Kanada megmentené futamát – most alkudoznak!

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. október 27. 13:51
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Kanadai Nagydíj szervezői remélik, egy kompromisszumos megoldással biztosíthatják a futam jövőjét, ami a felújítási munkálatok csúszása miatt vált kérdésessé. A főszervező, Francois Dumontier Austinban már részt vett egy „pozitív hangvitelű” egyeztetésen a sportág vezetőivel.

Az előzetes versenynaptár szerint június 11-én rendezik a következő kanadai futamot, a helyszín azonban kérdőjellel szerepel a menetrendben. Ennek oka, hogy a pálya tulajdonosai a legutóbbi szerződéshosszabbításkor (2014-ben) vállalták, hogy 2017-ig befejezik a paddock, az irányítótorony és az orvosi központ felújítását, ám a munka a vártnál lassabban haladt.

Mostanra pedig biztossá vált, hogy a tervezett módosításokat nem tudják végrehajtani a 2017-es megmérettetésig (mivel ezeket szerződésben vállalták, érthető, hogy egyelőre kérdéses a futam sorsa). A futam szervezői most egy új szerződésről egyeztetnek a sport irányítóival, hiszen ki szeretnék tolni az eredeti határidőt. Mégpedig két évvel, ezúttal tehát azt vállalnák, hogy 2019-re befejezik az említett épületek és kiszolgálóegységek renoválását.

A főszervező, Francois Dumontier a múlt héten rendezett Amerikai Nagydíj helyszínére is ellátogatott, hogy a Forma–1 Menedzsmentet (FOM) irányító Bernie Ecclestone-nal és a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) vezető Jean Todttal tárgyaljon. A „pozitív” egyeztetés kapcsán elmondta, egyelőre bízik abban, hogy sikerül mindent a helyes irányba terelni.

„Most a polgármesteri hivatal tárgyal Ecclestone-nal” – mondta a Motorsportnak. „Bízom abban, hogy sikerül egyezségre jutniuk, és eltűnhetnek a kérdőjelek a verseny mellől. Azt javasoltuk, hogy elhalasztjuk a munkálatokat 2019-ig, és ha erről sikerül megegyezniük, akkor minden rendben lesz” – tette hozzá a szakember, akinek (a futam ügyét támogatókkal együtt) igyekeznie kell az ügy dűlőre vitelével, hiszen az FIA a tervek szerint november végén akarja véglegesíteni a versenynaptárat.

Kanada mellett egyébként Brazília és Németország is kérdőjellel szerepel a szeptemberben kiadott menetrendben. A dél-amerikai országban szintén a felújítási munkálatok csúszása okoz gondot, míg Németországban a Nürburgring lenne a soros futamhelyszín, a pálya azonban anyagi gondokkal küzd, a Hockenheimring pedig nem biztos, hogy bevállalja a folyamatos rendező szerepét.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél