Így áll most a pilótakeringő

írta: M4Sport
2016. november 10. 22:17
FOTÓ: ©xpbimages.com

Lassan teljes lesz a 2017-es rajtrács! A héten a Renault és a Force India is bejelentette, kinek adja még szabad versenyzői ülését, több megbízható forrás pedig tényként kezeli, hogy a Haas és a Sauber is közel került pilótapárosa véglegesítéséhez. Aki kimaradt, most a Manorhoz tart…

Szerdán a Renault közölte a nyilvánossággal, hogy meghosszabbítja Jolyon Palmer szerződését, ma pedig a Force India erősítette meg a híreszteléseket, melyek szerint Esteban Ocon veszi át a franciákhoz szerződő Nico Hülkenberg helyét. Ezzel elkelt a két legkívánatosabb szabad versenyzői ülés, és ötre csökkent a hivatalosan még elérhetők száma.

A legtöbbnek azonban már ezek közül is van gazdája, ennek megerősítéséhez pedig csak az istállók által kiadott hivatalos közlemények szükségesek. Legegyszerűbbnek a Haas esete tűnik: az amerikaiak már elmondták, megtartják Romain Grosjeant, a napokban pedig több hiteles forrás is közölte, Kevin Magnussen lesz a francia márkatársa. Ő Esteban Gutiérrez helyét veszi át, kinek szerződését a Ferrari támogatása – és lobbija – ellenére sem hosszabbítják meg.

A Haasszal kapcsolatos pletykákról egyébként Magnussen is beszélt. A dán nem tagadta, hogy csatlakozik a mezőny legfiatalabb csapatához (igaz el sem ismerte, hogy hamarosan szerződést köt velük), sőt elmondta, reményei szerint az istálló 2017-ben az ideinél is jobban teljesít, és egy olyan csapathoz kerül, ahol „megmutathatja, mire képes”.

Hasonlóan lefutottnak tűnik a Sauber üléseiért folyó mérkőzés is: a svájciak a hírek szerint mindkét versenyzőjüket megtartják. „Nem sok lehetőség van, szóval most inkább a biztosra mennénk” – mondta Marcus Ericsson a következő szezonnal kapcsolatban. „Semmit sem jelenthetek ki biztosan, de mint már korábban mondtam, a Sauber a helyes irányba halad. Sok szakembert igazoltak, szóval egyértelmű, hogy a maradás egy vonzó lehetőség” – tette hozzá.

Brazíliában Felipe Nasr is hasonlóan nyilatkozott. „Mindig azt mondtam, a Sauber egy jó lehetőség. Mindig vonzó opció számomra, és úgy gondolom, most elindult egy jó irányba a sok új szakemberrel. A dolgok változnak, és a megfelelő módon változnak. Már 2017-re összpontosítanak, és mindent beleadnak. Minden nagyon más lesz, mint idén volt” – nyilatkozta.

A legnehezebben a Manor felállását lehet megjósolni, az viszont több forrás szerint is valószínű, hogy Pascal Wehrlein marad a csapatnál, igaz, biztosat ezzel kapcsolatban még senki sem írt. A másik üléssel több pilótát is szóba hoztak már: legutóbb Gutiérrez merült fel a csapat kapcsán (őt a Saubernél is esélyesnek tartják, ám egyelőre úgy tűnik, a svájciak nem változtatnak), de hallhattunk már Rio Haryanto visszatéréséről, Jordan King bemutatkozásáról és az olasz sajtóban már azt is megemlítették, hogy a GP2 bajnoki címéért harcoló Antonio Giovinazzi lehet a befutó.

A csapatok eddig ismert 2017-es felállása

Mercedes: Lewis Hamilton, Nico Rosberg

Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen

Red Bull: Daniel Ricciardo, Max Verstappen

Williams: Valtteri Bottas, Lance Stroll

Force India: Sergio Pérez, Esteban Ocon

Toro Rosso: Danyiil Kvjat, Carlos Sainz

Renault: Nico Hülkenberg, Jolyon Palmer

Sauber: megerősítésre vár

McLaren: Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne

Manor: megerősítésre vár

Haas: Romain Grosjean (?), Kevin Magnussen (?)

Oszd meg!





3 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

_JuSuF_
#3 _JuSuF_ 2016. november 11. 10:07  

Amúgy szörnyű, hogy egy Gutierez is esélyes lehet még a pénze miatt.

Balrog
#2 Balrog 2016. november 11. 09:33  

guti távozása a haastól hivatalos
http://www.motorsport.com/f1/news/gutierrez-confirms-haas-f1-exit-848467/

sotyo acélgyárovi
#1 sotyo acélgyárovi 2016. november 11. 09:16  

Adja az ég, hogy Gio bekerüljön. Pacallal elsőrangú páros lenne sok-sok mókás pillanattal. Azt gondolom, hogyha a Ferka, a TIM és a UniCredit/Generali megemberelné magát, akkor az indonéz pénzekkel (JagonyaAyam, Pertamina) együtt bőven volna esélye bekerülni. A fizetős jelzőt meg majd leveti....

’Remélem hallottad Mikulás!’

Utoljára módosítva: 2016. november 11. 09:17

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”