Interjú Martin Whitmarsh-sal

Írta: IFOR
2010. március 13. 20:20
Bahrein GP
© Xpb.cc

Annak ellenére, hogy a McLaren-Mercedes a téli tesztsorozat alkalmával meglehetősen jó teljesítményt mutatott, az idei első valódi megmérettetésen, vagyis a bahreini versenyhétvége időmérő edzésén igencsak kiábrándító eredményt produkált - a wokingi gárda két versenyzője, Lewis Hamilton és Jenson Button több mint egy másodperccel a top menők mögött maradnak.

A kvalifikációt követően az Autosport az alakulat csapatvezetőjét, Martin Whitmarsh-t kérdezte a probléma lehetséges okairól.

Hogyan értékeli a Bahreinben eddig mutatott teljesítményüket?
Martin Whitmarsh: A Red Bull és a Ferrari nagyon gyorsnak tűnt ma, a mi két versenyzőnk pedig igazán jó munkát végzett. A mai napon a tapadás hiányával volt gondunk, és a középső szektorban küszködtünk. Csakúgy, mint néhányan, mi sem tudtunk megbirkózni a hatos kanyarban lévő hepehupákkal, ami pedig aztán nehézkessé tette a hetes és a nyolcas kanyart. Úgy vélem tehát, hogy igazán nehéz volt ez a versenyzőink számára, azonban nem is voltunk elég gyorsak ma, ők pedig nagyon.

 A holnap azonban egy új nap, és majd meglátjuk, mi fog történni a versenyen. Két nagyszerű versenyzőnk van, így itt senki sem fog lemondani egy holnapi jó eredményről. Voltam én itt már jobb, de sokkal rosszabb helyzetben is. A szezon kezdetétől tudjuk, hogy futamok és a bajnokság megnyerése kemény feladat lehet, azonban úgy véljük, hogy erős versenyünk lehet holnap, ahol pontokat szerezhetünk. Biztosítatunk kell, hogy amikor Ausztráliába érkezünk, erősebbek leszünk, így folyamatosan nyomni fogjuk és fejlesztünk, ahogy mindig is szoktuk.

Kizárja a holnapi győzelmet?
MW: Nem. Semmit sem zárok ki. A mai teljesítményen alapulva persze azt kell, hogy mondjam, keménynek és ambiciózusnak tűnik (a győzelem) - mi azonban egy ambiciózus csapat vagyunk, és majd meglátjuk, hogy mi történik. Nagyobb üzemanyag-mennyiséggel majd meglátjuk, mi lesz néhány másik autóval - és bármi megtörténhet a versenyen. Hosszú futam áll előttünk, és úgy vélem, a lehető legjobb munkát kell kihoznunk belőle. Nem zárunk ki semmit, azonban merész jóslatokba sem bocsátkozunk a holnappal kapcsolatban.

Realistának kell maradnunk. A mai tényeken alapulva nem úgy tűnik, hogy elég gyorsak vagyunk ahhoz, hogy megérdemeljük a győzelmet, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogjuk megpróbálni megszerezni - ugyanakkor realisták is maradunk.

Mennyire volt meglepetés ez az eredmény a tesztek utáni biztató teljesítményt követően?
MW: Mindig is mondtuk, hogy a tesztek alatt nagyon-nagyon nehéz látni, mit is csinálnak a többiek. A teljesítmény tekintetében öt másodperces különbség van a teli és az üres tank között, és emiatt nem lehet megmondani - csak az időmérőn kezdünk biztosat tudni. Úgy éreztük ma, hogy nem a lehető legjobb autót adtuk a versenyzőinknek, de majd kiderül, mire vagyunk képesek csapatként.

Talán itt nem megfelelő a leszorító erő, különösen a középső szektorban, és meg kell vizsgálnunk a munkánkat. Nem hiszem azonban, hogy lenne meglepetés. Mindig tudtuk és realisták voltunk annak tekintetében, hogy mit érhetünk el itt. Ekkor lép színre az ambíció és a nyerés szándéka. Határozottan ezzel a céllal jöttünk, és megtartjuk ezt a szándékunkat. Majd meglátjuk, hogyan boldogulunk.

Ma volt az első igazi ellenőrzés, ami azt mutatja, hogy több mint egy másodperc a különbség a legjobb autókhoz viszonyítva. Mit jelent ez önnek?
MW:
Nem hiszem, hogy egy másodperc lesz egy másik napon vagy egy másik pályán. Tudjuk, hogy az embereink keményen dolgoznak az autónk teljesítményének növelésén - és ezt fogjuk tenni a következő versenyek folyamán is. Most a futamok között is verseny van és nemcsak magukon a futamokon - versenyeznünk kell az autó fejlesztésében és tökéletesítésében. Jelenleg ugyanis nem elég gyors.

Válaszképp van valami titkos fegyvere?
MW: Nem hiszem, hogy lenne bármiféle titkos fegyverünk. Minden, amit tehetünk, az az, hogy fejlesztjük az autót. Ez az, amit tennünk kell.

Van az autón olyan terület, melyen nagyobb fejlesztést tudnának végrehajtani Ausztráliára?
MW: Maximális leszorító erőre és minimális ellenállásra van szükség. Azt gondolom, hogy itt, nyilvánvalóan a középső szektor az, ahol igazán szenvedtünk. Problémánk volt azzal, hogy olyan autót adjunk a versenyzőinknek, mely az alacsonyabb sebességű szakaszon is jó. Talán itt nem futunk elengedő leszorító erővel - és észlelni lehetett, hogy az autó beállítása sem volt ide, a pálya középső részének hepehupáihoz megfelelő. Ausztrália egy teljesen más pálya, és úgy vélem, ott egy kissé erősebbek lehetünk.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

McBlack
#6 McBlack | 2010. március 13. 23:45 0 0  

(4) frontember

Igen, és azt sem szabad elfelejteni, hogy míg a Ferri-McLaren esetében mindkét pilóta versenyben lehet és rabolhatják egymástól a pontokat eleinte, addig a Red Bullnál ilyen gond nincs, és Vettel ebből profitálhat...

nm_és_nm
#5 nm_és_nm | 2010. március 13. 23:15 0 0  

(4) frontember
Szerintem adja magát, hogy Hamilton lesz az a valaki.

frontember
#4 frontember | 2010. március 13. 23:11 0 0  

szoros az eleje, nincs tavalyhoz hasonló dominancia, azaz több pontot rabolnak egymástól az élen állók (jelenleg a red bull és a ferrari). Ha tavaly a halálból futamgyőztes autót fejlesztettek az év végére, akkor idén tippem szerint úgy Monacora már penge lesz a kocsi. Kérdés, hogy a Mercedes GP mekkorát tud ugrani ugyanekkora idő alatt.

Én úgy gondolom, hogy középtávon Alonso és Vettel lesz, akit el kell verni a VB címért, és azt is gondolom, hogy a McLarenből csak az egyiknek lesz esélye megfogni bármelyiket. De nem tudom, melyiknek.

sfdrake
#3 sfdrake | 2010. március 13. 22:19 0 0  

(2) T.L.G

Nem igaz az 1 mp az tuti, de a Red Bull és a Ferrari is lassabb volt q3 ban mint a q2 ben, szal nem tudjuk mennyire reális. Mindkét McLaren pilótát előrébb vártam és nem gondoltam volna hoyg a Red Bull lesz az élen bíztam benne, de nem hittem hogy így is lesz és a Ferrarit a McLarenek mögé vártam. Nekem nagy meglepetés volt ezek miatt az időmérő a Mercedessel Sumitól is jobb helyre számítottam.

T.L.G
#2 T.L.G | 2010. március 13. 21:04 0 0  

Azért az 1 másodperc hátrány nem igaz...csak a Q3-ban volt ennyi és ha jól tudom, nem ott voltak a legerősebb körök egyik oldalrl sem...ráadásul ez a leghosszabb köridejű pályán, máshol nem lenne ennyi...szerintem 4-5 tizednél több nincs egy másk pályán, ez ledolgozható...de itt is kérdés, melyik pálya melyik kocsnak kedvez jobban.

Raider5
#1 Raider5 | 2010. március 13. 20:50 0 0  

Remélem is, hogy csak itt szenvednek és a többi pályán jók lesznek, nincs kedvem megint végignézni egy olyan vergődést mint tavaly.

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár