Ecclestone: A BMW és a Toyota nem sokat mutatott

Írta: Motorsportal
2010. március 10. 15:37
Bernie Ecclestone

A Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Michael Schumacher teljes higgadtsággal rajtolhat az idei Formula-1-es évadban, mivel már semmit sem kell bizonyítania.

"Michael nem aggódik amiatt, hogy az embereknek mi a véleménye a róla. Ő versenyezni akar, és azt is elfogadja, ha valaki gyorsabb lesz nála." - idézi az Auto Motor und Sport a 79 éves szakembert.

"Az életkora előnyt jelent neki, mert sok mindent megtapaszthatott már, és már semmit sem kell bizonyítania. Ha nem érezné úgy, hogy jól fog szerepelni, Michael nem jött volna vissza. Ha nem nyer, akkor az autóra fogják." - folytatta a kereskedelmi jogok birtokosa, aki úgy véli, hogy a Ferrarinál vita lehet Fernando Alonso és Felipe Massa között.

"Ha éppen nem az autóban ül, akkor Alonso egy kedves fickó, de ő egy győztes alkat. Nem szereti, ha olyan versenyző van mellette, aki gyorsabb. Massa pedig gyors." - tette hozzá 'Mr. E.'

Ecclestone nem bánja, hogy az idén kettővel kevesebb autókonszern képviselteti magát a Formula-1-ben, mint tavaly. "Nem mondhatjuk, hogy túl izgalmas volt a Toyota vagy a BMW Formula-1-es szereplése. A BMW név a Saubernél tovább él, és talán jobb kezekben is van. Ha a Ferrarit veszítettük volna el, akkor azt mondtam volna: Ó, Istenem."

A kereskedelmi jogok birtokosa biztos abban, hogy a gyártók nem a gazdasági válság miatt távoztak. "A BMW és a Toyota azért ment el, mert nem voltak sikeresek. Max Mosley el akarta érni, hogy ne kelljen sok pénzt költeni, amiért köszönettel tartoznak neki a gyártók."

Ecclestone osztja a Ferrari azon véleményét, miszerint az új csapatok még nem készültek fel a Formula-1-es szereplésre. "A Ferrarinak igaza van, de amikor az új csapatok pályáztak, meg voltak győződve arról, hogy 40 millió euróban maximalizálják a költségvetést. Úgy volt, hogy ez mindenkire érvényes lesz, még a Ferrarira is. Ez jelentette számukra a lehetőséget. Én figyelmeztettem őket arra, hogy a költségvetési sapka nem működik. Az új csapatok most rájöttek, hogy nem elegendő a költségvetésük."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

gg446
#20 gg446 | 2010. március 11. 11:58 0 0  

DarkDaemon2: nekem ebből a nyilatkozatból a sértődöttség jön le. Hasonlóan, mint amikor valakit elhagy/megcsal a barátja/barátnője és tehetetlenségében ezután lekurvázza/impotensezi az eddig hőn szeretett embert. Azt mondani valamilyen autógyárra, hogy nem tettek le semmit az asztalra, miközben 3. motorszállító évükben a legerősebb motort gyártották.... Nem gyengén nevetséges. Theissen megemlítette egy vele készült riportban, hogy ha sikeres lett volna a csapat 2009-ben, akkor talán egy kis időt nyert volna a vezetőségnél. Max egy év múlva léptek volna ki. Sajnos a mai F1 egy kaki. Évente próbálkoznak ilyen-olyan változtatásokkal, amikről egymás után derülnek ki, hogy semmivel sem teszik látványosabbá a sportot. Az egységesítési irány meg egyenesen kiábrándító. Már kínai "statisztákat" kellett a célegyenes tribünjeire ültetni, hogy legalább a tv-ben ne legyen szánalmas a kép. A Hungaroringen meg álló jegyekkel engedtek be embereket a fő tribünre, hasonló okokból.

DarkDaemon2
#19 DarkDaemon2 | 2010. március 11. 00:15 0 0  

Na azért nem nyertek VB-t ez igaz, de ne felejtsük el, hogy a Ferrarinak és a McLarennek is kellett elég sok idő az eredményekhez és azért a BMW-Sauber elég jó ütemben fejlődőtt felfele, a Toyota mondjuk már nehezebben tudott előrelépni. Azért nem utolsó helyes csapatokról beszélünk.

De nem hinném, hogy ennyi Forma-1-ben eltöltött idő után azt a kiábrándító, lekezelő hangvételt érdemelték volna, amit kapott a nyáron Ecclestonetól és Mosleytól a BMW-Sauber, a Toyota meg az őszi kiszállása után. Jobban örülnék, ha ezt az USF1-nek és az olyan csapatoknak mondanák, akinek a csapatvezetője lehet még Forma-1-es autó hangját sem hallotta élőben, de máris fenyegetőzve rúgdossa az ajtót, hogy nyissák ki, mert különben... Gondolok itt a Stefan GP-re. De ha a Virgin, a hamisitvány-Lotus vagy a HRT Racing kiszáll 2 futam után, vajon ugyanezt fogja akkor is mondani, hogy semmi szükség rájuk? Persze a Forma-1 alapszintű elvárása lett volna, hogy ehelyett a beszólás helyett éppen azt mondta volna a HRT racing-ről, hogy :

Egyszerűen nem engedhettük meg, hogy elinduljanak. Nem lett volna biztonságos és így rontottunk volna az F1 hírnevén, milyen alapon tehettük volna meg a többi csapattal szemben, akiktől éveken át megköveteltünk egy csomó mindent. A tesztek idején tett vizsgálatunk alapján nem volt felkészült állapotban a csapat.

Ehelyett itt előadja, hogy az éveken át a Forma-1-ben lévő csapatokra semmi szükség, nem hiányoznak, nem kellettek eddig sem.
Pár éve a Williams is pénzügyi nehézségekkel küszködött. Ha ki kellett volna szállniuk, akkor őket is így búcsúztatta volna?

De, mint tudjuk Teixeira tehet minderről, aki az A1GP-vel szégyent hoz a Forma-1-re. Célzott itt meg a pénzügyi csődre.

Csakhogy azt ne felejtse el, hogy az A1GP tényleg szégyenbe hozta az F1-et, legalábbis akinek volt módja arra, hogy összehasonlítja a két széria izgalmi fokát.

Nehogy nagyot nézzen, ha elkezdenek panaszkodni még többen, hogy normális csapatkiválasztás kellett volna a távozók kiröhögése helyett...

prérifarkas
#18 prérifarkas | 2010. március 10. 21:41 0 0  

(17) felipe-baby
No valami hasonlóra gondolok én is. Csak másképp fogalmazom meg :))
Meg amit már mondtam nem hagyták, hogy egy SZAKEMBER csinálja azt amihez ért és ne okoskodjanak bele:)

felipe-baby
#17 felipe-baby | 2010. március 10. 21:10 0 0  

(16) Thibczy

A japán mentalitás volt a baj.
Tán náluk volt olyan, h a vezetőség évente cserélte a főnököt, egymás közt variálgatták.
A Honda meghozta a döntést, h kell egy igazi vezér, csak nem volt eszük, h annak eredményét kivárják. Toyota idáig sem jutott el.
Pilóta az sem volt 1. számú, aki a csapatot összefogná, csak nagyok által kiselejtezettekből nem lehet építkezni.

Thibczy
#16 Thibczy | 2010. március 10. 20:49 0 0  

A BMW-vel a legnagyobb gond talán az volt, hogy olyan felfogásuk volt, mint egy szovjet tervgazdálkodás.
A terv utolsó pontja nem jött össze (2009-ben világbajnmoki cím), ezért megsértődve eltűntek a p*csába.

A Toyotát pedig nem értem. Volt több olyan pilóta is, akivel futamokat nyerhetett volna, Volt több jó szakember is, pénz is volt, szóval télleg nem értem.

prérifarkas
#15 prérifarkas | 2010. március 10. 19:32 0 0  

(14) georgeboy
Te nem vagy jól, mit néztél eddig?
Mi volt szép benne néhány dobogós hely? A világ legnagyobb gyártójától?
Inkább szánalmas sokévi eredmény a néhány dobogós hely.....
Be kell látni nem volt sikeres egyik sem mert a siker=győzelem az meg nem akadt.
Nagy kár bizony de ennek hiány mindkét csapatnál a nem megfelelő vezetés volt szerintem.
Nézd meg a Red Bullt, Brawnt megfelelő kezekben nem kell 10 évet várni a sikerre.

georgeboy
#14 georgeboy | 2010. március 10. 18:56 0 0  

Ez a Bernie megbolondult ???

A Toyota igenis sokat mutatott.. abszolut kezdőként (F-1-ben!) sok menő csapatot maga mögé utasított !! Azért ha megnézzük az elmúl pár év ponttáblázatait.. a Toyota is igen-igen odatette magát néha. sajnos a gumi beszállító és típusváltások igen érezhetőek voltak meg a V10-V8 átállás.. de összességében jó és dekoratív része volt a Forma-1nek !!

A BMW is letett az asztalra.. előbb RALF Bmm-Williamssal egy VB4. helyet, majd később Kubica villantott a már gyári BMW-vel..

AKKKKKKKKKKOR MIRŐL BESZÉLNEK EZEK ???????????

(1) szagergo24 -egyetértek !!!!! Amúgy Kamui Kobayashi milyet villantott 2 versenyen ?! Button majdnem agyérgörcsöt kapott.. mellesleg neki nem ment úgy az előzés..

Kobayashi-n is fogom tartani idén a szemem !!! :-)))

felipe-baby
#13 felipe-baby | 2010. március 10. 17:53 0 0  

40 millió?
Van egy javaslatom: a hulladéktelepről kell összeválogatni az alkatrészeket, és akkor még környezetbarátak is.
Ez nem a 60as évek, sokminden megváltozott, az autóépítés, a F1 sokkal professzionálisabb, költségesebb...
Lehet, h drága és ez bajba sodorhatja a sportágat, de ha ezt az elit-feelinget kiveszik, akkor biztos a bukás. Senki nem kíváncsi fapados-F1re USF1 kategóriájú szellemautókkal.

Hombre B
#12 Hombre B | 2010. március 10. 17:41 0 0  

(11) tfefe

Amit olvastam az egy napi lapban jelent meg, két másik F1-es cikk társaságában...:D

tfefe
#11 tfefe | 2010. március 10. 17:37 0 0  

(10) Hombre B

Több helyen is megjelent ez a cikk (ha erre gondolsz), ezt találtam meg a leggyorsabban... :)
http://ferrarif1forum.com/2010/01/17/ferrari-most-financially-secure-of-current-f1-teams/

Hombre B
#10 Hombre B | 2010. március 10. 17:31 0 0  

(9) sfdrake

Nem tudom... a leírt adatokat újságban olvastam... ott azt írták, h a forrás a spanyol MARCA... ja és a Toyota költötte a legtöbbet: kb. 500 millió euro volt a megvetésük...

sfdrake
#9 sfdrake | 2010. március 10. 16:57 0 0  

(6) Hombre B

Azt mondták kevesebbet költenek F1 re mint eddig, szóval gondolom a Mekire költött pénz töredékét költik, de akkor a Mekibe mennyit dobtak évente ?

qanic
#8 qanic | 2010. március 10. 16:15 0 0  

A tavalyi toyota kellett volna ide. Rászigszalagozni két marmonkannát, az tuti kijött volna 40 millióból. :)

szagergo24
#7 szagergo24 | 2010. március 10. 16:03 0 0  

5) qanic

40 milliónál mondhatták volna azt hogy a pénz fele megvolt. :)

Hombre B
#6 Hombre B | 2010. március 10. 16:03 0 0  

(4) sfdrake

Hát eddig semmit, hisz nem volt önálló csapatuk... tavaly Brawn 100 millió eurot költött (cikk szerint)...

qanic
#5 qanic | 2010. március 10. 15:58 0 0  

És ha most 40 millió lenne a költségvetés, akkor tesztelt volna a hispania és itt lenne az USF1?

sfdrake
#4 sfdrake | 2010. március 10. 15:55 0 0  

(2) Hombre B

Az szép és a Merci most sporol és harmadát vagy negyedét (nem emlékszem mit mondtak) költi F1 re mint eddig ? : D OK van szponzoruk pár, meg adnak el motort van belőle bevétel, de eddig mennyit költöttek akkor ?

sfdrake
#3 sfdrake | 2010. március 10. 15:53 0 0  

HA lenne 40 millió eurós limit akkor se lennének jobb helyzetben az újak, mert akkor se tudott volna indulni az USF1 szerintem, továbbá a régiek előnyben lennének, mert van alapjuk amire építhetnek az újaknak meg akkor is 0 ról kellene kezdeni ahogy tették is. Ha a 40 milliós limittel tudtak volna építeni jó autót, akkor megtehetnék most is 40 millióból, ha pedig nem attól még a régieknek sikerülhet mert nem 0 ról építkeznek.

Hombre B
#2 Hombre B | 2010. március 10. 15:51 0 0  

A top 4 csapat ktgvetése 2010-ben:

Ferrari: 300 millió euro
Mercedes: 270 millió euro
McLaren: 250 millió euro
Red Bull: 230 millió euro

szagergo24
#1 szagergo24 | 2010. március 10. 15:49 0 0  

Finom szólva a gyomrom kifordul, amikor a cikket olvasom. Az lehet, hogy a Toyota a pályán nem sokat mutatott, de volt néhány olyan szép dobogójuk, ami miatt úgy örült nem kevés ember, mintha legalább bajnokságot nyertek volna. Tisztelték a sportot, és rengeteg szurkolójuk volt.

Kíváncsi vagyok hogy mindezt összesen el tudja-e majd érni a Hispánia, US-F1 (ja, hogy lehet nem is lesz?) és a többi csürhe akik a helyükre jöttek.

A Lotus-t és a Virgin-t azért nem említem, mert ők már legalább teszteltek.

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár