Frusztráció és kritikák: Vettel akkor is hű marad önmagához

írta: M4Sport
2016. november 30. 19:29
FOTÓ: ©xpbimages.com

Sebastian Vettel többre tartja, ha valaki színészkedés helyett inkább hű önmagához, ezért rádiós dühöngései, és a viselkedése miatt kapott kritikák ellenére sem kívánja visszafogni érzelmeit.

Bár az abu-dzabi dobogós helyezésével és látványos versenyzésével sikerült szépen zárnia a szezonját, Sebastian Vettel renoméjának így sem feltétlenül tett jót az idény második fele. Amellett, hogy Kimi Räikkönen fölébe kerekedett az időmérős párharcokban, a négyszeres bajnokot sok támadás is érte megnyilvánulásai miatt.

Mexikói rádiós káromkodása után még az FIA is elgondolkodott a megbüntetése lehetőségén, de társai sem feltétlenül nézték jó szemmel, amikor újra és újra leidiótázta őket, többször pedig futamot követő nyilatkozatai miatt (pl. másokat okolt, a saját hibáját nem ismerte el) is támadták. Mexikóban Maurizio Arrivabene csapatfőnöknek kellett lenyugtatnia őt, miután olyannyira elvesztette a fejét, hogy összekoccant Daniel Ricciardóval.

Vettel mindezek ellenére sem érzi úgy, hogy a jövőben jobban oda kellene figyelnie viselkedésére, és vissza kellene fognia magát. „Korábban az volt az érzésem, hogy mindig jól kell viselkednem. Ma már inkább hű akarok lenni önmagamhoz, olyannak mutatkozni, amilyen vagyok” – nyilatkozta a Weltnek. „Ha egy futam után kiszállsz az autóból, persze, hogy érzelmes vagy. Van, hogy jobban, máskor kevésbé, mindig a verseny alakulásától függ. Én versenyezni vagyok itt, és a mikrofon vagy a kamera előtt állni nem feltétlenül szeretek, de ez is hozzátartozik ehhez. Szerintem úgy fair, hogy ezekben a pillanatokban megmutatom, mit érzek.”

„Ha valaki velem vagy a stílusommal nem tud azonosulni, akkor ez van. Szerintem hiba lenne, és nem is lenne őszinte, ha a világot valami mással próbálnám hitegetni, miközben épp annak az ellenkezője a helyzet. Mi mindannyian felnőttek vagyunk, és a Forma–1 nem óvoda, ezért helyesnek vélem, hogy pontosan úgy nyilvánuljunk meg, ahogyan érzünk.”

Vettel nem is igyekszik tagadni, hogy rossz vesztes, de szerinte ez is kell ahhoz, hogy valaki győztes legyen. „Az vagyok, de nincs semmi rossz abban, hogy ezt elismerem. Természetesen zavar, amikor nem én vagyok az első sor elején, és természetesen nyerni akarok, ahogy mindenki más is. Éppen a vereség miatti fájdalom az oka annak, hogy a világ élversenyzőinek némelyike ennyire messzire jutott a szakmájában. Rossz vesztesnek lenni annyit jelent, hogy a vereség emészt, és nem akarom, nem tudom elfogadni.”

„Rossz vesztesnek lenni viszont nem jelenti azt, hogy irigyeljük a többi versenyző sikerét. Ezt nem is vethetik a szememre. Ha nem is vagyok elégedett egy verseny után, akkor is tiszteltem azokat, akik előttem értek célba.”

A németet végül megkérdezték, visszafogott vagy inkább kiszámíthatatlan karakternek tartja-e magát. „Nem tudom. Nem sokszor méregeti magát így az ember. Még ha manapság szokás is megosztani vagy kommentálni a saját cselekedeteidet – vagy hogy is mondják ezt. Én ilyesmit nem csinálok. Nyilván elgondolkodik az ember magáról, amikor a tükörbe néz, amikor bizonyos dolgokkal elégedett vagy elégedetlen. Ez mindenkinél így van, és bizonyos fokú hiúság hozzátartozik ehhez. De összességében én inkább nem írnám le magamat hiúnak. És nem is sokat gondolkodom azon, milyen vagyok” – fogalmazott.

Oszd meg!





19 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

_JuSuF_
#19 _JuSuF_ 2016. december 01. 21:21  
McLarenHonda:
Verstappen:)

:D
Trollmula 1! ;)

kayassine
#18 kayassine 2016. december 01. 12:12  
McLarenHonda:
Verstappen:)

Ezen könnyesre röhögtem magam.

027
#17 027 2016. december 01. 12:09  
qwerm:
LoL :D jah... de ő kikapcsolja a törést mindig :DDD

xddd

qwerm
#16 qwerm 2016. december 01. 11:40  
McLarenHonda:
Verstappen:)

LoL :D jah... de ő kikapcsolja a törést mindig :DDD

Utoljára módosítva: 2016. december 01. 11:40

McLarenHonda
#15 McLarenHonda 2016. december 01. 11:26  
qwerm:
OFF van valaki, aki F1 2015-tel komolyabban tolja?

Verstappen:)

qwerm
#14 qwerm 2016. december 01. 11:05  

OFF
van valaki, aki F1 2015-tel komolyabban tolja?

guide
#13 guide 2016. december 01. 10:41  
027:
Őszitnén szólva Vettel sztem már így is bőven túlteljesítette ami kijárt neki..mind győzelmek ..mind pole tekintetében..mind mindenben..S Jó versenyző ..legjobbak között van de sztem nem a legjobb.. például én semmivel nem látom jobbnak pl Riccardonal..csupán neki jobban jött ki a lépés Red Bullban( persze amit leírok az mind egyéni vélemény). De nyugodtan ekézzetek érte.

Kijár,kijár....Ki tudhatja pontosan kinek mi jár ki?
Amióta f1-et nézek azt látom,hogy a világbajnoki címhez 3 dolog kell.
1.nyerő autó
2.szerencse
3.nagyon jó pilóta
Ha valamelyik hiányzik a három közül,akkor nem megy.Ha a szurkolókon múlna,akkor a mezőnyben csak 6-7-8-szoros világbajnokok lennének,mert minden évben ugyanannak a 2-3 pilótának adnák a címet.Hála az égnek,hogy nem ez a helyzet,mert akkor a többieknek felesleges is lenne elindulni.

027
#12 027 2016. december 01. 09:21  
F1890:
remélem 2-t is, csak nehogy azzal vádolják h véletlen volt nyehehe. de h őszinte legyek, ha már nem nyer egyet sem így is elégedett lehet(ünk) mert 4-et nyert, kijutott neki a jóból.engem pl a pole győzelem rekordok jobban izgatnak mint a vb-k száma.egy 70-70 győzelem pole az már elég faszányos volna (nem mintha a mostani nem lenne az)

Őszitnén szólva Vettel sztem már így is bőven túlteljesítette ami kijárt neki..mind győzelmek ..mind pole tekintetében..mind mindenben..S Jó versenyző ..legjobbak között van de sztem nem a legjobb.. például én semmivel nem látom jobbnak pl Riccardonal..csupán neki jobban jött ki a lépés Red Bullban( persze amit leírok az mind egyéni vélemény). De nyugodtan ekézzetek érte.

SANI{Ó
#11 SANI{Ó 2016. december 01. 09:18  

nagyon fontos az őszinte hitelesség! van pár pilóta akik a médiában jópofizva alakítanak ki magukról egy hamis képet, de az igazi énjük akkor kerül elő mikor szitu van a mezőny közepén és leelőzik...

Go.Michael
#10 Go.Michael 2016. december 01. 08:18  

Egy időben, amikor az rb-vel agyonverte a mezőnyt, ellenszenves volt, éreztem rajta hogy megjátszotta azt az embert aki volt. Torro rossoban sokkal jobban kedveltem, vagy a bmw-ben amikor beugrott. Minden pályafutásnak van egy íve. Amikor elkezded, őszinte örömöket mutatsz ki, élvezed ahol vagy és amit csinálsz. A sikeres korszakban pedig hozzá szoksz a győzelemhez, már-már természetes hogy te vagy a legjobb. Majd ha jön a mélyrepülés, frusztrál, de csak az után tudod értékelni azt amiben vagy, és a korábbi sikereidet, egy sokkal letisztultabb formában. Na én ezt a Vettelt bírom nagyon. A jelenlegi mezőnyből ezért ő a legszimpatikusabb, mert nem játszik semmilyen szerepet, önmagát adja most már.
Említitek hogy pl. Jordan, de mondhatjuk Kobe-t aki a trash talk-nak a nagy művésze volt, mindenki elismerte őket, amerikai kosárlabdában ez olyan vele járója amit imád a néző, a szünetekben hallható ’wired" felvételek több mint szórakoztató. Csak sajnos ez az f1, és nem a 20 éve játszódó f1, itt elpuhult a banda, de leginkább a tanító bácsik...

F1890
#9 F1890 2016. november 30. 23:27  
MS_argo001:
Remélem, nyer egy VB-címet a Ferrarival.

remélem 2-t is, csak nehogy azzal vádolják h véletlen volt nyehehe.

de h őszinte legyek, ha már nem nyer egyet sem így is elégedett lehet(ünk) mert 4-et nyert, kijutott neki a jóból.engem pl a pole győzelem rekordok jobban izgatnak mint a vb-k száma.egy 70-70 győzelem pole az már elég faszányos volna (nem mintha a mostani nem lenne az)

Enveblo
#8 Enveblo 2016. november 30. 23:13  
khristiank:
hát azért naa ez is féligazság csak.. egyszer régen, még egy másik évszázadban, nekem azt tanította apukám, hogy azért JÓ a Forma 1 mint sport, mert több nagyon hasonló tudású autóval pár tized másodperces eltérésekkel köröznek körbe körbe embertelen sebességgel a pályákon. És hogy ez EZÉRT jobb mint a foci, vagy akár a rally.. És régebben ez bevett volt, hogy ezzel a "klisével" magyarázták miért szeretik. Most már ezt nem tudom, mert nincsen fele annyi éves ismerősöm, hogy tudjam mi alapján szerette meg, de gyanítom a szitu ugyanez lehet. Persze az hogy az idomok, meg azok a kerekek, meg technikailag, meg erő szinten meg satöbbi, sokféleképpen lehet szeretni utána. De ez egy standard kiindulóalap, hogy ezért szereti meg

én fogalmam sincs hogy 7 évesen miért néztem tesómmal, csak tetszett a piros kocsi kb, viszont azt hogy ma miért nézem azt tudom.

számomra nincs jelentősége miért kezdtem, az viszont igen, most miért nézem

Utoljára módosítva: 2016. november 30. 23:19

MS_argo001
#7 MS_argo001 2016. november 30. 22:10  

Remélem, nyer egy VB-címet a Ferrarival.

khristiank
#6 khristiank 2016. november 30. 21:42  
Enveblo:
én nem, de sokan igen :D ahogy a versenyzők különböznek a szurkolók is, mindenki annak szurkol amit szeret látni a sportban, valamilyen szinten

hát azért naa ez is féligazság csak.. egyszer régen, még egy másik évszázadban, nekem azt tanította apukám, hogy azért JÓ a Forma 1 mint sport, mert több nagyon hasonló tudású autóval pár tized másodperces eltérésekkel köröznek körbe körbe embertelen sebességgel a pályákon. És hogy ez EZÉRT jobb mint a foci, vagy akár a rally.. És régebben ez bevett volt, hogy ezzel a "klisével" magyarázták miért szeretik. Most már ezt nem tudom, mert nincsen fele annyi éves ismerősöm, hogy tudjam mi alapján szerette meg, de gyanítom a szitu ugyanez lehet. Persze az hogy az idomok, meg azok a kerekek, meg technikailag, meg erő szinten meg satöbbi, sokféleképpen lehet szeretni utána. De ez egy standard kiindulóalap, hogy ezért szereti meg

F1890
#5 F1890 2016. november 30. 20:54  
Enveblo:
én nem, de sokan igen :D ahogy a versenyzők különböznek a szurkolók is, mindenki annak szurkol amit szeret látni a sportban, valamilyen szinten

az érzelmekre gondoltam.

Enveblo
#4 Enveblo 2016. november 30. 20:50  
F1890:
jordan pl basztatta játék közben az ellenfeleit verbálisan, úgyh ahhoz képest ez lepkefing sztem h cé meg vettel alonso rinyál. elvégre ezért nézzük a sportot nem?

én nem, de sokan igen :D ahogy a versenyzők különböznek a szurkolók is, mindenki annak szurkol amit szeret látni a sportban, valamilyen szinten

Utoljára módosítva: 2016. november 30. 20:50

F1890
#3 F1890 2016. november 30. 20:40  
Enveblo:
csak más máshogy vezeti le

jordan pl basztatta játék közben az ellenfeleit verbálisan, úgyh ahhoz képest ez lepkefing sztem h cé meg vettel alonso rinyál. elvégre ezért nézzük a sportot nem?

Enveblo
#2 Enveblo 2016. november 30. 20:35  
F1890:
sokan felhozzák ronaldonál is h mennyit hisztizik. pont emiatt lett a legnagyobb mert nem elégedett csak a legjobbal, és azzal ha nyer/nek. vettelnél is ez látszik meg a többi nagy bajnoknál

csak más máshogy vezeti le

Utoljára módosítva: 2016. november 30. 20:36

F1890
#1 F1890 2016. november 30. 20:03  

sokan felhozzák ronaldonál is h mennyit hisztizik. pont emiatt lett a legnagyobb mert nem elégedett csak a legjobbal, és azzal ha nyer/nek. vettelnél is ez látszik meg a többi nagy bajnoknál

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”