No Mans Sky

„Ez így nagyon nehéz lesz”

írta: M4Sport
2016. február 26. 15:23
FOTÓ: ©xpbimages.com

Mivel elhalasztották a 2017-es technikai szabályok véglegesítésének időpontját, a csapatoknak nehéz dolguk lesz a következő szezonra való felkészüléssel – figyelmeztet a Williams technikai igazgatója, Pat Symonds. A tapasztalt szakember szerint van még egy komoly probléma…

A sport irányítói már tavaly elhatározták, 2017-ben alaposan megváltoztatják a technikai előírásokat, hogy a királykategória autói gyorsabbak, nehezebben vezethetők és agresszívebb megjelenésűek legyenek, a csapatok azonban még nem jutottak egyezségre a részletekkel kapcsolatban. Bár legutóbbi találkozójukon sikerült előrelépést tenni, a véglegesítés időpontját februárról április végére halasztották. Symonds szerint ezzel elsősorban a saját dolgukat bonyolították meg.

„Nagyon, de nagyon nehéz lesz” – mondta az ESPN-nek, amikor arról kérdezték, megfelelően fel tudnak-e készülni az alakulatok ilyen rövid idő alatt a komoly változásokat hozó új szezonra. „Figyelembe kell vennünk, hogy december eleje óta három különböző elképzelés is szóba került már. Szóval, most itt tartunk, viszont akkor, ha májusig nem sikerül megegyeznünk, akkor a kisebb csapatoknak roppant nehéz dolguk lesz” – teszi hozzá a tapasztalt szakember, aki – mint most elismerte – meglepődött, hogy a múlt héten sem sikerült véglegesíteni a terveket.

Nyilatkozata során elárulta, a felek ismét úgy távoztak a tárgyalóasztaltól, hogy az új szabálycsomaggal kapcsolatban rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt. „Igazából még semmit sem véglegesítettünk, főleg nem az új aerodinamikai szabályokat. Ahogyan azt már mindenki tudja, egy ideje már dolgozunk ezeken a szabályokon. A technikai csoport tagjai elégedettek lehetnek, a csapatok azonban még egyeztetnek a Pirellivel. Elégedettek lehetünk a jelenlegi helyzettel, viszont az elképzelésekből még nem lettek szabályok, szóval még foglalkoznunk kell az üggyel.”

Symonds elismerte, a Williams is hátrányba kerülhet a nagycsapatokkal szemben, ha az előírásokat kevesebb, mint egy évvel a start előtt véglegesítik. „Tény, hogy ennek az egésznek sokkal nagyobb hatása lehet a kisebb és a kevésbé jól finanszírozott csapatokra nézve. Ha nagy csapattal rendelkezel, sok emberrel és remek felszerelésekkel, akkor sokkal gyorsabban reagálhatsz. A Williams dolga tehát nehezebb lehet, mint mondjuk a Mercedesé, vagy a Ferrarié.”

Bár a módosításokkal a sport megtépázott hírnevét szeretnék helyreállítani és szurkolók bizalmát akarják visszanyerni, a tervek eddig alaposan megosztják a közvéleményt. Nemrég a címvédő világbajnok, Lewis Hamilton is aggodalmát fejezte ki az aerodinamikai előírások miatt, azzal ugyanis hogy ismét komolyabb hangsúly kerül erre a területre, szerinte nehezebb lesz előzni. Symonds megérti ezeket a kétségeket. „Azért aggódnak többen, mert teljesen senki sem érti magát az előzést. Vannak rá közhelyeink, mint például az, hogy több leszorítóerővel nehezebb előzni, de a teljes igazságot senki sem ismeri” – magyarázza a tapasztalt mérnök.

„Azért nem, mert vannak aerodinamikai elemek, melyek rosszabb hatással vannak az előzésekre, mint a többi. Nem hiszem, hogy bárki közülük eleget tudna ezekről, persze jó lenne, ha mindent tudnánk. Szerintem nem lesznek katasztrofálisak a 2017-es szabályok. Az autók gyorsulni fognak, bár én nem gondolom, hogy ez olyan fontos lenne. Puszta szemmel senki sem tudja megkülönböztetni a telitankolt és az időmérős szimulációt végző autókat a második szabadedzésen, pedig körönként négy másodperc különbség van köztük. Ez azonban a képernyők nélkül nem látható” – zárta gondolatát.

FIA
Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.