Hamilton: Úgy érzem, kijavítottam azokat a dolgokat, amiket elrontottam

Írta: IFOR
2012. február 06. 10:44
© xpbimages.com

Lewis Hamilton elhatározta, hogy a tavalyi problémákat maga mögött hagyva tiszta lappal kezdi az új szezont.

Hamiltonnak nehéz időszaka volt a 2011-es év, amelyben a pályán kívüli problémái a pályán is kellemetlenségekhez vezettek, minek következtében a brit versenyzőnek több alkalommal is meg kellett jelennie a versenybírák előtt. Emiatt sokan kritizálták a 2008-as világbajnokot, amivel kapcsolatban a Daily Mailnek és a The Guardiannek a következőképp nyilatkozott a 27 éves versenyző:

„Tavaly mindenkivel küzdöttem, problémám volt a versenybírákkal és számos különböző emberrel. Ezt most rendbe akarom hozni. Várom, hogy ismét jó legyen a kapcsolatom Felipével (Massa) és már tavaly év vége óta dolgozom azon, hogy ez a versenybírákkal is így legyen.”

„Volt idő, amikor – mint Abu-Dzabiban – jó formában voltam, de nem 100%-on. Idén azonban ott akarok lenni.”

„Volt idő, amikor túl sok dologgal foglalkoztam; túl sok dolgom maradt befejezetlen és túl sok kérdés maradt megválaszolatlan, vonatkozzon az vásárlásokra, befektetésekre, a menedzsmentre, az ügyvédekre vagy a családra. Sokszor volt olyan, hogy máshol járt az eszem.”

A brit versenyző azonban úgy véli, idén változtatni tud majd ezeken a dolgokon, hiszen minden problémáját maga mögött hagyta: „Úgy érzem, kijavítottam azokat a dolgokat, amiket elrontottam. Tiszta lappal indulok, semmi sem nyomaszt vagy nyugtalanít.”

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

mrobi
#8 mrobi | 2012. február 06. 11:43 0 0  

Eric 01 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

amikor az apja menedzselte, akkor övé volt az egyik legjobb autó, amikor meg menedzsert váltott 2009 környékén ha jól emlékszem, pont akkor változtak meg az erőviszonyok. szóval szerintem ez csak a véletlen műve.
én nem bírom az apját és szerintem csak ártott neki amikor avval traktálta, hogy jobb Alonsónál és nyolcszoros világbajnok lesz, evvel csak plusz nyomást helyezett a fiára, ami egy világbajnoki címbe került.

Daenath
#7 Daenath | 2012. február 06. 11:41 0 0  

Mindent bele Hami, igy is kell hozza allni, remelhetoleg Sutil es familiaja nem kezd el frocsogni ra ujfent :)

Eric 01
#6 Eric 01 | 2012. február 06. 11:14 0 0  

G0007 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

az apuka kézben tartaná a gyereket, ezt hajtogatom már egy ideje, addig volt jó igazán Hami még az apja fogta idézőjelbe a fülét

massapapa
#5 massapapa | 2012. február 06. 11:04 0 0  

Remélem idén is el kápráztat bennünket a be vállalós manővereivel! Ha rendben lesz mentálisan és az autó is versenyképes, akkor mindenképpen az egyik esélyese az idénynek! Sok sikert Lewis!

G0007
#4 G0007 | 2012. február 06. 11:02 0 0  

én még mindig azt mondom amit már évek óta.

kell mellé egy mentális tréner azt kész.

Utoljára módosítva: 2012. február 06. 11:13

sába
#3 sába | 2012. február 06. 11:01 0 0  

Roby13 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szerintem is zűrös a srác, most megint együtt van Nicollal, aztán ha újra lelép mellőle a csaj, lőttek Massa szezonjának is. Nekem az elmúlt szezon legnagyobb csalódása volt, nem tudom, hogy képes lesz-e visszatérni a celeb világból a sporthoz.

Roby13
#2 Roby13 | 2012. február 06. 10:55 0 0  

Én csipem Lewist, sőt a top 5-ben biztos benne van a mai F1-ben, de szerintem ő is azok a pilóták közé tartozik, akiknek ha nem 100%-ban van rendbe minden a magánéletben, akkor nem tudnak maximumon teljesiteni. Felipe is ilyen, sajnos ... Viszont Alonsot , Schumit , Kimit szerintem a magánéleti problémák nem befolyásolják teljesitményükben. Ezt az évek során lehetett észrevenni.

A Sutilos témát meg szépen kerüli :P... Lehet jobb is igy.

Utoljára módosítva: 2012. február 06. 11:01

Eric 01
#1 Eric 01 | 2012. február 06. 10:53 0 0  

jól van ez a beszéd. kell is a 100% erre a szezonra mert nagyon erős a rajtrács és nem lehet olyan hibákat elkövetni mint tavaly, de én bízokk benne h sikerül a VB cím megszerzése


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
Monacói Nagydíj események időpontjai
GRAND PRIX DE MONACO
Versenypálya: Circuit de Monaco
Pálya hossza: n.a. m
Körök száma: 78
Futam táv: 260.520 km
Jegyvásárlás a Nagydíjra
2012. május 24. csütörtök
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2012. május 26. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2012. május 27. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2012-es versenynaptár
VSR HÍREK
Indul a GP2 bajnokság!

Sikeres F3 bajnokságunk után nem áll meg az élet formula autók terén, hiszen Március 28.-án rajtol a GP2 Series!

PGL HÍREK
PGL-RFSL-PLX WTCC Valencia Előzetes

Szombaton kezdetét veszi a PGL-RFSL-PLX WTCC bajnoksága.

formanet

SZNZSOLTY BLOG
Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

Egy ajándék tőlem, Norbiéknak. Hogy ők is kapjanak valamit, noha persze a szurkolók elnyomhatatlan szeretethangjánál talán nem kell több. De azért talán mégis egy kis plusz löket lehet még.

kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en