Button nem jutott be a Q3-ba, de élvezte az utolsót

írta: M4Sport
2016. november 26. 16:58
FOTÓ: ©xpbimages.com

Bár nem jutott be az utolsó szakaszba, Jenson Button élvezte pályafutása utolsó időmérő edzését, és az eredmény sem keserítette el, holnap ugyanis szabadon választhat gumitaktikát. A Q3-ba bekerülő Fernando Alonso eközben elégedetten konstatálta: nem a 10. hely lett az övé!

A kvalifikáció első etapjában Button még ott tudott lenni a legjobb 10 között, második nekifutásra azonban nem tudta beverekedni magát a Q3-as zónába és tizenkettedikként zárta utolsó Forma–1-es időmérőjét. Úgy érzi, a top10-ről a pályaviszonyok változása miatt csúszott le, eredményével azonban nem volt elégedetlen, a vezetésnek pedig minden pillanatát igyekezett kiélvezni.

„Igen, szórakoztató volt, jól éreztem magam a pályán” – kezdte jókedvűen nyilatkozatát. „Ahogyan csökken a hőmérséklet, egyre fontosabb lesz az autó eleje, de nekünk ez most nem volt annyira jó. Alulkormányzott volt az autó, de meg kell hagyni, nem olyan rossz ez az eredmény. Holnap új gumikkal mehetünk, és ki tudja, milyen lesz a stratégia. Az idei szabályokkal – azzal, hogy három keverék áll a rendelkezésünkre – néha még jobb is innen indulni” – tette hozzá.

„Nem olyan rossz pozíció ez az utolsó futamom előtt. A hétvége eddig eléggé trükkös volt, hiszen az első és a második edzésen elég sok időt veszítettem a motorproblémák miatt. De nem volt ez annyira rossz” – magyarázta, majd amikor megkérdezték, holnap fogja-e számolni az utolsó F1-es autóban töltött pillanatait, egy határozott nemmel felelt. „Nem lenne jó, ha így tennék. 17 évig ez volt az életem. Nem számolni kell azokat a pillanatokat, hanem meg kell élni őket!”

A csapattárs, Fernando Alonso bejutott a Q3-ba, ahol ismét erős teljesítményt nyújtott, hiszen Felipe Massát is sikerült maga mögé utasítania. „Elégedettnek kell lennünk, mert ez egy jó időmérő volt a csapat számára” – mondta. „A körülmények mindig nehezek, hiszen az edzések alatt forró a pálya, az időmérőre viszont lehűl, szóval vakon kell változtatni a beállításokon, mert nem tudod, pontosan mi vár rád. Az autó versenyképesnek tűnt, jó, hogy az utolsó hétvégén is bekerültünk a Q3-ba. Az pedig csak plusz, hogy nem a 10. helyet szereztük meg, ahogy szoktuk” – folytatta.

Ha holnap is Massa előtt végez, akkor Alonso megtarthatja a 10. pozíciót a bajnokságban, igaz, ez különösebben nem motiválja a korábbi bajnokot. „Nem tudom, mekkora a pontkülönbség. Nem hiszem, hogy ez sokat jelentene nekünk. Korábban mindketten harcoltunk a világbajnoki címért, szóval nem hiszem, hogy azért emlékszünk majd erre az évre, mert a 10. és nem a 11. helyet szereztük meg” – fogalmazott a spanyol, aki egyébként kemény csatára számít. „Igyekszünk pontot szerezni. A Force India kicsit versenyképesebb, mint gondoltuk. Mögöttük azonban van egy érdekes csoport, velünk, a Williamsszel, a Renault-val és a Haasszal. Hasonló a versenytempónk, de remélem ezek előtt az autók előtt maradhatunk majd” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

albutr
#1 albutr 2016. november 26. 20:02  

még utoljára egy jó eredményt Jenson.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”