik :D
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 12:53
Ozzman
fogalmatok sincsen semmiről, csak dumáltok
rakjátok először sebességbe az agyatokat mielőtt szóltok valamit ezután THX;)
Button azt hiszi egyszerű lesz Hamilton elé kerülnie, pedig nagyon téved!Ő még csúnyábban kikényszeríti a pályáról, mint Webber Vettelt. Hamilton "barátság" addig tart, amig Button azon a helyen van, azaz mögötte!Azt hogy előtte legyen valaki, de főleg a csapattárs legyen jobb nála, azt nem fogja eltűrni és elviselni innentől kezdve, az tuti!!! Viszont ha olyan versenyző nyerne VB-t, aki az egész szezonban a Pool közelében sem volt - az fura lenne!Akkor nincs rendben a forma 1 versenyszabályzata!!!
Ozzman írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ausztrália, Kína, ?
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mármint 8-3.
"Időmérőkön eddig Hamilton áll a jobban így az még nem egyszerű, mivel nem 9-1 meg 8-2 meg 10-0ra veri hanem 7-4 , a futamról meg ne is beszéljünk,"
Hát ne is, mert ott meg 9-2.
KimiTheBest írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Időmérőkön eddig Hamilton áll a jobban így az még nem egyszerű, mivel nem 9-1 meg 8-2 meg 10-0ra veri hanem 7-4 , a futamról meg ne is beszéljünk, Jensonnak nem kell szégyenkeznie a futamtempó miatt abban biztos vagyok :) sőőt :)
Úgy hogy nézd kicsit jobban az F1et, mert eddig látom nem sikerült igazán értened hozzá :)
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 12:37
Hát már ideje lenne. Német Nagydíjon teljesen látszott hogy erre Jenson képes, és a rajthelye és a rajtja is kiváló, nagyon nagy kár így, hogy Vettel miatt vissza kellett vennie, és Hamilton és Webber is megelőzte. Pedig a negyedik hely kinézett neki, a dobogóért még szép csendben 4ik nevetőként ott lehetett volna, hisz ismerjük hogy kihasználja a lehetőségeket, amig a Ferrari-k és Vettel ott egymással elvoltak, de azért ebben nem lehetek biztos, illetve nem lehetünk biztosak, hiszen nem voltunk elég gyorsak Hockenheimben mármint a Mclaren a harmadik erő volt, így hogy azt mondjuk mehettünk volna a dobogóért is!
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 12:33
missvicky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem csak egy rossz álom lehetett.
ScuderiaFM írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem volna jobb 19. es 20? hahaha, almodban talan :P
Lombardo írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A hungaroring.hu-n. Azt hiszem.
A 11. helyen Button, 12.en Hamilton sorrenddel ki is egyezhetünk.:D
missvicky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ezt hol olvastad? Nonszensz lenne.
Ozzman írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azért az várható volt, hogy minden időmérőn nem fogja megverni Buttont, ez még Kovával szemben sem sikerült.Szerintem Hockenheimben simán csak egy gyenge hétvégéje volt Hamiltonnak.
Tompa volt időmérőn és futamon is, talán a pénteki baleset miatt.
Ritkaság, hogy q3-ban rosszabbat megy , mint q2-ben.
Mindenestre Button ezt sem tudta kihasználni, mert megint mögötte végzett.
Szerintem nem a Hungaroring lesz az a helyszín, ahol először megveri Hamiltont . ( erőböl)
Ha mégis, az óriási bravúr lesz.
missvicky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...menjenek a p.....ba,majd megnezhetik mennyien fognak lezengeni a lelatokon.pont azert vezettek be,mert egy focimeccsre tobben mentek ki,mint penteken a formira.pedig mondom,meg egy honapja 22 euro korul lehetet jegyet venni,ha valaki tud hozzaszolni,kerem tegye meg
Egy picit jobban meg kell hajtania magát az biztos, főleg időmérőn.
Múlt héten szombaton már sikerült elé kerülnie, remélem most már a versenyen is sikerülni fog! Aztán neki lehet állni ledolgozni a hátrányt... és megnyerni a VB-t! :D
Így van, ideje lenne már, hogy Hamilton előtt végezzen! Gondolom, pszichésen is sokat számítana Jensonnak.
Vártam, hogy hátha észreveszitek, hogy 14 ponttal van lemaradva Button és nem 15, de látom nektek az 1 pont ide vagy oda nem számit XDD .... bezzeg 2007 és 2008 ban az döntött el mindent :PPP
minekanev31 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én azt olvastam, hogy nem lehet napi jegyet venni. De, hogy még mindig árulnak-e jegyeket, azt nem tudom.
KimiTheBest írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az utóbbira azért ne vegyél mérget, ott messze nem egyértelmű a helyzet. Időmérőn valóban Hamilton a jobb, bár legutóbb épp ez sem volt igaz.
hello valaki meg tudja mondani,hogy csak pentekre lehet e jegyet venni?ugy egy honapja meg a neten talaltam oldalakat ahol ,irtak pentekre is jegyeket,de mar csak hetveges jegyeket lehet latni a neten.megszuntettek?
concorde írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...LOL Egyszerűen Hamilton gyorsabb nála időmérőn és versenyen is :))
missvicky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Domenicali vicc XD. Nem hiszek a szavában. Tuti, hogy Alonsot hozná ki győztesként ha megint ugyanaz a helyzet állna fenn mint Németországban. És nem hiszem, hogy csak én gondolom ezt igy. Szerintem még Massa is egyetértene velem, sajnos. Dehát ez az év Alonsoé. Ez van. Majd jövőre.
concorde írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem eddig sem hagyta magát, csak az időmérőn összeszedett hátrány mindig megpecsételte a versenyét. Így is mentette a menthetőt, de nagyobb hátrányt már tényleg nem kéne összszedni. A Hockenheimringen végre az időmérő is összejött, remélem ez azt jelenti, hogy végre ott is kezd ráérezni az autóra.
Végre felnyílt a szeme, remélem nem hagyja magát, mert eddig úgy tűnt.
Roby13 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sokat elárul Domenicali egy mondata: Következő alkalommal Massa fog nyerni. Vajon ez a következő alkalom most hétvégén jön el?
Így legyen, Jenson!
Ha már McLaren-es világbajnok lesz, akkor Buttonek tudnék nagyon örülni.
Innen is látszik, hogy a piloták számára az elsőszamú ellenfél a csapattárs. Buttonnak sokkal fontosabb, hogy Hami előtt végezzen, mint az, h a Ferrarik vagy Red Bullok előtt, h ne szakadjon le tőle a pontversenyben, mert akkor be kell állnia hátvédnek Hami mögé. Teljesen érthető amit akar, csakhát nem lesz az olyan egyszerű, mert Hami ezen a pályán nagyon erős.
Amit én akarok az az, hogy Massa valahogy megint Alonso előtt legyen. Akarom látni hogy végezné most a Ferrari a piszkos munkát XD
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 11:08
McTech írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...egyetértek
Hát én nem akarom.:D De előfordulhat, szoros a csata köztük, de nagyon fair ellenfelei egymásnak, remek csapattársak, tisztelik egymást. Maradjon is így.
Ertheto hogy elotte szeretne vegezni, kerdes hogy sikerul is neki? A legjobb az volna ha mindket Meki pilota (Hami/But vagy But/Hami tok mindegy) a Ferrari es RB elott vegezne :D
Utoljára módosítva: 2010. július 29. 10:50