Ecclestone szívesen látná Brawnt az FIA-nál

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 02. 18:53
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Forma–1 üzleti ügyeit intéző Bernie Ecclestone szerint a visszatéréssel szóba hozott Ross Brawnnak a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) kellene dolgoznia szabályalkotóként, mintsem a többségi tulajdonossá váló Liberty-nél, ott ugyanis a kereskedelmi kérdésekkel foglalkoznak.

A napokban sokat cikkeztek arról, hogy Brawn hamarosan sportági vezetőként tér vissza a királykategóriába, hiszen megegyezett a részvények többségét felvásárló amerikai céggel. Ő maga aztán árnyalta a képet, elmondta ugyanis, hogy bár konzultál a Liberty-vel és tanácsokat is ad nekik, arról szó sincs, hogy szerződést kötött volna a vezetőséggel.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben állásajánlatot kap (amit aztán el is fogad) a cégtől, ami egyébként az Autosport információi szerint szíven alkalmazná őt. Egyelőre azonban Brawn elmondása szerint minden attól függ, hogyan dönt Ecclestone. A hét talán legfelkapottabb témája kapcsán nemrég őt is felkeresték, nyilatkozata során pedig kijelentette, ő leginkább az FIA-nál tudja elképzelni mérnöki beállítottságú honfitársát, egyfajta szabályalkotói pozícióban.

„Örülnék, ha az FIA-hoz menne; első osztályú volna” – mondta. „Rég nem beszéltem vele, szóval fogalmam sincs róla, mit csinálhatna. Velünk azonban semmit, nekünk ugyanis nincs szükségünk egy mérnökre, vagy olyasvalakire, aki Ross munkáját látná el” – utalt arra, hogy a kereskedelmi részlegen nem tart igényt a britre, aki egyébként szintén nem vágyik a „politikával átitatott közegre”.

A héten egyébként az is felmerült, hogy Brawn pont Ecclestone helyét veszi át, az érintett azonban ezt a felvetést egy „rakás szemétnek” nevezte, igaz, mondandójához hozzátette, a Liberty „azt csinál, amit akar”, ha befejeződött a Forma–1 átvétele. Ez a pillanat azonban még nem érkezett el. „Most Chase Carey vette át Peter Brabeck elnöki szerepét, de még nem ők irányítják a céget. 10 százalékuk van, és ebben a pillanatban még én vagyok a vezérigazgató. Ha megjönnek, bármit megtehetnek majd, mint bármelyik cég, amelyik ilyen pozícióba kerül. De még nincsenek ilyen helyzetben.”

Ecclestone végül kiemelte, a Liberty képviselői egészen biztosan informálták volna, ha munkát akarnak ajánlani a korábbi technikai igazgatónak és hivatalosan is ki akarják nevezni az F1 egyik elöljárójává. „Nincs probléma a Chase-zel való munkával, és biztos, hogy szólt volna nekem, ha ilyesmiről beszélnek” – magyarázta a 86 éves sportvezető.

FIA
Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

42016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra