Heidfeld: Egyértelműen a Red Bull autója a legjobb

Michael Schumacher a téli teszteket követően kijelentette, hogy vannak még meglepetések a Mercedes tarsolyában, arra utalva, hogy a csapata egy új aerodinamikai csomaggal indul Bahreinbe.
A Bild Zeitung úgy tudja, hogy a februári tesztek során a hétszeres bajnok nem volt elégedett az autójával, ezért a technikai vezető Ross Brawn újabb elemeket készíttetett. "Olyan autót kell biztosítanunk Michaelnek, amely méltó a tehetségéhez." - mondta a szakember.
A német napilap szerint a bahreini csomag egy új első légterelőt is tartalmaz, amelyet egy magánrepülőtéren próbáltak ki - természetesen a szabályoknak megfelelően. Az MGP W01-es gépen továbbá egy új padlólemez lesz, egy úgynevezett szuper-diffúzorral.
Brawn tisztában van azzal, hogy ez kockázatos, de aki nem vállalja a rizikót, nem is nyerhet.
A mezőny rangidős versenyzője a tesztek során kevésbé volt kibékülve az autó egyensúlyával, mint Nico Rosberg, amit Brawn is megerősített. "Nico valamivel jobban érezte magát az autóban."
Schumacher nem akarta megerősíteni a híreket, miszerint az ő elégedetlensége miatt kellett módosítani az aerodinamikán és elmondta: "Eredetileg is így terveztük. Persze megsürgetheted a dolgokat, és kérheted, hogy már az utolsó tesztre legyen minden készen. Ezzel azonban két hét fejlesztési időtől esel el."
A csapat tesztpilótája, Nick Heidfeld nem biztos abban, hogy a Mercedes már az első versenyen learathatja a babérokat, és az Auto Motor und Sportnak elmondta: "Egyértelműen a Red Bull autója a legjobb a mezőnyben. Bámulatos, hogy Sebastian Vettel és Mark Webber milyen könnyedén tudnak a határon autózni."
A német pilóta szerint az sem kizárt, hogy a Red Bull még nem is fedte fel a lapjait, és gyorsabbak lesznek, mint a teszten. "Lehet, hogy valamivel több benzin volt az autóban, mint a vetélytársaiknak."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:








Várjunk most már legalább vasárnapig.
(64) s.zseke
Akkoriban nem volt mihez mérni a motor megbízhatóságát, a Merci sem reklamált, hogy nem az ő saruk, emiatt nem is említettem ezt az időszakot.
ajajj, ez Autosport" cikke, valószínűleg még nem jutott géphez ma, hogy nem látom itt a kommentjeit. biztos örülni fog, amit egyáltalán nem bánok :D :)
Na akkor én ezt a végeredményt szeretném :)
1.Button ( teljesíthető)
2.Algasuari (álom)
3.Kovaleinen (álom)
Ez az én álmom, egy ilyen sorrend :)
Na jó elég annyi hogy Button első legyen .:P
(49) travolta76
Én is azért megtippelem.
1.Vettel
2.Alonso
3.Massa
4.Hamilton
5.Schumacher
6.Button
7.Rosberg
8.Kobayashi
9.De La Rosa
10.Kubica
Több mint valószínű,hogy nem ez lesz a sorrend de azért remélem,hogy a tippemnek egy része legalább bejön.
(37) McLaren15
Nehogy megvedd már 100euróért az álló jegyet !
Az idén 10ezer ft. lesz az állójegy,feltéve ha magyar állampolgár vagy.Akkor igényelhetsz arany vagy ezüst klub kártyát,amikkel ülő vagy álló helyre vehetsz jegyet. :P
http://forma1club.hu/index.php?page=3
(59) csapásmérő
Mondasz valamit.
De én nem csak a rönyóra gondoltam, hanem tervezett ő a mekinek is és ott is füstölteg a gépek rendesen....
(60) Blútung
Persze nyilván nehéz megítélni, hogy mennyire volt jó autó, nyilván nem volt lassú, de nem is volt világverô. Az biztos, hogy nehezen vezethetô autó volt, ezt mindenki elmondta aki ment vele.
(60) Blútung
Ahogy Loncs is írta, berger amikor tesztelte a benettont, csodálkozott, hogy schumacher ezzel vb-t tudott nyerni.
(60) Blútung
Bergereknek errol mas volt a velemenyuk ;)
Eleg csak megnezni hol vegzett Herbert
(55) Lombardo
Talán így van, akkoriban egyáltalán nem követtem a sportot, de több mint 30 ponttal vb-t nyerni (+ konstruktőri) nem azt sugallja elsőre, hogy volt annál a kocsinál jobb.
(56) s.zseke
Ami mocik a Renaultban hiba nélkül mentek. Akkor a periféria szintjén lehetett a bibi, azt meg ugye Newey-ék tervezték...
Amúgy feltűnően egy szűk időszakban voltak komoly gondjaik, aztán gondolom rájöttek, mi a gond. Az is feltűnő, hogy nagyon rövid ideig volt arról szó, hogy a motorok lehetnek a hibásak, utána elcsöndesedett a téma.
(55) Lombardo
Megeloztel :)
(51) Blútung
94-95
(48) Blútung
Semmiépp nem kötekednék, de Newey autóival semmi gond nem volt.
Viszont a beleszerlt mocik előszeretettel ergettek füstöt:))
(51) Blútung
1994, 1995.
(46) Lombardo
Habar igy visszaolvasva lehet felreertelmeztem ezt a hszt :P:D
(50) Loncs
Félreérthetô volt, csak azon ironizáltam , hogy cooper szerint mindig az övé volt a magasan legjobb autó.:)
49
Azért milyen durva, hogy akár egy schumacher, alonso, hamilton , vettel is simán a 8. helyen találhatja magát úgy, hogy nem hibáznak és az autójuk sem rossz, egyszer?en a többiek nüanszokkal jobbak adott versenyen.
(50) Loncs
2000 és 2003 kivételével mikor nyert a többiekével közel azonos szintű kocsival vb-t?
(46) Lombardo
"Mindig magasan a legjobb autoja volt"
:DD Nem tul regen nezhetsz f1-et... Az ilyan hozzaszolasokra szoktam mindig irni. Legalabb nezz utana eloszor, mielott hulyesegeket irkalsz.
(33) frontember, Azért Kobayashi meglepne ha ott lenne, de még Button is!
Az én tippem:
1. Alonso
2. Hamilton
3. Massa
Vettelt csak azért nem tettem az első 3-ba mert sztem nem fog végigmenni! Valami technikai gondra számítok a Red Bulloknál!
További sorrend:
4. Schumacher/Button
5. Button/Schumacher
6. Rosberg
7. Kobayashi/De La Rózsi
8. De La Rózsi/Kobayashi
(1) Brundle
Nem hiszem én azt! Egyrészt a RB nem tűnik valami megbízhatónak, (mint ahogy Newey korábbi kocsijai sem voltak többynire azok), másrészt a Ferrari és a McLaren párosát is egyértelműen erősebbnek gondolom az övékénél, ez dönthet, ha kicsi a kocsik közti különbség.
Ja, és persze ezzel meg is van a kifogás, ha ms leveri rosberget bahreinben:
schumi a teszteken kevésbé érezte jól magát az autóban, mint rosberg, ezért az elsô futamig gyorsan ’kifejlesztették’ nico alól a kocsit.:)
(45) Loncs
Mondjuk elég gyér termés ms-tôl, hogy mindig magasan a legjobb autója volt, és ennek ellenére 15-bôl csak 7 vb címet vitt el, nem?
(25) Cooper82
De mikor a legjobb autoja volt, ugy is nyerte meg a vb-ket. Tobb futammal a vege elott, 10-nel tobb gyozelemmel.
(25) Cooper82
Ráadásul utolsó elôtti évében is gyenge autója volt, tehát tényleg minimális értelme sem volt annak amit írtál.
(25) Cooper82
"Persze, mert ő ahhoz szokott, hogy magasan az ő kocsija mindig a
legjobb és most érzi, hogy nem ez a helyzet. "
Ezt azért átgondolnám mégegyszer.91-ben kezdte F1-es pályafutását, és 2001-ig egyetlen évben sem volt ’ magasan a legjobb kocsija’. Mellesleg ezek voltak pályafutása legjobb évei.
Heidfeld nyilatkozatát olvasva nagy a valoszínűsége annak, hogy bahreini futamot követően a FIA-nak nem csak a McLaren verdáját kell majd átnéznie szabályügyileg ...
Mclaren15
Már nem sok jegy van,ami jó helyre is szól,ilyenkor az állót választom,mert oda megyek ahova tetszik.
Mclaren15
Álló a hétvégére 99 Euró
Gold3 pedig 300 Euró
(38) ralf45
Köszönöm...
Mclaren15
itt:http://www.hungaroinfo.com/formel1/tickets_tri_gold3_hu.htm
(34) ralf45
Csak nehogy,mint Massa pár éve Hungaroringen...
Nem tudnátok segiteni,hogy mennyi a jegy Hungaroringre?Mert kiszeretnék menni idén a futamra...
(33) frontember
Azt adom! :D
Az üzemanyag számítást sokszor el szúrták a nagy csapatok,még akkor is mikor lehetett tankolni,meg akkor is mikor nem lehetett,így én sok meglepetésre készülök a befutók terén:)
Én nem jósolgatok,sokan pofára esnek az eredményt illetően,lesz aki az élen lesz az utolsó előtti körig:D
Én egy Vettel, Button, Kobajasi befutóval lennék a legboldogabb.
Bizarrnak tűnik első ránézésre, de nincs kisebb esélye, mint bármelyik másik szcenáriónak...
Kezdődjön el végre!!
Ja és 31-ből kihagytam a nem is annyira titkos favoritom Buttont:))
Tavaj megmutatta milyen konstans tud lenni!
Ezért neki is szurkolok, h elől végezzen!
Az idei évben csak nagy vesztesek lehetnek!
Mert ha jobban belegondolunk akkor 1 VB lesz... és a többi veszít.
Ami a legjobb az az, h nem két csapat(reményeim szerint)fog harcolni a végső győzelemért, hanem 4. Ráadásul 1 kivételével(Rosberg) mind futamgyőztes!
Szóval mivan ha mondjuk Vettel lesz a király!
Akkor elveri Sumit, Alonsót, Hamit, Massát, Vebbert....
De ezt mindegyik elmondhatja magáról a végső győzelem esetén!
Ennyi jó ellenfél fölé kerekedni a legnagyobb királyság:))))
Hajrá Vettel!
(28) LazyTornado
Nekem ilyesmi:
1. Alonso/Massa
2. Alonso/Massa
3. Vettel
4. Schumi
5. Button
:P
Ne felejtse el senki aki nyer a szezonnyitón általában az a bajnok ^^
az alábbi befutó tetszene
1/Hamilton
2/Alonso
3/Vettel
4/Button
5/Rosberg
6/Msc
7/Kobayashi
8/Sutil
9/Barrichello
10/Kubica
(egy Webber-Massa DNF-et feltételezve, genyóség nélkül, de szerintem nem érnek végig)
á
Hamilton és Alonso biztosan a dobogón lesz
ha a Red Bull kibírja Vettel is, ha nem, akkor passz (túl sokan lehetnének :))
"a hétszeres bajnok nem volt elégedett az autójával"
Persze, mert ő ahhoz szokott, hogy magasan az ő kocsija mindig a legjobb és most érzi, hogy nem ez a helyzet. Most majd tényleg meg kell küzdenie az első helyekért. Nincs esélye arra, hogy olyan kényelmesen nyerjen VB-címet, mint régen. Hozzáteszem nem minden VB címe "kényelmes", de volt több is, ahol nem kellett megerőltetni magát.
(13) Pioneer
Keskenyebbek az első gumik, megnőtt a minimumsúly, megváltozott a tömegelosztás, nőtt a tengelytáv. A gumikeverékek is változtak, a nagyobb igénybevétel (súly) miatt valószínű keményebbek lettek. Ez azért valamelyst megmagyarázza az időeredményeket.
(14) Pioneer
naná hogy jobb lesz az idei pole mint a tavalyi, hiszen most üresen fognak menni
(15) Pioneer
ha olyan egyszerű lenne azt a hátsó szárnyat lemásolni akkor gondolom már minden csapaton fent lenne, de a mclaren elmondása szerint többröl van szó, mint egy résen a hátsószárnyon
(20) Raider5: Hát nem látod kijön és változtatt rajta. ;)
Ha tippelnem kéne a rajt sorrendre akkor 1. Schumacher. 2. Haminton. 3. Vettel. 4. Alonso. 5. Massa. 6. Button. Button csak azért 6-dik mert csak. ;)
A mezőny rangidős versenyzője a tesztek során kevésbé volt kibékülve az autó egyensúlyával, mint Nico Rosberg, amit Brawn is megerősített. "Nico valamivel jobban érezte magát az autóban."
Akkor mi van azzal a legendával, hogy MS nagysága akkor jön ki igazán, ha vezethetetlen az autó? :P
Kritikus leszek. A fejlesztési versenyben a Ferrari nem áll az élen és ez várhatóan gond lesz. Az alapok nagyon jók ez nem kétséges de látva a Mercedes ütemtervét vagy a McLaren új hátsó szárnyát és persze a Red Bull eddigi újításait nem vagyok benne biztos, hogy Alonso és Massa az első számú esélyese a Bahreini időmérőnek.
(8) sfdrake
A Sauber esélye Pedro rutinja. Ha tud segíteni Kobajasi-nak a rutintalanságát áthidalni (beállítások terén), akár jókat is mehetnek. Nem várom őket rendszeres futamgyőztesnek, de egy-két meglepetést remélem okoznak. A tavalyi év is csak amiatt volt nézhető, mert Silverstone után hétről-hétre változtak az erőviszonyok, remélem idén is sikerül beleköpni a nagyok levesébe sokaknak:)
Pedro-t meg sokan lenézik, lehet hogy igazuk van, de én azért megvárnám az első futamokat. Ha Kobajasi-t helyzetbe tudja hozni, már akkor megérte a pénzét. Sauber úr nem hülye gyerek, valami oka van, hogy egy ilyen "kivénhedt, fogatlan oroszlán"-t megvett...
(1) Brundle
Nem értem ezt a kishitűséget, szerintem a Meki és azon belül Hamilton az első futam egyik legnagyobb esélyese! A fogadóirodák hasonlóan látják...
"Schumacher nem akarta megerősíteni a híreket, miszerint az ő elégedetlensége miatt kellett módosítani az aerodinamikán és elmondta: "Eredetileg is így terveztük. Persze megsürgetheted a dolgokat, és kérheted, hogy már az utolsó tesztre legyen minden készen. Ezzel azonban két hét fejlesztési időtől esel el.""
Igenytelen osszeollozott cikk... Ez egy regebbi interviewbol kivagott resz, ahol az eredeti kerdesnek koze nem volt ahhoz mint amire itt utalnak...
És természetesen az nyer aki több és jobb újítást visz minden versenyre. Ha a Mercedes visszi a legtöbb és legjobb újítást akkor ők nyerik a futamot mert 1 ezred is számít és amíg Sumi ott van ő kihozza azt a +1 ezredet sajnos. A Ferrari magára vessen ha nem viszi a McLaren féle hátsó szárnyat és egy teljesen új aerodinamikai csomagot. Meg van az esélye a hibának de eddig a négy nagy csapatnak minden fejleszzése maradéktalanúl bejött így várhatóan az új fejlesztések is hozzák az elvárt eredményt.
Az időmérő a lényeg tehát én a tavalyi időkhöz képet sokkal jobb időkre számítok az időmérőn a négy nagy jobb időket fog futni mint a tavalyi pole.
Remélem senki sem hiszi el, hogy a tavalyi 1:18 as időnél az idei kocsik nem tudnak jobbat?
Minden csapat tudja, hogy a másik altatt.
(9) bika001
Szerintem hogy lássunk valós erőviszonyt ahhoz minimum 3 futam kell, vasárnap a futam után könnyebb lesz talán megjósolni a valós sorrendet, de pontosat nem fogunk tudni.
Nyugalom.
:) Nos vasárnap majd megmondom.. :)
(7) csapásmérő
A Sauberes cikknél nem tudom miért nem lehet hozzászólni, de ha már írta, ott a kímélő gumihasználat az első körökben okozhat melegítési problémákat, illetve hiába jó a Sauber a pilóták gyengék szerintem. Kobayasi jól ment év végén Glock helyén de még újonc, tapasztalatlan, de la Rosa meg jó teszt pilóta de versenyeken gyenge szerintem.
A Bridgestone meg a Sauber-t emlegeti, mint a legjobb gumihasználót. A Renault állítja, hogy sokkal jobbak, mint ami látszik. A Merci teljesen más autót ígér. A többiek pedig finomításokat. Ez alapján, mint külső szemlélő, mondd meg a frankót...
Sebességgel szerintem se lesz baj a Red Bullnál, én a megbízhatóságtól tartok, az okozhat nekik gondot, bár remélem megoldottak minden felmerülő problémát, de igazából senki nem tudott forró körülmények között tesztelni, az se kizárt hogy látunk majd motorokat füstölni nyáron melegebb körülmények között.
Az azért nem gyenge, hogy jó ha 2-3 nap száraz tsztnapjuk volt, és így is -valószín?leg-a leggyorsabbak. Persze a megbízhatóság terén lehetnek problémáik.
Biztos vagyok benne, hogy nem tudnak kettös gyözelmet aratni... Én tovabbra is Alonsora tippelnék
Háááát, ha már nem Ferrari nyer, akkor nyerjen Vettel! :P
Egyértelmű volt számomra is, hogy a Red Bull a leggyorsabb egyenlőre. Kérdés, hogy az autójuk hány körig bírja megállás nélkül.
Én rájuk fogadok a hétvégén, amellett, hogy Mclaren győzelem tenne boldoggá. De maradjunk a realitásnál: Red Bull kettős győzelem várható, Ferrari dobogó, és remélem legalább a mercit elcsípik a Mclarenes srácok.