Lauda: Verstappen minden idők legjobbja lehet

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 22. 08:31
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Forma–1 történetének legsikeresebb versenyzőjévé válhat Max Verstappen Niki Lauda szerint, ám figyelmeztet, ehhez a hollandnak okosabbnak kell lennie a pályán.

Nem győzték dicsérni Max Verstappent a Brazil Nagydíjon nyújtott teljesítménye kapcsán az elmúlt két hétben. A holland az esős körülmények között a fél mezőnyön átgázolva kapaszkodott fel a dobogóra, és menetelése olyannyira látványosra sikerült, hogy többen máris a múlt nagyjaihoz, Ayrton Sennához és Michael Schumacherhez hasonlították.

Az is tény azonban, hogy Verstappent idén sok kritika is érte túlzottan agresszív, másokat veszélybe sodró manőverei miatt. E bírálók között volt a holland előtt Interlagosban már kalapot emelő Niki Lauda is, aki továbbra is tartja azon véleményét, hogy Verstappen nem intézheti el egy vállrándítással e problémát. „James Hunt és az akkori versenyzők jól tudták, hogy közel vagyunk a nézőkhöz és a fákhoz, így hiába kerültünk közel egymáshoz, össze sosem érhettünk. Tiszteltük egymást. Most a versenyzők nem is gondolnak a veszélyre” – nyilatkozta a saját idejét példaként felhozó Lauda a Diario de Ibiza című lapnak.

„Max Verstappen az egyik legjobb versenyző, akit valaha is a Forma–1-ben láttam. Ez a fiatal fiú csodálatos. De óvatosnak is kell lennie, mert túl sok balesete és koccanása van, és minden alkalommal azt mondja, hogy nem az ő hibája. Ez nem helyes, ráadásul nem is igaz. Kicsit többet kellene gondolkodnia, mert ha sikeressé válik, minden idők legjobbjává is válhat majd” – fogalmazott az osztrák.

A Mercedes mérnöke, Aldo Costa eközben arra figyelmeztetett, hogy hiába Verstappen tehetsége és időnként mutatott kimagasló teljesítménye, azt még bizonyítania kell, hogy hosszabb távon, következetesen, egy bajnoki csatában is képes kiemelkedőt nyújtani. „A múlt nagyjaira emlékeztet a tehetsége. De szeretném látni azt is, hogyan kezeli egy bajnoki csata nyomását, mert jelenleg teljes a szabadsága a versenyeken” – utalt a tét nélküliségre az olasz a Corriere della Serának.

Oszd meg!





8 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Balrog
#8 Balrog 2016. november 22. 14:40  
Lewisthebest:
Szerintem meg nem szimpatikusabb. Hamilton is már mindent megnyert és még akkor is tovább akarták halasztani a bemutatkozását aztán Lewis faterja már a Williamsnél próbált ülést szerezni és ennek nyomására bejelentették Alonso mellé. Vandoornenal ugyanezt csinálták és idén már Wolff is megszólalt, hogy a Mclaren idióta ha nem ülteti be és ebben az esetben ő biztos fog keresni neki ülést valamelyik Mercis partnercsapatnál. Szóval szerintem csak az időt vesztegetik feleslegesen azzal, hogy kipróbáltatnak valakivel mindenféle alsóbb kategóriát akinél már az első éveiben nyilvánvalóan kiderült, hogy jó. A szükséges tapasztalatokat úgyis csak itt tudja megszerezni mert ha a GP2-ben ütközöl pl annak messze nincs akkora visszhangja mint annak, ha az F1-ben összeakadsz egy 4x-es világbajnokkal vagy a legközkedveltebb versenyzővel. Ott ha csinálsz valami f*szságot azt másnapra elfelejtik és tovább lépnek mert úgyse lehet vele mit tenni. Itt viszont szétszed érte a média mert az eset után 1 hónappal is olvassák a retardált szurkolók a hibázó versenyző mocskolását és képesek a 1241213. alkalommal is kommentháborút indítani. Ezen kívül azért is elszalasztott lehetőség mert csak nézzük meg, hogy már most mennyi rekordott megdöntött az RB Verstappennel és ezek olyan rekordok amik valószínűleg soha vagy csak nagyon nagy szerencsével fognak megdőlni. Erre meg lehet büszkének lenni, lehet vele marketinget csinálni. Plusz amit te is írsz, hogy gyakorlatilag a Holland miatt volt jó nézni az elmúlt 2 évet.

épp ez az, hogy lehet "csendben" fejlődni. Verstappen szereti azt mutatni, hogy róla lepereg a nyomás és a kritika, de a nyári szünet után egyértelműen érződött, hogy ez nem igaz

Lewisthebest
#7 Lewisthebest 2016. november 22. 14:31  
racerx:
Jó, és ha évkig szara autóban lesz, mert nem garanci a Redbull se arra, akkor mi lesz..?? Az hogy az legyen legalább annyira (ha nem jobban) dzükséges mint a tudás. Lásd Alosno..

Alonsot is nagyra tartják attól, hogy "csak" kétszeres. A tudás nem csak a vb címek számában mutatkozik meg mert a bajnoki címhez már olyan dolgok is kellenek amik nem a versenyzőn múlnak.

Lewisthebest
#6 Lewisthebest 2016. november 22. 14:29  
Balrog:
Hamilton és Vettel korábban már bizonyította, hogy a McLaren és a Red Bull filozófiája egyaránt alkalmas sikeres versenyző nevelésére, de nekem emiatt szimpatikusabb a McLarené, ők elvárják azt is, hogy a pilóta eredményekkel is visszaigazolja a tehetségét és csak utána léptetik feljebb, Markonak elég, ha valaki a körülményekhez képest jól teljesít. Anno a McLaren is elismerte, hogy Hamilton második F3 szezonja után felmerült, hogy egyből befizetik a Midlandhez, de végül úgy döntöttek, járja csak végig az iskolát. És hát Vandoornenak is jóval többet kellett várni a debütálásra. Ha rajtam múlt volna, akkor Verstappen maradt volna még egy évet F3-ban, hogy igenis először legyen bajnok és most Gaslyékkal csatázna a GP2 címért. És simán lehet, hogy jövőre komplettebb versenyzőként mutatkozhatna be, mert már kicsiben többször gyakorolta volna, hogy milyen mentalitás kell a bajnoki csatához. Ugyanakkor meg nélküle milyen rohadt unalmas szezonunk lett volna. :D De én jelenleg ezért érzem szükségtelennek, hogy Verstappennek szurkoljak, mert nincs is igazán miért. :D Ha éppen baromságot csinál, akkor úgyis lehet legyinteni, hogy jó hát szinte gyerek még, ha meg nem, akkor úgyis jobb mindenkinél. :D De ettől függetlenül miatta megéri leülni a TV elé.

Szerintem meg nem szimpatikusabb. Hamilton is már mindent megnyert és még akkor is tovább akarták halasztani a bemutatkozását aztán Lewis faterja már a Williamsnél próbált ülést szerezni és ennek nyomására bejelentették Alonso mellé. Vandoornenal ugyanezt csinálták és idén már Wolff is megszólalt, hogy a Mclaren idióta ha nem ülteti be és ebben az esetben ő biztos fog keresni neki ülést valamelyik Mercis partnercsapatnál. Szóval szerintem csak az időt vesztegetik feleslegesen azzal, hogy kipróbáltatnak valakivel mindenféle alsóbb kategóriát akinél már az első éveiben nyilvánvalóan kiderült, hogy jó. A szükséges tapasztalatokat úgyis csak itt tudja megszerezni mert ha a GP2-ben ütközöl pl annak messze nincs akkora visszhangja mint annak, ha az F1-ben összeakadsz egy 4x-es világbajnokkal vagy a legközkedveltebb versenyzővel. Ott ha csinálsz valami f*szságot azt másnapra elfelejtik és tovább lépnek mert úgyse lehet vele mit tenni. Itt viszont szétszed érte a média mert az eset után 1 hónappal is olvassák a retardált szurkolók a hibázó versenyző mocskolását és képesek a 1241213. alkalommal is kommentháborút indítani. Ezen kívül azért is elszalasztott lehetőség mert csak nézzük meg, hogy már most mennyi rekordott megdöntött az RB Verstappennel és ezek olyan rekordok amik valószínűleg soha vagy csak nagyon nagy szerencsével fognak megdőlni. Erre meg lehet büszkének lenni, lehet vele marketinget csinálni. Plusz amit te is írsz, hogy gyakorlatilag a Holland miatt volt jó nézni az elmúlt 2 évet.

Fiszi
#5 Fiszi 2016. november 22. 12:28  
Quivver:
Minden tiszteletem Laudáé, éljen sokáig az öreg, de néha azért egy-egy mondata üti a másikat. Pár hete azt mondta, hogy a gyerek meg fog ölni valakit, és túl korai volt a bemutatkozása, most meg itt van ez. Mindig csak annyira vagy jó, mint a legutolsó versenyeden.

Mintha ezt Villeneuve mondta volna konkrétan. Lauda kritizált, de mindig hozzátette, hogy nagyra tartja. Ettől persze sok hülyeséget beszél/beszélt mindig is.

Quivver
#4 Quivver 2016. november 22. 11:26  

Minden tiszteletem Laudáé, éljen sokáig az öreg, de néha azért egy-egy mondata üti a másikat. Pár hete azt mondta, hogy a gyerek meg fog ölni valakit, és túl korai volt a bemutatkozása, most meg itt van ez.

Mindig csak annyira vagy jó, mint a legutolsó versenyeden.

racerx
#3 racerx 2016. november 22. 11:00  

Jó, és ha évkig szara autóban lesz, mert nem garanci a Redbull se arra, akkor mi lesz..?? Az hogy az legyen legalább annyira (ha nem jobban) dzükséges mint a tudás. Lásd Alosno..

F1890
#2 F1890 2016. november 22. 10:35  

egyedül grot ütötte ki szóval sztem nem vészes amit fejlődés alatt produkál, főleg h nem szabálytalan

Balrog
#1 Balrog 2016. november 22. 09:31  

Hamilton és Vettel korábban már bizonyította, hogy a McLaren és a Red Bull filozófiája egyaránt alkalmas sikeres versenyző nevelésére, de nekem emiatt szimpatikusabb a McLarené, ők elvárják azt is, hogy a pilóta eredményekkel is visszaigazolja a tehetségét és csak utána léptetik feljebb, Markonak elég, ha valaki a körülményekhez képest jól teljesít. Anno a McLaren is elismerte, hogy Hamilton második F3 szezonja után felmerült, hogy egyből befizetik a Midlandhez, de végül úgy döntöttek, járja csak végig az iskolát. És hát Vandoornenak is jóval többet kellett várni a debütálásra.

Ha rajtam múlt volna, akkor Verstappen maradt volna még egy évet F3-ban, hogy igenis először legyen bajnok és most Gaslyékkal csatázna a GP2 címért. És simán lehet, hogy jövőre komplettebb versenyzőként mutatkozhatna be, mert már kicsiben többször gyakorolta volna, hogy milyen mentalitás kell a bajnoki csatához.

Ugyanakkor meg nélküle milyen rohadt unalmas szezonunk lett volna. :D De én jelenleg ezért érzem szükségtelennek, hogy Verstappennek szurkoljak, mert nincs is igazán miért. :D Ha éppen baromságot csinál, akkor úgyis lehet legyinteni, hogy jó hát szinte gyerek még, ha meg nem, akkor úgyis jobb mindenkinél. :D De ettől függetlenül miatta megéri leülni a TV elé.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél