De la Rosa: A HRT is lépcsőzetes orrú lesz
A HRT versenyzője, Pedro de la Rosa elárulta, hogy az ő csapatának új autójánál is a lépcsőzetes orrkialakítást alkalmazták.
A 40 éves spanyol pilóta nemcsak a csapat új valenciai központjába látogatott el, hanem a müncheni technikai bázisra is, ahol az új autót építik.
„Abból a kevésből, amit láttam, a McLaren a legelegánsabb autó” – nyilatkozta a brit csapat korábbi tesztpilótája a Mundo Deportivo lapnak. „A többieknél a lépcsőzetes orr csúnya, ez azonban egy technikai megoldás, amit sok csapat a szabályok miatt alkalmaz.”
„A miénkben is több mint valószínű, hogy lesz egy lépcső, csak talán kevésbé agresszív, mint másoknál.”
Mivel a 2012-es HRT még nincs kész, de la Rosa a jerezi teszten még a régi autó teljesen fehérre festett változatát fogja csak pályára vinni: „Nem foglalkozom ezzel; ami számít, hogy minden kilométert maximálisan kihasználjak, lekaparjam a rozsdát és beépüljek az új csapatomba.”
2012 meglehetősen nehéz periódus a HRT számára az új tulajdonosgárdával és a korábbi csapatfőnök, Colin Kolles kiválásával, akinek német bázisa volt a hispán alakulat szíve és lelke a 2010-es és 2011-es esztendőkben.
„Ez a csapat teljesen új, a szerelők, a mérnökök és a motorhome. Ahol semmi sem volt, most egy Formula–1-es csapat van. Ismerős arcokat látok, olyan embereket, akikkel más csapatoknál dolgoztam együtt, és spanyolokat is, akik egy része az Epsilon Euskaditól jött.”
„Így ez az F1, a Le Mans és a World Series tapasztalatából származó mix – tehát az alap jó.”
„Egy új csoporttal teljesen az elejétől fogjuk kezdeni. Ezért van, hogy két évre írtam alá; tudom, hogy ez a minimum idő, amire szükség van, hogy minden elinduljon.”
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










Drukkolok Rózsinak! Jó látni őt a mezőnyben, szimpatikus gyerek!
Kíváncsi vagyok, hogy alakult a harc köztük és a Marussia között. Illetve milyen lesz az idei festés :)