Illien: Már Ausztráliában jobb formában lesz a Renault

írta: M4Sport
2016. január 06. 13:20
FOTÓ: ©xpbimages.com

Már az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon látszani fog a Renault előrelépése – reméli a gyártót immáron hivatalos formában segítő Mario Illien. A motorguru együttműködésük részleteiről, valamint a felzárkózás nehézségeiről nyilatkozott.

Ahogy a 2014-es év után, úgy most is a fölzárkózásról szól a Renault tele. A franciák helyzete a pályán nem sokat változott, továbbra is tekintélyes lemaradásban vannak a Mercedesszel szemben. Azon kívül viszont mégis teljesen más a szituáció: a Red Bulltól eltávolodva immáron saját gyári csapattal vesznek részt a bajnokságban, a motorfejlesztés terén pedig minden eddiginél nagyobb segítséget nyújt számukra a motorguruként emlegetett Mario Illien.

Mégpedig a tavalyi lelkes tanácsadói szerepkörön túllépve immáron teljesen hivatalos partnerként. „Egy héttel karácsony előtt írtam alá velük – ez egy hosszú távú szerződés. Most igyekszünk összerakni a programot, és megbeszéljük, hogyan vágjunk neki az előttünk álló szezonnak” – nyilatkozta az Ilmor első embere az Auto Motor und Sportnak.

Illien már az előző szezonban is foglalkozott a Renault-motor hatékonyabbá tételével, az általa tervezett hengerfejeket azonban végül nem vetették be a franciák. Elmondása szerint azonban most ezt is felhasználják a 2016-os fejlesztésekhez. „Harminckét módosító ponttal elég sok mindent lehet kezdeni, de az időnk nem engedi ezt. Most azt kell megvizsgálnunk, hogy a Renault-val közösen mit hozhatunk ki a korlátolt időnkből.”

„Van egy kis csapatunk Angliában, ott folyik a fejlesztés, és a próbapadjainkat is használni fogjuk. A versenyre való felkészítés viszont már a Renault feladata. Emellett a Renault végzi majd a próbapadján a motor beállításait, ők dolgozzák ki a megfelelő motorvezérlést is. De folyamatos kapcsolatban állunk egymással, és oda-vissza látogatjuk egymást. Hogy ki min dolgozik, egyelőre nem tisztáztuk pontosan. Minden attól függ, kinek milyen ötlete lesz, mire fókuszálunk majd a rövidke időnk során. Természetesen már most hosszú távra meg kell terveznünk a 2016-os évünket” – avatott be a részletekbe a szakember.

Bár a Renault gyakorlatilag két év lemaradását igyekszik behozni, Illien szerint korántsem olyan rossz a helyzet, hogy mindent a nulláról kelljen kezdeniük. „Fokozatosan fogunk javulni. És remélem, hogy már a szezonnyitón megmutatkozik az előrelépés” – tekintett előre. „A felzárkózás azonban biztosan hosszabb ideig tart, mint egy év. A többiek is javulnak. A Mercedes az hatékonyság miatt a legjobb. A legnagyobb előnyük, hogy mindent egy fedél alatt csinálnak. Emiatt természetes, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá válnak, mint az, akinek beszállítókhoz kell járnia.”

Christian Horner, Mario IllienMár a motorformula megújítására is készülnek

Illien egyébként a közlemúltban nemcsak a Renault-val való együttműködés révén került újra közelebb az F1-hez, a múlt év végén az Ilmorral ők is jelentkeztek az FIA alternatív motor gyártására kiírt pályázatára. Miután a jelenlegi gyártók határozottan ellenzik a kétszintes motorformulát, a pályázók egyelőre várakozó állásponton vannak. A résztvevők január 15-én prezentálják majd a jelenlegi szabályrendszer megújulásával kapcsolatos ötleteiket, így csak ezt követően derül majd ki, lesz-e bármi is a szövetség által javasolt olcsómotorokból.

„Várnunk kell, míg döntés nem születik. Minden attól függ, hogy alakulnak majd a januári megbeszélések” – mondta erről Illien, hozzátéve, hogy szerinte a változások 2017-es megvalósításával már most elkéstek.

Változásra ugyanakkor a tervek szerint mindenképpen sor kerül, s a szakember szerint a Renault-nak már ezzel is kell foglalkoznia. „Mindkettővel foglalkozni kell. Az addig hátralévő versenyeket is hasznosan kell eltölteni. És az ember akkor is tanul belőlük valamit, ha továbbjavítják a mostani koncepciót” – vélekedett.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

ernike
#1 ernike 2016. január 06. 13:51  

„Harminckét módosító ponttal elég sok mindent lehet kezdeni, de az időnk nem engedi ezt."
és a vita folytatódhat mi a szűk keresztmetszet a tokenek száma vagy az idő. A Renaultnál szerintem eddig sem volt kérdés hogy az ötletek és az idő. A tavalyi 32 tokennel sem mentek semmire.

Utoljára módosítva: 2016. január 06. 13:51