Kimi Räikkönen: Nagyon jó érzéseim vannak az autóval és a gumikkal kapcsolatban is

Írta: Varga Viktória
2012. február 07. 20:18

A szezon előtti kollektív felkészülés első napján a Lotus F1 Team E20-as kódjelű versenyautója végzett a tabella élén, Kimi Räikkönennel a volánnál. A csapatnál természetesen mindenki elégedett, ám elsősorban nem a finn körideje-, sokkal inkább az autó megbízhatósága miatt.

Kimi Räikkönen 1:19.670 másodperces idővel még kora délelőtt folyamán megfutotta az első tesztnap legjobb köridejét, és összességében 75 kört, azaz több mint 330 kilométert rakott bele új versenyautójába. A 2007-es világbajnok szerint nincs jelentősége az időknek, a legfontosabb az, hogy kényelmesen érzi magát a Lotusba.

Kimi Räikkönen: Egy pozitív első tesztnapunk volt, és minden a tervek szerint ment. Nem voltak különösebben nagy kérdések, és nagyon jó érzéseim vannak az autóval és a gumikkal kapcsolatban is. A délután amikor hosszabb etapokat teljesítettünk, akkor a gumik jelentettek nagyobb kihívást, de összességében egy pozitív napot zártunk. A köridők ma nem számítanak. Elégedett vagyok az autó egyensúlyával, és ami még különösen jó érzés, hogy nem voltak jelentős problémáink. Több mint egy versenytávot megtettem ma, és fizikailag is teljesen rendben vagyok. Alig várom, hogy további előrelépéseket tegyünk a holnapi nap folyamán.

James Allison, technikai igazgató: Egy hibátlan reggelünk volt, egy néhányszor megszakított délutánnal, amikor másodjára cseréltünk KERS elemeket, melyekkel ma futottunk. Összességében egy nagyon ígéretes napunk volt a megbízhatóság terén, és ez nagy lökést adott nekünk a következő tesztekhez. Kimi visszajelzései kifejezetten építő jellegűek mind az egyensúllyal, mind a fékekkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban. A kormány jelenleg még kissé nehézkesebb számára, mint ahogy azt szeretné, de már készül egy új kormány, amit Barcelonában már használhat.

Alan Permane, versenyigazgató: Élveztük ezt az igen erős napot az E20-assal, mind a teljesítmény, mind pedig a megbízhatóság tekintetében, ami annak a kemény munkának köszönhető, melyet a tél folyamán Enstone-ban végeztünk. Mindig jó érzés az időtábla tetején lenni, de a legösztönzőbb dolog a mai napon a megbízhatóság volt. Eltekintve a délutáni apró KERS problémától, összességében kiváló volt. Egész nap a Pirelli közepes keverékeivel futottunk, és úgy tűnik, hogy a tavalyihoz hasonlóan kopnak, úgyhogy azt hiszem izgalmas versenyek elé nézünk 2012-ben.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

wheel
#35 wheel | 2012. február 08. 10:41 0 0  

droberto írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

én meg hülye vagyok, tényekkel szeretnék megingatni valakit a hitében. :(

droberto
#34 droberto | 2012. február 08. 10:33 0 0  

wheel írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szeret képzelegni! :)

wheel
#33 wheel | 2012. február 08. 09:29 0 0  

zotya88 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Persze, cáfolta a Genii, cáfolta a Lotus-csoport, cáfolta Kimi menedzsmentje, de biztos neked lesz igazad.

G0007
#32 G0007 | 2012. február 08. 07:56 0 0  

gumikkal kapcs nem meglepő, de hogy az autóval is az tényleg jó hír. minden esetre én azért adok neki 4-6 hónapot mire csúcsformába jön.

szilicium
#31 szilicium | 2012. február 08. 07:27 0 0  

#25 sfdrake

2+1 évre írt alá, opció a + 1év.
Sztem is ki fogja tölteni a 2 évet, a többit meg ki tudja.

danta
#30 danta | 2012. február 07. 23:55 0 0  

Ígéretes, hogy nem felejtett sokat. Reméljük, melegen tartja Kubicának a csapatot, ha mégis ide térne vissza :). Ketten szép páros lennének. Grosjeanra leszek nagyon kíváncsi, bár ő igazi verseny pilóta, de már a teszten is domboríthatna!

SANI{Ó
#29 SANI{Ó | 2012. február 07. 23:45 0 0  

http://www.samsungsport.hu/forma-1/20120207/ujabb-technikai-balhe-van-kialakuloban-a-forma-1-ben/

Újra áll a bál a Forma-1-ben

kubica07
#28 kubica07 | 2012. február 07. 23:43 0 0  

Na még egy kis jerezi hangoló:

http://www.youtube.com/watch?v=hkSSgC3Qbzo&feature=youtu.be

zotya88
#27 zotya88 | 2012. február 07. 23:16 0 0  

wheel írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Sok dolgot cáfoltak már és a későbbiekben hivatalossá tették.

Icemanne
#26 Icemanne | 2012. február 07. 22:42 0 0  

itsme írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Mintha megint kicsit odapirított volna a sajtósoknak. :D

sfdrake
#25 sfdrake | 2012. február 07. 22:41 0 0  

itsme írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ismerjük Kimit ha lenne aláírt szerződése 2013-ra a Ferrarival, akkor sem mondaná el, ahogy azt sem ha a Lotussal marad, de a 2 éves szerződés az csak 1+1 év opció amit a Lotussal aláírt? Úgy emlékszem 2 évről szóltak a hírek, és annak is lenne értelme, szerintem.

itsme
#24 itsme | 2012. február 07. 22:36 0 0  

sfdrake írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Do you want to present yourself at Lotus for 2013? Since many contracts are running out, also at the top teams?

Raikkonen: Guys, the season has not even started yet and you already talk about the next. I have no plans and take everything as it comes.

wheel
#23 wheel | 2012. február 07. 22:11 0 0  

zotya88 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Határozottan cáfolták már ezt a részvényes pletykát.

sfdrake
#22 sfdrake | 2012. február 07. 21:58 0 0  

JensonForPresident írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

2 évet szerintem tuti kitölti a Lotusnál, és ha lesz pénz a fejlődésre, és tényleg fejlődik is a csapat szerintem marad is. Red Bullhoz beülni Vettel mellé, öngyilkosság bárkinek, ahogy Alonso mellé a Ferrariba is. Akkor már inkább 2 év múlva MS helye a Mercedesben, vagy ha lesz üresedés akkor a McLaren egyik ülése.

zotya88
#21 zotya88 | 2012. február 07. 21:56 0 0  

JensonForPresident írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Miután ő is tulajdonos, jó, hogy rendbe teszi a saját csapatát:D

kubica07
#20 kubica07 | 2012. február 07. 21:55 0 0  

OFF:
(főleg GURIGA ÚRNAK)
felraktam raikönnen jerezi tesztjét:

pár kör mixelve:

http://www.youtube.com/watch?v=-83tK4sa6nA&feature=youtu.be

Utoljára módosítva: 2012. február 07. 21:58

JensonForPresident
#19 JensonForPresident | 2012. február 07. 21:51 0 0  

itsme írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

rendbekapja ezt a lotust kimi, még a végén ugyanúgy ahogy kubi rendbe kapta volna...akkor még az is lehet hogy kitölti itt a szerződését. bár ha jól fog menni lehet hogy megy a red bullhoz webber helyére...igaza van Frontembernek, innentől egyre hosszabbak lesznek a napok :D

kubica07
#18 kubica07 | 2012. február 07. 21:44 0 0  

OFF:

Felraktam a jerezi tesztről is egy vidit.Ami megtekinthető itt:

http://www.youtube.com/watch?v=746eBPyk5Bk

(itt már látjátok száguldani a ferkát stb stb)

itsme
#17 itsme | 2012. február 07. 21:42 0 0  

JensonForPresident írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Úgy fogalmaztak, hogy "heavy". Nem reagál elég gyorsan. Kimi a gyors kanyarokban szereti csúszáshatáron tartani az autót, és ez a kormánytól is villámgyors reagálást kíván

JensonForPresident
#16 JensonForPresident | 2012. február 07. 21:41 0 0  

stonefly írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

jah az volt a másik dolog amire gondoltam, csak aztán inkább le se írtam mert azt gondoltam hogy ennyire basic dolog nem lehet...mármint úgy basic hogy fontos persze, de legtöbbször az ember nem hallja hogy gond van vele. trullinál tavaly igen...de a top és nagy csapatoknál ilyesmi szerintem szökő évente fordul elő.

de hát kimi már csak ilyen különleges, foglalkozni kell vele :)

stonefly
#15 stonefly | 2012. február 07. 21:39 0 0  

JensonForPresident írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Valószínűnek tartom hogy a rásegítést növelik meg neki Barcelonára. Nagyon sokat számít a szervó hogy mennyit "tompít" a pálya visszajelzéseiből. Nem egyeznek az igények ebben a pilótáknál. Tavaly Trullin segített sokat a szervó módosítása. ...ez is ilyen eset lehet.

kubica07
#14 kubica07 | 2012. február 07. 21:32 0 0  

OFF:

felraktam egy kis jerezi vidit :)

http://www.youtube.com/watch?v=C61-ZkNXYwg&feature=youtu.be

Utoljára módosítva: 2012. február 07. 21:33

JensonForPresident
#13 JensonForPresident | 2012. február 07. 21:21 0 0  

mi a baja a kormánnyal? "nehézkesebb neki"...ez mit akar jelenteni? valami gomb-elosztás nem tetszik neki esetleg?

sfdrake
#12 sfdrake | 2012. február 07. 21:16 0 0  

Remélem az autó minimum a középmezőny élére / élmezőny végére jó lesz, és azt is hogy Kiminek sikerül gyorsan visszarázódnia, teszteken az idők nem számítanak csak az, hogy Kimi minél több kört tegyen meg.

jorgicsek
#11 jorgicsek | 2012. február 07. 21:15 0 0  

opamisi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

ez nem cukkolás, ha valaki mégis annak veszi, az több, mint elszomorító.

NanoKutya
#10 NanoKutya | 2012. február 07. 20:58 0 0  

Kezdésnek kiváló...ennél jobb nem is lehetett volna....amúgy meg mindjárt tavasz..:)

opamisi
#9 opamisi | 2012. február 07. 20:54 0 0  

jorgicsek írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Sztem inkább örülj, hogy jók a benyomásai ahelyett, hogy cukkolnád a jó népet.

Porker
#8 Porker | 2012. február 07. 20:43 0 0  

frontember írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Itt örömködök, hogy végere "elkezdődött", erre elrontod a hangulat! ... De messze van még Melbourne! :(

Porker
#7 Porker | 2012. február 07. 20:41 0 0  

jorgicsek írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Nyugi: lesz aki majd megmagyarázza, hogy ez nem igaz, csak a PR miatt mondták!

frontember
#6 frontember | 2012. február 07. 20:36 0 0  

a legelső nyilván a megbízhatóság, és az, hogy a kocsi nincs / ne legyen alapjaiban elcseszve. Bár még nulla közeli infonk van, azt gondolom, hogy ez a kettő stimmel. Ha az alapok nem rosszak, akkor akár nagyot is lehet ugrani két hónap alatt. Nagyon remélem, hogy Grosjean élete lehetőségeként tekint az előtte álló feladatra, ha ő is az elvárásoknak megfelelően bitangul odateszi magát (és hülye lenne nem tenni), akkor bosszantó ellenféllé válhat a Lotus. Őrületesen bízom abban, hogy pontosan annyira sikerül előretörni, hogy a nagy négyesből bármelyik hibáját, elrontott fejlesztését azonnal és kíméletlenül ki tudja használni a Lotus. Ebben reménykedem. És abban, hogy a Force is kurva erős lesz, és egymást fogják nagyon nyomni a nagyok hátára, akik érezzék csak a nyomást.... :DDD

eddig sem volt jó F1 futamok nélkül. Mostantól viszont készüljetek fel, pokol szar lesz minden egyes nap az első péntek hajnali kelésig :DD

Janisf
#5 Janisf | 2012. február 07. 20:34 0 0  

Nem bánnám ha az élmezőnyben kóricálna... Kijár neki még egy lehetőség. ;)

Icemanne
#4 Icemanne | 2012. február 07. 20:34 0 0  

Remélem a folytatás is ilyen pozitív lesz Kimsternek! Hajrá! :)

Cooper82
#3 Cooper82 | 2012. február 07. 20:32 0 0  

jorgicsek írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Pedig egyesek itt a fórumon ezt minden egyes alkalommal képesek megcáfolni! :D

Vili Picsinszky
#2 Vili Picsinszky | 2012. február 07. 20:28 0 0  

McLaren után Raikkonennek fogok drukkolni legjobban az idén!

jorgicsek
#1 jorgicsek | 2012. február 07. 20:24 0 0  

"Kimi visszajelzései kifejezetten építő jellegűek mind az egyensúllyal, mind a fékekkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban." jééé, kimi ezen oldalát ők is dicsérik, de fura! :)


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
Monacói Nagydíj események időpontjai
GRAND PRIX DE MONACO
Versenypálya: Circuit de Monaco
Pálya hossza: n.a. m
Körök száma: 78
Futam táv: 260.520 km
Jegyvásárlás a Nagydíjra
2012. május 24. csütörtök
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2012. május 26. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2012. május 27. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2012-es versenynaptár
VSR HÍREK
Indul a GP2 bajnokság!

Sikeres F3 bajnokságunk után nem áll meg az élet formula autók terén, hiszen Március 28.-án rajtol a GP2 Series!

PGL HÍREK
PGL-RFSL-PLX WTCC Valencia Előzetes

Szombaton kezdetét veszi a PGL-RFSL-PLX WTCC bajnoksága.

formanet

SZNZSOLTY BLOG
Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

Egy ajándék tőlem, Norbiéknak. Hogy ők is kapjanak valamit, noha persze a szurkolók elnyomhatatlan szeretethangjánál talán nem kell több. De azért talán mégis egy kis plusz löket lehet még.

kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en