Jerezben lehullt a lepel a Toro Rosso versenyautójáról is
Néhány órával a nagy testvér autóbemutatóját követően, a Toro Rosso is leleplezte 2012-es konstrukcióját, az STR7-et.
A hétfői nap utolsó autóbemutatóját a Toro Rosso tartotta meg Jerezben. A Ferrari motorokkal hajtott STR7-est idén egy teljesen új pilótapáros vezetheti, a tavaly HRT színekben már versenyző Daniel Ricciardo, valamint az újonc Jean Eric Vergne személyében.
Az időjárás viszontagságai miatt a csapat nehézkesen jutott el Jerezben, végül sikeresen megtörtént a tervezett médiaesemény.
"Szombaton délelőtt még nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy meg tudjuk csinálni (az autóbemutatót), mert rengeteg hó leesett, de végül sikerült. Az STR7 a harmadik olyan autó, melyet teljes egészében a Toro Rosso tervezett és épített meg. Rengeteg pénz fektettünk abba, hogy kiépítsük az infrastruktúrát, és remélem, hogy jó eredményeink lesznek a következő szezonban. Holnap hajtunk ki először az új autóval, és ez mindig egy különleges alkalom. Két új, magasan képzett versenyzőnk van, és biztos vagyok abban, hogy jó munkát végeznek majd. Tavaly a nyolcadik helyen zártuk a bajnokságot, így idén a célunk a hetedik vagy annál jobb helyezés" - nyilatkozta a csapatvezető, Franz Tost.
A négy napos kollektív teszten Daniel Ricciardo próbálhatja ki elsőként az új kocsit.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én a Williamst érzem fekete lónak, ők nagyon titkolóznak!
Hát ez borzalmasan néz ki. :D
Volt az a játék, Mirco Machines vagy mi, na abba voltak ilyenek.
Mai teszt eredmények (?):
1º Kimi Raikkonen - E20 -------1.22.504
2º Kamui Kobayashi - C31-----1.24.407
Nekem akarok paraszt lenni, de az leszek:) Ez egy ritka csúnya tróger autó külcsínyre(!). azért remélem Ricciardo odateszi majd magát jövőre.
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem a live menüpont alatt lesz, de holnap kiderül...
Shandor írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Tényleg... észre se vettem... köszi...
http://www.msfree.gr/ - eszembe jutott a link közben,na itt kell megkeresni,valaki vágja a görögöt?:D
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 20:06
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kedd: 10:00 – 18:00
Szerda: 09:00 – 18:00
Csütörtök: 09:00 – 18:00
Péntek: 09:00 – 18:00
Itt van egyébként az oldalon:)
Majd holnap biztosan valaki megmondja, remélem volt köztünk pár előregondolkodó ember aki elmentette :D
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ann-nak biztos megvan én is el kell kérjem tőle,valami ms... volt a neve:D
Azt tudja valaki, hogy holnap hánykor kezdődik a teszt és meddig tart, illetve lesz ebédszünet? Az f1today-n kívül emlékszik valaki a görög oldal linkjére és akkor holnap még bemutatják a Williams-t is?
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 19:57
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen... illetve a kürtőnél a padlólemez kialakítása is érdekes... + a kipufogó kivezetés szerintem nagyon közel van az autó középvonalához (itt se biztos hogy ez a neve :))
Annyira izgalmas ez az egész,hogy melyik módszer rendszer vállik majd be,szerintem lesz egy csapat amelyik meglepetés lesz az élmenők között,nem tudom miért van ilyen érzésem,de valaki nagyon belefog találni szerintem a kisebbek közül is,Force Indiára tippelek,de nagyon kiváncsi vagyok a Caterham-ra is!
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi megvan,tényle úgy tűnik,hogy ők a felfüggesztés körül arra a fekete légterelő elemre fújják,ami összeköti a két szárnyat!
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...http://img850.imageshack.us/img850/8560/rb8exhaust.png
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A 035ös képen,hol van a RedBull kipufogója???Kajakra nem látom...
http://www.youtube.com/watch?v=zIfQC_7F20k&feature=player_embedded
Érdekes részek - Toro:
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/pres-tororosso-06fev/037.jpg
RB:
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/pres-redbull-06fev/041.jpg
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/pres-redbull-06fev/036.jpg
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/pres-redbull-06fev/035.jpg
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/pres-redbull-06fev/028.jpg
http://www.f1talks.pl/wp-content/gallery/rb8/rb8_12.jpg
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 19:48
Lewanda írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ..."nem érdekel az új autójuk..." Amint látom a hozzászólásokból, elég sokan vannak még így ezzel.:)
nem érdekel az új autójuk... vissza Alguersuarit !! :D
Nem annyira gáz de nekem nem jönnek be ezek az új formák.. Lassan már csak az úszóhártya hiányzik a kerekek mögé, meg egy hápogós duda a kormányhoz..
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát ő biztos,hogy be vette,hisz mindent elfogad tőlük,nem baj én is elhittem,de ezek után még azt se amit látok:DDD
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát igen, kíváncsi vagyok G0007 mit fog szólni a hírhez, mert velünk együtt szerintem ő is bevetette ezt a tavalyi: nem akarok versenyre járni pr szöveget.
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 19:09
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lehet,itt már semisem lehetetlen.........
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jól bezúzták,meg nézhetné egy két bontós:D
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lehet, hogy már akkor ment Sladenek a hívás Kimitől, hogy lépj le öreg, mert készülök vissza az f1-be.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát, mivel az a dolga :) http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/12676/32/lotus_f1_racing_toresteszt_video/
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ugye mennyi kacsa van:DD
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na, akkor itt is volt egy kis parasztvakítás: "Új versenymérnököt kap Michael Schumacher a Belga Nagydíj hétvégéjétől kezdve, a hétszeres világbajnok munkáját ezentúl Peter Bonnington segíti. A szakember mostanáig Schumacher leköszönő versenymérnöke, Mark Slade helyetteseként dolgozott. Slade idén csatlakozott a Mercedes istállóhoz, ezt megelőzően a Renault-nál Vitalij Petrov versenymérnökeként tevékenykedett, korábban pedig Heikki Kovalainennel, Kimi Räikkönennel és Mika Häkkinennel dolgozott a McLarennél. Slade nem hagyja el a csapatot, az alakulat angliai központjában dolgozik majd tovább - a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem akart többet versenyekre utazni."
Hát, nem csoda hogy az f1-et száguldó cirkusznak hívják, semmi nem az aminek látszik! :)
Ascanelli megint jó munkát végzett. A nagy csapatokhoz képest elenyésző összegből egy "sufniban" is tudott olyan autót összerakni, amin van egy csomó egyedi dolog (pl. DRS, oldaldoboz). Tiszteletre méltó!
OFF
Kimi mérnöke Mark Slade lesz.......
Kimi Räikkönen és Mark Slade még a McLaren istállótól ismeri egymást.
A brit mérnök egyébként már hozzászokott ahhoz, hogy finn pilóták mellett dolgozzon, miután korábban Mika Häkkinen és Heikki Kovalainen munkáját is segítette.
Slade a Mercedes AMG csapatot hagyta el, ahol tavaly Michael Schumacher versenymérnöke volt.
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 18:51
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Miért össze törött:XD
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...sejtettem h valami ilyesmi van a háttérben :)
Ba Ricky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mindegy, nem lehet az első bemutatón mindent kiteregetni,kell az időt húzni,csak azt nem értem velünk ki a ló pikula foglalkozik,hogy mégis mi mit szeretnénk látni:)
Ba Ricky írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Facebookról szabadon: mert a törésteszt után már nem volt idő helyrehozni! :)
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...ja, mert hiányzott az utolsó 10 centiméter:D
ha szigorúan vesszük,úgy ahogy bemutatták az szabálytalan
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...érdekes az orra is, főleg a hirtelen befejezés, lehet elfogyott a pénz:D de az összes autó orra közül ez tett a legkíváncsibbá(mármint a ferrarié), lehet lyuk, cső, homorú, domború, ez izgat a legjobban, miért ilyen lapos, széles, vékony, és legfőképp miért lett ily módon hirtelen vége?
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ferrarié se végleges:DD
A McLaren új autójának múlt heti bemutatóját követően több jelenlévő újságíró is beszámolt arról, hogy valami nem volt rendben az autó hátsó részével, mintha hiányoztak volna elemek a diffúzorról, amit a csapat rejtegetni akart a nyilvánosság elől. Most Martin Whitmarsh az Auto Motor und Sport kérdésére beismerte, hogy az autó néhol csak kizárólag a bemutatóra készített elemeket hordozott magán. "A kipufogó műanyagból volt, már nem fogják többé látni azokat az elemeket ebben az állapotban. Az autó másképpen fog kinézni Jerezben az előző héthez képest, és még jobban különbözni fog tőle Ausztráliában" - mondta a csapatvezető. - "A hétvégén (a spanyolországi) Idiadában elvégeztünk egy aerotesztet, ahol egy sor olyan elem volt az autón, amik nem voltak láthatóak a wokingi bemutatón." Eközben a Ferrarinál is elismerték, hogy nem a végleges kipufogót láthatták a nézők a bemutatón.
Mercedes-Kraft írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...se biztos,olvastam a mai napon,a holnapi teszten új orrot és kasznit kap az autó,szóval az a bemutató volt a kacsa,de nem akarok kiabálni meg várom a holnapot:)
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ebből a szögből nekem úgy tűnik oda irányul...
Egyébként az eddig autók alapján a Ferrari kipufogó kivezetése egyedi (McLaren-t még nem láttuk), mert a többieknek simul az oldaldobozhoz, a Ferrari-nak meg van különálló kivezetése...
Elgondolkodtam, hogy a bemutatott autók fotói közül melyik hagyta a legpozitívabb benyomást bennem és teljesen meglepett az eredmény (az orr rész felejtős):
http://www.motorsportal.hu/gallery/a43349/i53371/
http://twitpic.com/8gjv5o/full
Csak a Mclaren maradt talpon a vidéken.. Egy versenyt legalább már megnyertek, a szépség versenyt :)
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/test-jerez-06fev/049_medium.jpg
Zoleekaa90 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Figyucsak!!!
http://motorsport.nextgen-auto.com/gallery/pictures/2012/f1/test-jerez-06fev/049_medium.jpg
hali mindenki!
nem tudom ki hogy van vele, de nekem a rusnya orrok közül ezek tetszenek jobban, amik nem szaroznak mindenféle ívvel a végén, hanem viszonylag laposan, és szélesen érnek véget.
Zoleekaa90 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Inkább a Renault felíratot tették arrébb.
Zoleekaa90 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...mai kép a mérvadó... hátsó szárnyra irányul ha jól láttam..
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az írtam lentebb én is,hogy utána jártam,és a kis spanyol nagyon akarja azt a VB címet:D
Off: Nem tudom linkelte-e már vki,de Lotus kipufogója is más helyen van mint tegnap:
http://href.hu/x/h3d7