Hamilton már a kiesésére várt – „Csak a megbízhatóság állhatja utamat”

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. október 24. 01:49
FOTÓ: ©xpbimages.com

Lewis Hamilton egész verseny alatt úgy érezte, a kiesés réme fenyegeti, és azt állította, hogy egy szombati hiba miatt kevesebb lóerő állt rendelkezésre. Más kérdés, hogy e problémáról főnöke mit sem tudott…

Domináns győzelmet aratott Lewis Hamilton Austinban – pályafutása félszázadik sikere az első volt a júliusi Német Nagydíj óta, vagyis egy hosszúra nyúlt ínséges időszak végét jelentette. „Az biztos, hogy hosszú idő volt, és ez csak még különlegesebbé teszi az érzést” – nyilatkozta a címvédő sorozatban aratott harmadik texasi sikere után.

Hogy így alakult, abban a technika ördögének is kulcsszerep jutott: a brit sepangi motorhibája igencsak nehéz helyzetbe hozta őt a bajnokságban, így ezen a hétvégén nem is igen volt választása: muszáj volt végre nyernie. Elmondása szerint a mostani versenyén sem tudta függetleníteni magát korábbi műszaki problémáitól. Főleg nem azok után, hogy szombaton elmondása szerint furcsán viselkedett az autója, amikor 7-es fokozatba kapcsolt, pénteken pedig elővigyázatosságból ki kellett cserélni nála pár alkatrészt az üzemanyagrendszerben.

„Kényelmesen végeztem a dolgom. De egész verseny alatt azon aggódtam, hogy az autóm nem fogja bírni. A célvonalig féltem attól, hogy megismétlődik a malajziai eset… Nagyon örülök, hogy bírta” – nyilatkozta a futamgyőztes, aki sikerével a történelem harmadik olyan versenyzője lett (Michael Schumacher és Alain Prost után), aki eljutott az 50. győzelemig.

Azt állította, motorját vissza kellett fojtani a szombati furcsaság miatt. „Egész verseny alatt képtelen voltam nem gondolni a megbízhatósági problémára, mivel az időmérőn újabb gondunk adódott, ami miatt Nicóhoz képest kevesebb motorerő állt rendelkezésemre. Ez majdnem két másodpercembe került. Emiatt az egyenesekben sokszor vissza is vettem, félig nyomtam a gázt, és azt mondtam: ’kérlek, ne romolj el!’ Szerencsére nem tette, így szép eredményt értem el.”

Érdemes megjegyezni, hogy Hamilton már a verseny előtt arról beszélt, hogy a szombati probléma miatt veszíteni fog motorja erejéből. A vele interjút készítő Martin Brundle szerint ez azonban csak minimális veszteséget, a futam egészére (!) nézve is csak 0,5-1 másodpercet jelentett számára.

Lewis Hamilton

Aggodalom vagy csak taktika?

Érdekesség azonban, hogy a Mercedes első embere e lóerővesztésről mit sem tudott… „Nem, nem hiányzott nála az erő. És meg is volt a tempója. A különbséget a versenyzése jelentette” – erősítette meg Toto Wolff. Majd azt is kijelentette, hogy versenyzője aggodalma is alaptalan volt. „Nem kellett félnie. De Malajzia még most is kísért. Főleg úgy, hogy az ottani hiba pontos okát még mindig nem határoztuk meg. Idén sok hibánk volt, ami növelte is a nyomást rajtunk és a versenyzőinken is. Ugyanolyan konfigurációval megyünk, mint eddig, nem léptek életben speciális óvintézkedések. Szó sem volt arról, hogy a végén visszafogtuk volna Lewist, és Nico ezért zárkózott volna föl rá. Önszántából vett vissza” – tette egyértelművé.

Hamilton ezzel szemben nem győzte hangsúlyozni, hogy továbbra is úgy érzi, üldözi őt a technika ördöge. Damon Hill, a Sky Sports szakértője szerint tudatosan hangoztatja mindezt, hogy jelezze az emberek felé: ha el is bukja az idei bajnokságot, az nem Nico Rosberg, hanem kizárólag csapata törékenysége miatt lesz.

Taktika-e vagy jogos félelem, Hamilton gondolatai valóban a hibák körül forognak. Amikor megkérdezték, magabiztosan utazik-e győzelme után Mexikóba, azt felelte: „Nem igazán. A megbízhatóság nálam… Nicónak könnyű nem aggódnia emiatt, én viszont aggódom. Ez az egyetlen dolog, ami az utamat állhatja.”

A bajnoki helyzete kapcsán aztán újra megjegyezte: „Nico sokkal kényelmesebb helyzetben volt a megbízhatóság terén, neki jól megy, ezért én csak reménykedhetek, közben pedig végzem a munkám. Csak erre koncentrálok, a saját munkámra, amit a legjobb képességeim szerint akarok elvégezni. Remélem, hogy én leszek a jobb a hétvégéken, és hogy több ilyen hétvége vár még rám.”

Toto Wolff ennek ellenére nem érzi úgy, hogy versenyzője újabb pszichológiai hadviselésbe kezdett volna. „Érdekes, mert mostanában nincsenek pszichológiai trükkök, mint voltak korábban” – jelentette ki. „A hangulat jó. De én mindig szkeptikus vagyok, és várom, hogy kitör-e a vulkán, vagy sem. Meglátjuk.”

Hamilton ponthátránya 26 egységre csökkent – jövő hétvégén Mexikóban faraghatja tovább.

Oszd meg!





7 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

f1m12
#7 f1m12 2016. október 25. 14:48  
Masters_Of_Hardcore:
én meg hogy verve legyen az ujjacska. :DDD hehehehe

lesz nektek cipőcske, hú de jobb! a lényeg: az számít, aki csinálja

Masters_Of_Hardcore
#6 Masters_Of_Hardcore 2016. október 24. 23:22  
zseton91:
Akkor ugyan azt vártuk Hamiltonnal! :)

én meg hogy verve legyen az ujjacska. :DDD hehehehe

zseton91
#5 zseton91 2016. október 24. 20:25  

Akkor ugyan azt vártuk Hamiltonnal! :)

f1m12
#4 f1m12 2016. október 24. 19:26  
kulcsarb:
pszichológiai hadviselés, próbálja Rosberg felé jelezni, hogy: "Csak azért tudsz nyerni, kis csíra, mert szerencséd van." hátha ettől Rosberg elveszti az önbizalmát

Toto szerint nincs pszichológiai hadviselés. tehát volt

kulcsarb
#3 kulcsarb 2016. október 24. 16:17  
Mr. Répatorta balneológus:
"Nico sokkal kényelmesebb helyzetben volt a megbízhatóság terén, neki jól megy, ezért én csak reménykedhetek, közben pedig végzem a munkám." Ez mi?

pszichológiai hadviselés,

próbálja Rosberg felé jelezni, hogy:
"Csak azért tudsz nyerni, kis csíra, mert szerencséd van."
hátha ettől Rosberg elveszti az önbizalmát

kimi-sebfan
#2 kimi-sebfan 2016. október 24. 14:13  
Mr. Répatorta balneológus:
"Nico sokkal kényelmesebb helyzetben volt a megbízhatóság terén, neki jól megy, ezért én csak reménykedhetek, közben pedig végzem a munkám." Ez mi?

Megindokolja az esetleges vereséget.

Mr. Répatorta balneológus
#1 Mr. Répatorta balneológus 2016. október 24. 11:32  

"Nico sokkal kényelmesebb helyzetben volt a megbízhatóság terén, neki jól megy, ezért én csak reménykedhetek, közben pedig végzem a munkám." Ez mi?

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

12016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

52016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra