Káosz a Mercedes óvása körül – Wolff elmagyarázta, mi történt

írta: M4Sport
2016. október 22. 00:32
FOTÓ: ©xpbimages.com

Először nem emeltek panaszt, majd pár órával a leintés után mégis megtették, hogy aztán hirtelen meggondolják magukat. De mi történt pontosan a Mercedesnél a szuzukai óvás során? Toto Wolff elmondta.

Kisebbfajta zűrzavar támadt a bajnoki címét éppen Japánban bebiztosító Mercedesnél a két héttel ezelőtti verseny után. A csapat órákkal a díjátadót követően hivatalos óvást nyújtott be az FIA-nál Max Verstappen Lewis Hamilont ellen bemutatott, féktávon irányt váltós manővere miatt. A szövetség alig döntött el, hogy a pályát időközben már elhagyó versenyzők jelenléte nélkül inkább Austinban tárgyalja az ügyet, a Mercedes máris jelezte, mégis visszavonja az óvását.

Később kiderült, Toto Wolff Niki Lauda és Lewis Hamilton ekkor már rég a tanácsadó magánrepülőjén ült, s úton volt Európa felé, az óvást pedig Paddy Lowe technikai vezető és Ron Meadows csapatmenedzser nyújtotta be. (A német Auto Bild állította, az FIA egyik bírája biztatta őket erre – azóta már tudni lehet, ő valójában csak arra figyelmeztette őket, hogy ha nem lépnek, már nem lesz idejük meggondolni magukat.)

Puszta magánakcióról lett volna szó? Miért intézkedtek Wolffék háta mögött? Pénteken Austinban az osztrák elárulta, mi is történt valójában. „A véletlenek balszerencsés együttállása volt, hogy épp akkor adtuk be, amikor mi már elhagytuk a pályát. Nem volt egyszerű helyzet, mert egy perc volt arra, hogy a csapat eldöntse, óvjon-e vagy sem. Megtette, aztán amikor újra beszélni tudtunk, fél órával a beadás után úgy döntöttünk, visszavonjuk” – fogalmazott az osztrák.

A kérdésre, a csapat az óvással Hamiltonnak akarta-e bizonyítani elkötelezettségét Sepang után, hozzátette: „Nyilvánvalóan az volt az alapgondolat mögötte, hogy megpróbáljuk maximalizálni az esélyeit a bajnokságban. Persze a manőver is durva volt, de a szurkolók ilyesmit várnak a pályán. Ha valaki nem elégedett a versenyzők közül Max vezetési stílusával, annak a versenyzői értekezleten kell ezt megbeszélnie, nem pedig azt kérnie, hogy avatkozzunk közbe. Én például üdítőnek tartom, ahogyan vezet.”

„Ez a rossz kommunikáció eredménye volt. Úgy döntöttünk, nem emelünk panaszt, aztán mégis nyitva maradhatott az ajtó, új bizonyíték került elő. Mi ekkor már a repülőn voltunk, onnan kellett visszaszólnunk. Paddyvel beszéltünk, aki még a pályán volt, és úgy határoztunk, hogy visszavonjuk az óvást.”

Wolff szerint Lowe nem feltétlenül Verstappen második helyét akarta Hamiltonnak adni, elsősorban megpróbálta tisztázni, mit lehet és mit nem a féktávon való irányváltást tiltó szabályok keretein belül. „Talán ez volt a helyzet. Megértem Paddy álláspontját, aki védeni akarta a versenyzőjét, és szerette volna megtudni, hol is van pontosan a határvonal. De mi aznap nyertük meg a bajnokságot, és ahogy beszélgettünk, arra jutottunk, hogy nem ez a megfelelő módja ennek” – fogalmazott Wolff.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”