Hiába tavalyi a motor, a Toro Rosso jobb lehet!

írta: M4Sport
2016. január 06. 20:24
FOTÓ: ©xpbimages.com

Hiába volt hosszú ideig bizonytalan, milyen erőforrással vágnak neki a 2016-os szezonnak, James Key szerint a Toro Rosso magabiztosan készülhet, a tavalyi autó ugyanis jó alap a folytatáshoz. Max Verstappen eközben elhintette, az alakulat jobb teljesítményt nyújthat a Ferrari 2015-ös erőforrásaival, mint az előző szezonban a Renault újfejlesztésű hajtóegységeivel.

A Red Bull második számú alakulata hivatalosan csak december elején mondta ki, felbontja szerződését a francia gyárral, 2016-ban pedig ismét a Ferrari erőforrásait használja. A folytatás körüli bizonytalanság természetesen az alakulat felkészülésére is hatással volt, a technikai igazgató szerint ugyanis ideális esetben már márciusban tudniuk kellett volna, milyen motorral vágnak neki a következő szezonnak. Komoly aggodalmai azonban nincsenek a felkészüléssel kapcsolatban.

„Igen is, meg nem is” – felelte a technikai részleget vezető Key, amikor a Sky Sports munkatársa megkérdezte, komoly lesz-e a „motorügy” hatása. „Amikor ilyen trükkös helyzetbe kerülsz, mindig lesz valami, ami hátráltatni fog. Zavaró, mert ezeket az erőforrásokat nagyon nehéz beépíteni, a versenyautót pedig ezekhez kell igazítanod. Általában már márciusban tudni akarod, mivel fogsz próbálkozni. Technikai szempontból tehát hátráltat, viszont ha a csapat egyéb teendőit nézzük, akkor nem hiszem, mert egészen egyszerűen ennek megfelelően szervezed a dolgaid” – teszi hozzá.

„A tervezésnek különböző fázisai vannak, és a csapatnál van pár nagyszerű fickó, akik ezekkel foglalkoznak. Rengeteg tehetséget foglalkoztatunk a gyárban, a tervezők pedig keményen dolgoznak, hogy a lehető legjobb formában legyünk. Sohasem akarsz ilyen helyzetbe kerülni, mert (a késés) tényleg hátráltathatja az autó tervezését, de meglepő, mire képes az ember, amikor ilyen nehézségekkel szembesül. Biztos, hogy folytathatjuk a fejlődést, mert nagyon sokat tanultunk és tavaly hatalmas előrelépést tettünk az előző autóhoz képest. Tudjuk, miért léptünk előre, noha néhány terület még minket is meglepett, hiszen nagyobbat ugrottunk a vártnál” – magyarázta.

A Toro Rosso 2015-ben több kiugró eredményt is szállított, maga az autó pedig rengeteg dicséretet kapott, hiszen a csapat lehetőségeihez mérten meglehetősen versenyképesnek tűnt, a Renault-motor gyengeségei miatt azonban a pilóták nem tudták kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Key most úgy érzi, a karosszéria jó alap lesz a 2016-os autóhoz, ami ütőképes lehet a Ferrari 2015-ös erőforrásaival (a megegyezés értelmében a csapat idén ezekkel versenyez). „Nagyon sok szűrést kell elvégezni, de ha megnézzük, a közepes tempójú és a gyors kanyarokban folyamatosan ott voltunk a többiek nyomában. Tény, hogy Barcelonában csak a Mercedestől maradtunk el a gyors fordulókban, ez pedig jól mutatja, hogy az autó aerodinamikája rendben volt” – zárta gondolatát.

A 2015-ös Ferrari motorokkal a csapat holland versenyzője szerint sem lesz gond, sőt Verstappen úgy véli, ezek még erősebbek lehetnek, mint azok, amiket az előző szezonban használtak. „Azt hiszem, nagyobb előrelépést tehetünk, mint azok a csapatok, akik eleve a Ferrari vagy a Mercedes erőforrásait használják” – mondta az Autosportnak. „Nem hiszem, hogy többet nyernek, mint mi! Nekünk jobb lehet ez és sokat segíthet rajtunk. Remélem, a versenyautó is jó lesz, akárcsak tavaly. Persze, még várakozunk, de az első hétvégén sokkal többet fogunk tudni. Tényleg izgatottan várom a szezont! Ez az egész még motiváltabbá tesz bennünket, továbbá arra ösztönöz, hogy keményebben dolgozzunk a tél folyamán és arra, hogy jobb fizikai állapotba kerüljünk” – folytatta.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.



FORMA-1 HÍREK

Pirelli

02016.09.28. 08:37

Így lehet bajnok már a hétvégén a Mercedes

Jó esélyük van arra, hogy félig hazai pályán ünnepeljenek

22016.09.27. 19:21

Ugrás az ismeretlenbe: jelentősen átalakult a maláj pálya

9 kanyart szabtak át, többet markánsan

02016.09.27. 18:05

"Minden a szurkolókkal kezdődik"

Kulcs az F1 fellendítéséhez