Giedo van der Garde a Caterham hivatalos tartalékpilótája
A Formula–1-es Caterham csapat szombaton megerősítette, hogy a holland versenyző, Giedo van der Garde lesz az alakulat hivatalos tartalékpilótája 2012-ben.
A 26 éves pilóta a szezon előtti teszteken is részt vesz, valamint az egyes futamok első szabadedzésein is lesz, hogy feltűnik.
A Caterham F1-es csapatvezetője, Tony Fernandes a következőket mondta van der Garde szerződtetésével kapcsolatban: „Boldogok vagyunk, hogy tartalékpilótaként üdvözölhetjük Giedót a családban. Annak alapján, amit a csapatunk első napjai óta látunk, ő egy nagyon ígéretes lehetőség, és már nagyon várjuk, hogy lássuk, hogyan tud segíteni nekünk a szezon során, miközben megtesszük a következő lépéseket annak érdekében, hogy a középmezőnybe kerüljünk.”
„GP2-es teljesítménye, különösen 2011-ben, az autósport egyik legnagyszerűbb reményei közé emeli Giedót, tartalékpilótai szerződtetése pedig egy igazi vakmerő tett a csapat részéről. Biztos vagyok benne, hogy mind a pályán, mind azon kívül remekelni fog, és mi mindannyian a legjobbakat kívánjuk neki, ahogy a következő lépéseket velünk együtt teszi meg a Formula–1-ben.”
Maga a versenyző pedig így mondott köszönetet a megtisztelő lehetőség miatt: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Caterham F1-es család részévé válhatok, és nagyon izgatott vagyok a karrierem következő Formula–1-es lépcsőfoka miatt. Ez egy új csapat, ahol fantasztikus emberek vannak. Tony Fernandes egy rendkívül ambiciózus ember, aki számos nagyszerű embert gyűjtött össze, hogy a jövőbeli sikerek érdekében segítsenek a csapat felvirágoztatásában. Már nagyon várom, hogy az autóban és azon kívül is tanuljak, és előrébb lépjek a csapattal.”
„Hollandia számára nagyszerű, hogy ismét van egy hazai versenyzőjük, aki kapcsolatban van a Formula–1-gyel. Az, hogy van egy holland versenyző, nagyon jót tesz a sportnak Hollandiában, mivel Verstappen ideje óta az érdeklődés talán csökkent, remélem azonban, hogy én is ugyanolyan izgalmat tudok az országom számára biztosítani, és hogy közel tudom hozzájuk hozni a Formula–1-et.”
„Úgy vélem, hogy egészében véve a csapat nagyon ambiciózus, pozitívnak tűnnek, és azt gondolom, hogy nagyon gyorsan építkeznek felfelé, növekednek és fejlődnek. Véleményem szerint idén erős versenyzők lesznek. Majd a teszt után meglátjuk, de akkor is az az érzésem, hogy ez a nagy család nagyon keményen küzd, hogy előrébb kerüljön a rajtrácson.”
„Most nagyon erősnek érzem magam, fitt vagyok és mentálisan is felkészültem. Sokat vezettem azokkal a srácokkal, akik már a Formula–1-ben vannak, és úgy érzem, én is készen állok. Szeretnék köszönetet mondani McGregornak, és mindenkinek, akik támogatták a karrierem abban, hogy megtehessem ezt a következő izgalmas lépést.”
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










A bika meg Van de Loog !!!
A hivatalos pornósztár meg remélem nem " Melle van Boeven" !!
Akkor Petrov szponzorai mégsem utaltak?