Jean Todt nem lesz sokáig az FIA elnöke

Írta: IFOR
2010. február 09. 10:19
Jean Todt

Az olasz La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában az FIA elnöki pozícióját 2009 októbere óta betöltő Jean Todt elmondta, hogy nincs szándékában olyan hosszú ideig jelenlegi állásában maradni, mint azt elődje, Max Mosley tette.

A korábban a Formula-1-es Ferrari alakulat csapatvezetőjeként ismert Todt a következőket nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: „Csupán egy hivatali időszakot fogok kitölteni, belegondolni is őrület, hogy Mosley 16 évig volt ott."

„Más dolgokat is csinálni akarok, az élet pedig túl rövid" - magyarázta a 63 éves francia, akinek hivatali időszaka 2013 végén jár le.

Todtról sokan tudják, hogy igen ideges természet, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a Peugeot és a Ferrari csapatvezetőjeként a versenyeken mindig leragasztott ujjhegyekkel lehetett látni.

„A stressz nem csökkent (az FIA elnökekét), csak más. A Peugeot-val és a Ferrarival összehasonlítva az egyetlen különbség, hogy ott jól meg voltam fizetve a munkámért! Ezt viszont szenvedélyből csinálom, és hogy hozzájárulhassak a sporthoz, amit szeretek."

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Bomberman
#19 Bomberman | 2010. február 09. 17:18 0 0  

(9) Dankson
Bocs de te azt nevezed jól tájékozódásnak, hogy megnézted meddig van Schuminak szerződése és meddig Todtnak? Mondjuk aki ennyire tájékozott az tényleg simán rátud jönni bármire...

kommentár
#18 kommentár | 2010. február 09. 15:52 0 0  

(11) Barenka 2010.02.09. 11:24
Schumi miért ne lehetne a Brawn-nál 2013-ban.... nem feltétlen
pilótaként..


mert ő egy pilóta, hihetetlenül sokat segít a mérnökeinek, megérzi az autó hol nem frankó,akár évekkel ezelőtti hasonló jelenséggel is össze tudja hasonlítani, de nem tanácsadó típus, és csapatvezetés sem érdekelte eddig sem, ezt le is nyilatkozta

Dankson
#17 Dankson | 2010. február 09. 13:29 0 0  

Hehe címnek nem is rossz :)

Loncs
#16 Loncs | 2010. február 09. 12:49 0 0  

(15) Dankson

Akkor kivancsian varom az uj F1-es DaVinchi kodot :D

Dankson
#15 Dankson | 2010. február 09. 12:40 0 0  

(13) Loncs
Alá. De semmiképpen sem egy weboldalon vagy fórumon. Dolgozgatoj egy projecten, aminek megjelenése ez évben várható itt is és otthon is. Az biztos, hogy fel kell kössen a gatyát mert minden bizonnyal nagyon betámadnaj majd :)

G0007
#14 G0007 | 2010. február 09. 12:22 0 0  

7, több van naponta a pénztárcájában mint amennyi a tartozásod:)

Loncs
#13 Loncs | 2010. február 09. 11:35 0 0  

(9) Dankson

Hat ezt azert eleg meredek nem osszeeskuves elmeletnek nevezni ;). Valamivel ala is tudod tamasztani?

frontember
#12 frontember | 2010. február 09. 11:25 0 0  

(7) bandita

szerintem a Ferraris időszakból származó bankbetét 1 havi kamatából ki tudná fizetni a tiédet és az enyémet is....:D

aztán meg tudnánk inni egy kávét:
http://www.youtube.com/watch?v=FWXMlAFEGyI

:DDD

Barenka
#11 Barenka | 2010. február 09. 11:24 0 0  

Schumi miért ne lehetne a Brawn-nál 2013-ban.... nem feltétlen pilótaként..

black flag
#10 black flag | 2010. február 09. 11:23 0 0  

(9) Dankson

Szerintem az Én elméletem sem elvetendő. Nem biztos, hogy kiakarja tölteni azt a ciklust, még a 4 évet sem.

Dankson
#9 Dankson | 2010. február 09. 11:20 0 0  

(6)
Dehogy arra. Én cash flow nézetbôl vizsgálom a dolgokat. A legtöbb casht pedig Michael hozza. Todtnak FIA elnökként kell ebben kivennie a részét. Schumi kiöregedésével pedig nem lesz már rá szükség. Ezért nem is akar mégegy ciklust :)

Loncs
#8 Loncs | 2010. február 09. 11:18 0 0  

(6) black flag

Szerintem nem erre gondolt. Ez ellentmondasban allna a cikkel is. Azt mondja Todt, hogy 13-ig FIA elnok, akkor Schumi nem lesz mar a csapatnal elvileg. Szoval max egy nyero duo-t tudnanak osszehozni :D

bandita
#7 bandita | 2010. február 09. 11:16 0 0  

Örömmel vanném ha egy két havi fizetéséből kifizetni az otp tartozásom.

black flag
#6 black flag | 2010. február 09. 11:07 0 0  

(5) Loncs
Arra gondolt, hogy Todt csatlakotik a Brawnhoz. Erre már Én is gondoltam, újra együtt lenne a nyerő trió. Ez a nyilatkozat sem a FIA melletti elkötelezettséget mutatja.

Loncs
#5 Loncs | 2010. február 09. 10:55 0 0  

(4) Dankson

Akkor legyszives tajekoztassal mar engem is a nagy terv reszleteirol. :D

Dankson
#4 Dankson | 2010. február 09. 10:49 0 0  

(2) Loncs
Hál’ Istennek nem csak az én fejemben, és ha ôrült vagyok, nem vagyok egyedül. :D Az már számomra tény h van plan és javába fut, majd meglátjátok ;)
Azt szokták a fejemhez vágni, hogy összeesküvés elméleteket gyártok, pedig csak jól tájékozódom :D

sfdrake
#3 sfdrake | 2010. február 09. 10:47 0 0  

Elfogadnám én azt a szerény kis lét is amit FIA elnőkként összekapar :D

Loncs
#2 Loncs | 2010. február 09. 10:43 0 0  

(1) Dankson

Ott van feketen-feheren. Szenvedelybol csinalja. Nem kene mindenben az osszeskuveselmeletet keresni. Ez a ’Schumi plan’ is csak a fejedben letezik ;)

Dankson
#1 Dankson | 2010. február 09. 10:25 0 0  

Akkor minek jelöltette magát? A munkája sikerességétôl kéne ezt függôvé tenni. Ez a nylatkozat is csak a Schumi plant táplálja. Úgy látszik itt túl nagy pénzek forognak, Jean bácsi i elszólra magát ùgy tûnik...

Magyar Nagydíj események időpontjai
ENI Magyar Nagydíj
Versenypálya: Hungaroring
Pálya hossza: 4381 m
Körök száma: 70
Futam táv: 306.630 km
2010. július 30. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. július 31. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. augusztus 01. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár