ASUS ROG-GL552VX

Ha jönne egy ajánlat a Ferraritól…

írta: M4Sport
2016. január 06. 13:58
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Force India nem állna Nico Hülkenberg útjába, ha egy élcsapattól kapna ajánlatot. Nagy kérdés azonban, hogy kap-e valaha…

Nico Hülkenberg 2010 óta tagja a Forma–1 mezőnyének (igaz, debütálása után egy évet tesztversenyzőként húzott le), ám a 2015-ös volt az első olyan éve, amelynek ugyanazzal a csapattal vágott neki, amellyel az előző szezont is végigversenyezte. A németet a mezőny leggyorsabbjai közt tartja számon a szakma, eddig azonban csak a Williamsnél, a Saubernél és a Force Indiánál csillogtathatta meg tehetségét. Valamint a Porsche Le Mans-i 24 órás versenyen induló sportautó-csapatában, amellyel első próbálkozásra megnyerte a híres viadalt.

Ez, valamint a csapattársaival szembeni időmérős mérlege is megmutatja, jóval komolyabb eredmények elérésére is képes lehetne a Forma–1-ben, ahol – bármilyen hihetetlen – eddig egyetlen egyszer nem állhatott dobogóra. A Ferrarival többször is hírbe hozták, korábban az akkor még élcsapatnak számító Lotusnál, valamint a McLarennél is felmerült a neve, valamiért azonban mégis mindig elkerülte őt a nagy lehetőség. Talán csak a balszerencséje miatt. Vagy ugyanazért, amiért 2015-ben alulmaradt a bajnoki pontversenyben az amúgy lassabbnak tűnő Sergio Pérezzel szemben: képtelen egy teljes idényen át kiegyensúlyozottan és kiemelkedően teljesíteni, s gumikezelési problémái miatt mindent kihozni autójából.

A továbbra is várakozó Hülkenberg a múlt évben úgy döntött, ezúttal hosszabb távra is letáborozik a Force Indiánál: kétéves szerződéshosszabbítást írt alá, így elméletben még 2017-ben is az indiaiakat fogja erősíteni. Hacsak meg nem győzi végre az egyik nagycsapatot arról, érdemes „megkockáztatni” az alkalmazását.

Bob Fernley, csapata helyettes vezetője elárulta, ebben az esetben nem gördítenének akadályt versenyzőjük útjába. „Nico két évvel hosszabbított, ami számunkra a folytonosság miatt volt fontos. Próbáljuk egyben tartani a csapatot, és látható, hogy ez egy sikeres együttműködés” – nyilatkozta az Autosportnak. „Emiatt is szeretnénk, hogy maradjon, de ez nem jelenti azt, hogy ha érkezik egy ajánlat egy bajnokesélyes csapattól, azt ne venné fontolóra. Biztosra veszem, hogy Vijay (Mallya, az istálló csapatfőnöke és tulajdonosa – a szerk.) ugyanolyan előrelátó lenne, mint volt a Le Mans-i szereplés kapcsán.”

Fernley úgy véli, versenyzőjük 24 óráson aratott győzelme a Force India számára is az év egyik fénypontját jelentette. „Nyilván Sergio dobogós helyezése volt 2015 csúcspontja. De szerintem Nico sikerét is ugyanilyen magasan kell rangsorolnunk. Óriási eredmény volt ez számára. Ezáltal szerintem Vijay is ráébredt, hogy megérte az árral szemben úsznia és engednie Nicót ott versenyezni. Szerintem Nico megérdemli, hogy megkapja az esélyt, amit a tehetsége alapján megérdemel. És szerintem a paddockban sokan ugyanígy gondolják. De mint tudjuk, a Forma–1-ben korlátozottak a lehetőségek. Szóval csak reménykedni lehet benne, hogy egy nap majd rátalál az esély” – fogalmazott a brit.

Oszd meg!





9 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

albutr
#9 albutr 2016. január 07. 18:57  
Thibczy:
Utoljára 2012 Brazília rémlik, azóta eltelt 3 év. Amíg nem szerez egy dobogót, addig nem fognak róla beszélni.

2013-ban 2 futamon meg zseniálisan védekezett (Alonso,Hamilton ellen)

Utoljára módosítva: 2016. január 07. 18:59

sába
#8 sába 2016. január 07. 11:16  

Ez a szekér már elszaladt. Nagyobb csapatnál első számú pilótának kevés, vízhordónak meg már tőle fiatalabbakat fognak vinni. Még a lesajnált Perez, Maldonado is állt már dobogón, míg neki egyszer sem sikerült. Talán több sikere lesz stabil hosszútávú versenyzőként.

Thibczy
#7 Thibczy 2016. január 07. 10:08  
albutr:
ha meg vannak akkor azt észre sem vesszik.

Utoljára 2012 Brazília rémlik, azóta eltelt 3 év. Amíg nem szerez egy dobogót, addig nem fognak róla beszélni.

albutr
#6 albutr 2016. január 06. 20:18  
f1m12:
annál jobb. pont az, h villanásai nincsenek. ha nem láttam volna most a 2. félidőt, azt mondanám stabil. mondjuk elég stabil, pontszerző, de villanása Pereznek van, például

ha meg vannak akkor azt észre sem vesszik.

f1m12
#5 f1m12 2016. január 06. 20:12  
opamisi:
Meg sztem nincs is olyan jó. Télleg az a baj vele, hogy csak villanásai vannak. nekem kicsit Heidfeld feeling.

annál jobb. pont az, h villanásai nincsenek. ha nem láttam volna most a 2. félidőt, azt mondanám stabil. mondjuk elég stabil, pontszerző, de villanása Pereznek van, például

opamisi
#4 opamisi 2016. január 06. 19:10  
albutr:
nincs neki akkora PR értéke mint mondjuk Vettelnek,vagy Raikkönenek.

Meg sztem nincs is olyan jó. Télleg az a baj vele, hogy csak villanásai vannak. nekem kicsit Heidfeld feeling.

albutr
#3 albutr 2016. január 06. 18:30  
OLi:
Már réges rég egy élcsapatban lenne a helye, véleményem szerint a mai mezőny legjobb öt pilótájába beletartozik, óriási tehetség, nagyon sajnálom, hogy elkallódni látszik... Hajrá Hülk!!! ;-)

nincs neki akkora PR értéke mint mondjuk Vettelnek,vagy Raikkönenek.

f1m12
#2 f1m12 2016. január 06. 16:43  

miért érzem úgy, h nem fog jönni esély?

OLi
#1 OLi 2016. január 06. 15:47  

Már réges rég egy élcsapatban lenne a helye, véleményem szerint a mai mezőny legjobb öt pilótájába beletartozik, óriási tehetség, nagyon sajnálom, hogy elkallódni látszik... Hajrá Hülk!!! ;-)

HungaroInfo

 



FORMA-1 HÍREK

Daniel Ricciardo

102016.07.23. 17:54

Vettel szerint Button ealudt, és ez sokba került neki

Rosbergével hasonló köridővel számol Vettel, csak épp neki el kellett vennie a gázt - Button figyelmetlensége miatt

252016.07.23. 17:04

Rosberg biztos benne, hogy nem vétett a szabályok ellen...

Hamilton higgadtan kezeli a helyzetet