Lauda: Verstappen arrogáns és azt gondolja, mindent jól csinál

írta: M4Sport
2016. október 31. 02:15
FOTÓ: ©xpbimages.com

Niki Lauda már a Nico Rosberg elleni megmozdulásáért is büntette volna Max Verstappent, akit szerinte önfejűsége és arroganciája hátráltat a fejlődésben. Van, aki szerint kijárna már neki egy eltiltás is…

Bár az újabb dobogós helyezését egy hajrában elkövetett pályalevágás miatt elvesztő Max Verstappen a Mexikói Nagydíj leintése után mosta kezeit, és a tőle megszokott „gyilkos” kegyetlenséggel kioktatta Sebastian Vettelt, azért ő is „sáros” maradt. A forrófejű holland egyre ellentmondásosabb személyiséggé válik: az ellenfeleket kőkeményen kritizálja olyan megmozdulásokért, amiket ha ő követ el, teljesen helyénvalónak tart, saját hibái kapcsán pedig hajlamos úgy torzítani a valóságon, hogy tettei igazolást nyerjenek.

Ezt rótta most fel neki a Mercedes tanácsadója, Niki Lauda, aki nem tudja elfogadni, hogy a Red Bull versenyzője taccsra tette Nico Rosberget az első kanyarban, a futam után pedig éppen azt nehezményezte, hogy a németet nem büntették meg pályalevágás és jogtalan előnyszerzés miatt. Az osztrák szerint nem kérdés, kinek járt volna a büntetés. „Ha objektíven nézzük, tíz másodpercet kellene adni neki, mert öt másodperc járt volna az elején Nico ellen bemutatott manőveréért is” – vélekedett, utalva a futam után kapott 5 másodperces büntetésre is.

„Elég bosszantó így kitolni a pályáról az első kanyarban a bajnoki éllovast. Max hibája volt, mert túl agresszíven vezet. Végre bele kéne verni a fejébe, hogy ez így nem megy! Helyesnek találom, hogy a bírók végre azt mondták, visszaeső szabálytalankodóként büntetést érdemel. Biztos vagyok benne, hogy Helmut Marko és Christian Horner tiltakozni fognak ellene. De jogos és helyes volt.”

A háromszoros világbajnok szerint hiba lenne ezek után a Red Bull részéről, ha úgymond adnák Verstappen alá a lovat. „Ha most Helmut őt venné védelmébe, nem a bírókat, az nagy hiba lenne, mert így semmi hatása nem lenne. Ha Verstappen kevésbé agresszíven vezetne, sokkal gyorsabban fejlődne, sokkal jobb lehetne. Ez a fickó hihetetlen tehetség, de mindent agyonüt az ilyen akcióival. Pozíciókat veszít, teljesen értelmetlenül.”

„A többiek folyamatosan próbálnak hatni rá, de nem érti meg! Igazi fafejű – a szó szoros értelmében. Azt gondolja, ő mindent teljesen jól csinál. De ez a büntetés, és hogy elvesztette a harmadik helyet, elgondolkodtathatja. Egyszerűen nyugodtabbnak kéne lennie, semmi mást nem kéne tennie.”

Lauda úgy látja, Verstappen az autón kívül is túlságosan arrogáns, már-már nagyképű, ami az őt visszafogottabban kritizáló Vettelnek adott válaszaiból is kitűnik. „Ezt az arroganciát nem értem! Abba kell hagynia ezt, ilyen önfejűen nem lehet versenyezni! A többi versenyző egyre dühösebb lesz, és egyszer adni fognak neki egyet.”

A német RTL szakkommentátora, Christian Danner eközben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: Verstappent ideje lenne eltiltani egy versenyre. „Lehet vitatkozni azon, hogy a Verstappen elleni büntetés megkésett. De rendesen meg kéne büntetni! Az öt másodperc csak a legenyhébb büntetés, amit ki lehet osztani. Ebből semmit sem tanul! Egy futamról el kéne tiltani őt, máskülönben a következő versenyen is pont ugyanezt teszi!”

„Maxnak folyamatosan azt üzenik, hogy mennyire jó. A bírák mindig ezt üzenik, mindig megússza. És a csapattól is kapja a biztatást, hogy olyan keményen versenyezzen, amennyire csak lehet. Ez ilyen akciókhoz vezet. Mert ez már nem az első volt! Már nagyon ideje volt megbüntetni őt, mert hiába szuper versenyző, de sportszerűtlenül vezet. Én úgy érzem, ez a büntetés már megkésett, így hatástalan is volt” – vélekedett.

Akkor még nem tudhatta: Verstappen végül így is Vettel előtt zárta a Mexikói Nagydíjat, mivel a németet még súlyosabb büntetéssel sújtották. Egy olyan vétség miatt, ami Verstappan makacssága nélkül aligha történt volna meg…

Oszd meg!





26 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

s60pcc
#26 s60pcc 2016. október 31. 21:15  
Jadeite:
"A német RTL szakkommentátora, Christian Danner eközben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: Verstappent ideje lenne eltiltani egy versenyre. " - Az elmúlt években számtalanszor volt, h az elöl haladó védekezéskor levágott kanyarokat, és csak a 2. után figyelmeztették, h ejnye. Ehhez képest ezért eltiltás? Vajon a német rtl "szakkommentátora" kinek lehet a retardált unokaöccse, h 1ált szakkommentátor lehet?

OMG...legalább egy Google keresést csináltál volna....legalább tudunk hova tenni.

vacsad
#25 vacsad 2016. október 31. 19:24  
Jadeite:
"A német RTL szakkommentátora, Christian Danner eközben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: Verstappent ideje lenne eltiltani egy versenyre. " - Az elmúlt években számtalanszor volt, h az elöl haladó védekezéskor levágott kanyarokat, és csak a 2. után figyelmeztették, h ejnye. Ehhez képest ezért eltiltás? Vajon a német rtl "szakkommentátora" kinek lehet a retardált unokaöccse, h 1ált szakkommentátor lehet?

Ha még nem hallottál Dannerről, nem sok fogalmad lehet az autósportról....

Warumdarum
#24 Warumdarum 2016. október 31. 16:30  
Jadeite:
"A német RTL szakkommentátora, Christian Danner eközben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: Verstappent ideje lenne eltiltani egy versenyre. " - Az elmúlt években számtalanszor volt, h az elöl haladó védekezéskor levágott kanyarokat, és csak a 2. után figyelmeztették, h ejnye. Ehhez képest ezért eltiltás? Vajon a német rtl "szakkommentátora" kinek lehet a retardált unokaöccse, h 1ált szakkommentátor lehet?

Christian Danner volt F1 versenyző, formula3000 bajnok. De ment többek között Le Mans-ban , az Indycar-CART-ban, IDM, BTCC.
Talán van némi rálátása.

027
#23 027 2016. október 31. 15:21  

Sztem maga büntetés nevetséges volt..még Vettel közelébe se volt ..ráadásul már korábban is volt ilyen hogy 1alkalommal ellehet játszani ezt a védekező versenyzőnek és csak a másodiknál jön a bünti..Alonso is eljátszotta ezt anno 2005 monacoban..meg 1 tucat másik eset van ilyen.
Én meg ráadásul külön élveztem amikor Verstappenes szabályt pont az szívja meg aki egyik legnagyobb szószólója volt hogy bevezessék.( Pedig sztem szépen védekezett Vettel ..és én ezt se büntettem volna)..
Lehet Verstappent szidni ..de sztem nem az a gáz ha 19 éves mond ilyeneket..hanem az ha 1 négyszeres bajnoknak ömlik a szája gusztustalan mondatoktól...Többi versenyző helyébe vennék neki egy szappant..(enyhe célzással)..Egyszerűen képtelen kontrollálni magát..és akkor soha sokan Hamiltonra mondják hogy milyen példát mutat az életvitelével..Hát akkor kérem ..Vettel milyen példát mutat???? Sem Alonso sem Hamilton soha nem volt ennyire kontrol nélküli egy évad alatt..

Jadeite
#22 Jadeite 2016. október 31. 14:23  
amigo1972:
Ha nem érted elsőre akkor másodikra se fogod megérteni:)

Gondolom a fejedben lévő hangok mondták neked, h mindkét RB-t ki kellene zárni. /Spoilerveszély/: ne hallgass rájuk, sok jót nem jelentnek.

Utoljára módosítva: 2016. október 31. 14:23

Jadeite
#21 Jadeite 2016. október 31. 14:18  

"A német RTL szakkommentátora, Christian Danner eközben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: Verstappent ideje lenne eltiltani egy versenyre. " - Az elmúlt években számtalanszor volt, h az elöl haladó védekezéskor levágott kanyarokat, és csak a 2. után figyelmeztették, h ejnye. Ehhez képest ezért eltiltás? Vajon a német rtl "szakkommentátora" kinek lehet a retardált unokaöccse, h 1ált szakkommentátor lehet?

amigo1972
#20 amigo1972 2016. október 31. 11:56  
Lewisthebest:
Ricciardot mért? :D Ő volt az egyetlen ebből a hármasból aki szabályosan versenyzett. A tempója alapján nem érdemelte meg a dobogót, de jól taktikáztak és nem balf*szkodott. Verstappennek egy kanyarlevágásért meg érdekes lett volna kizárást adni amikor sokszor az ilyeneket semmivel nem büntetik.

Ha nem érted elsőre akkor másodikra se fogod megérteni:)

Lewisthebest
#19 Lewisthebest 2016. október 31. 11:41  
amigo1972:
Szerintem is jogos a bünti Vetelnek, Da akkor zárják ki mind 2 RB a teljes futamról. Sportszerütlen magatartás miatt, Ez lenne a minimum. És akkor A McLaren is pontszerző lenne.

Ricciardot mért? :D Ő volt az egyetlen ebből a hármasból aki szabályosan versenyzett. A tempója alapján nem érdemelte meg a dobogót, de jól taktikáztak és nem balf*szkodott. Verstappennek egy kanyarlevágásért meg érdekes lett volna kizárást adni amikor sokszor az ilyeneket semmivel nem büntetik.

Lewisthebest
#18 Lewisthebest 2016. október 31. 11:38  
zenon:
Illetve újra kiderült, hogy nem tud bánni a gumikkal. Ész nélkül széthajtja őket, utána visszaesik. Azonban érdekes színfoltja a F1-nek, izgalmassá teszi a futamokat, a közönségnek meg szüksége van valakire akit útálhat.

Nem hajtotta szét, Vettel gumijai 20 körrel frissebbek voltak. A Pirelli is azt mondta, hogy a szuper lágyon rajtolással a 2 vagy a 3 csere az ideális, simán bekellett volna hozni Maxot is amikor Danielt kihozták.

amigo1972
#17 amigo1972 2016. október 31. 11:09  
albutr:
itt Maxi volt önfejű.

A csapat mondta neki hogy maradjon elol,

albutr
#16 albutr 2016. október 31. 10:33  
amigo1972:
Szerintem is jogos a bünti Vetelnek, Da akkor zárják ki mind 2 RB a teljes futamról. Sportszerütlen magatartás miatt, Ez lenne a minimum. És akkor A McLaren is pontszerző lenne.

itt Maxi volt önfejű.

f1m12
#15 f1m12 2016. október 31. 10:20  
successboy:
Te meg miről beszélsz? :D Mikor szopatta és égette le magát Schumacher enyire amatőr módon? :D MErt Verstappen csak a pozíciókat veszíti folyamatosan ,ugyanis habzik a szája miközben versenyez.Egyáltan nem egy higgadt, profi versenyző benyomását kelti.Esik ,kel, kilöki-leszortítja az ellenfeleket, stb. De tény.Kell egy udvari bolond a száguldó cirkusznak és Verstappen tökéletesen tölti be ezt a szerepet.Tegnap gyögyörűen égette le magát, ilyet még nem nagyon láttam az F1 történetében, ultra ciki volt.A legszebb az egészben, hogy ez az ember annyira buta ,hogy nem kapcsol és valószínűleg folytatja a ezt a fajta amatőr és szabálytalan stílusu versenyzést, ami nekem rohadt szórakoztató, kivéve ha nem büntetik érte és emiatt az értelmes versenyzők szívnak.Nem volt túl szép amit hallottunk Vetteltől tegnap, de teljesen érthető és tökös volt a kifakadása,.Gusztustalan átlátszó módon tolja Whiting és a csapata a bohócot ,ennek szólt az "üzenet".Mekkora igazságtalanság már,hogy Vettel végül Verstappen mögött végzett, ami tulajdonképpen szintén a bhóc számlájára irandó.

+1, és még majdnem sír a riport közben.
szerintem magára dühös, mint írtad, a pozíciók miatt, amiket veszít.

f1m12
#14 f1m12 2016. október 31. 10:18  
Brundle:
Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

nagyobb lelki erővel? ez mekkora baromság. még semmit nem szenvedett, mindenki kis kedvence, egy nagy gyerek. amit leírtál, az még csak ezután jön. lelki erő...tejó ég

amigo1972
#13 amigo1972 2016. október 31. 10:00  

Szerintem is jogos a bünti Vetelnek,
Da akkor zárják ki mind 2 RB a teljes futamról.
Sportszerütlen magatartás miatt,
Ez lenne a minimum.
És akkor A McLaren is pontszerző lenne.

G_ArchAngel
#12 G_ArchAngel 2016. október 31. 09:58  

"Lauda: Verstappen arrogáns és azt gondolja, mindent jól csinál"

Akkor 2 éven belül a Mercedesnél fog versenyeztni.

zenon
#11 zenon 2016. október 31. 09:41  

Illetve újra kiderült, hogy nem tud bánni a gumikkal. Ész nélkül széthajtja őket, utána visszaesik.
Azonban érdekes színfoltja a F1-nek, izgalmassá teszi a futamokat, a közönségnek meg szüksége van valakire akit útálhat.

Onei
#10 Onei 2016. október 31. 09:18  

Azért visszagondolva. Szerintem mindenkinek az volt az első gondolata Verstappen kicsúszásakor, hogy ok akkor ez most félrehúzódás és elengedés lesz. A kommentátoroknak és szerintem minden kicsit több f1-et látottnak is ez alapból jött. Ehhez képest körökig semmi döntés. Érdekes más esetekben még abban a körben jön Whithingtól az üzenet.

ernike
#9 ernike 2016. október 31. 08:53  
Brundle:
Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

Az a baj hogy mostanában nem az előzéseivel tűnik ki hanem a szabálytalan védekezéseivel és a mindenáron úgyis előtted maradok hozzáállásával, ha kell fél pályát átvágja hogy elől maradhasson. Közben a csapattársa Ric széles mosollyal köszöni meg a lepattanókat.

BCS_F1
#8 BCS_F1 2016. október 31. 08:39  

Ezt úgy mondja Lauda, mint ha ő anno nem lett volna arrogáns.
Lehet az a baja, hogy nem náluk megy, mondjuk Rosberg helyén.

successboy
#7 successboy 2016. október 31. 08:36  
Brundle:
Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

Te meg miről beszélsz? :D Mikor szopatta és égette le magát Schumacher enyire amatőr módon? :D MErt Verstappen csak a pozíciókat veszíti folyamatosan ,ugyanis habzik a szája miközben versenyez.Egyáltan nem egy higgadt, profi versenyző benyomását kelti.Esik ,kel, kilöki-leszortítja az ellenfeleket, stb.

De tény.Kell egy udvari bolond a száguldó cirkusznak és Verstappen tökéletesen tölti be ezt a szerepet.Tegnap gyögyörűen égette le magát, ilyet még nem nagyon láttam az F1 történetében, ultra ciki volt.A legszebb az egészben, hogy ez az ember annyira buta ,hogy nem kapcsol és valószínűleg folytatja a ezt a fajta amatőr és szabálytalan stílusu versenyzést, ami nekem rohadt szórakoztató, kivéve ha nem büntetik érte és emiatt az értelmes versenyzők szívnak.Nem volt túl szép amit hallottunk Vetteltől tegnap, de teljesen érthető és tökös volt a kifakadása,.Gusztustalan átlátszó módon tolja Whiting és a csapata a bohócot ,ennek szólt az "üzenet".Mekkora igazságtalanság már,hogy Vettel végül Verstappen mögött végzett, ami tulajdonképpen szintén a bhóc számlájára irandó.

Utoljára módosítva: 2016. október 31. 08:38

s60pcc
#6 s60pcc 2016. október 31. 08:23  
Brundle:
Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

Én semmi eredetit nem látok benne, nem tudom mások mit vesznek észre. Nekem csak egy fiatal, meggondolatlan srác aki bele akar köpni a nagyok levesébe. Hamilton első évére emlékeztet, annyi külőnbséggel, hogy rajta nagyobb volt a kontroll. Ami év közben szertefoszlott. Verstappen nem is igyekszik kontroll alá vonni magát. Ha ettől eredeti valakinek akkor áldásom rá.

deze75
#5 deze75 2016. október 31. 08:18  
Brundle:
Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

Az lehet, hogy egyéniség de sokra nem dog menni vele hosszútávon csak ilyen FIA hátszéllel

kimi-sebfan
#4 kimi-sebfan 2016. október 31. 07:21  
csoppeer:
Jó lesz ez így, már letett annyit mint Maldonado, nyert egy Spanyol GP-t!

Azt is némi csapatutasítással(hogy legyen szenzáció)!

Brundle
#3 Brundle 2016. október 31. 06:47  

Verstappen a legnagyobb eredeti egyéniség Schumacher óta. Ennyi. Ezt kevesen nyelik le. Nem fogják bedarálni, mert 19 évesen is nagyobb lelki erővel rendelkezik, mint némelyik 30 körüli pilóta.

Utoljára módosítva: 2016. október 31. 06:48

F1890
#2 F1890 2016. október 31. 02:33  

nagy tehetség, viszont tényleg beszélni kell vele mert annyi balhéba keveredik h ezzel ricsit tolná bajnoki címhez ha vb győztes autójuk lenne. talán tényleg túl nagy lett az önbizalma. ha egy hangyányit visszább venne (sztem visszább fog mert minden nagy bajnok így gyurmázódott ki) akkor lesz tökéletes az agresszivitása

csoppeer
#1 csoppeer 2016. október 31. 02:27  

Jó lesz ez így, már letett annyit mint Maldonado, nyert egy Spanyol GP-t!

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”