Magnussen: Ha akarok, maradhattam volna a Renault-nál

írta: M4Sport
2016. november 10. 21:24
FOTÓ: ©xpbimages.com

Miután hivatalossá vált, hogy egy szezon után távozik a Renault gyári csapatától, Kevin Magnussen elárulta, ő maga döntött úgy, búcsút int a franciáknak. Noha a hivatalos bejelentés még várat magára, a dán elég erősen utalt rá, jövőre a Haas-istálló pilótája lesz.

Szerdán került pont a Renault 2017-es pilótapárosával kapcsolatos találgatások végére, a csapat ugyanis megerősítette, Jolyon Palmer lesz Nico Hülkenberg csapattársa. Magnussen tehát „szabadúszóvá” vált, igaz több mértékadó lap is tényként kezeli, hogy hamarosan hivatalosan is csatlakozik a Haashoz, miután még ezen a hétvégén aláírja szerződését az amerikaiakkal.

A dán a Brazil Nagydíj sajtónapján elárulta, a Renault-nál is folytathatta volna pályafutását, az ajánlat alapján azonban nem érezte, hogy a csapat vezetői maximálisan megbíznak benne. „Az én döntésem volt” – mondta a távozásról. „Volt egy ajánlat, de nem volt elég jó ahhoz, hogy elfogadjam” – jelezte, majd amikor megkérdezték, azért-e, mert csak egy évre szólt, hozzátette: „Nem éreztem, hogy el akarnak köteleződni. Ha hosszabb távú szerződést akarnak, komolyabban átgondoltam volna.”

„Nem tűntek elkötelezettnek. Nagyon hosszú ideig gondolkodtak, és más versenyzőknek is felajánlották az ülést. Egy ponton úgy éreztem, hamarosan meghallom, hogy a pápa is ajánlatot kapott. Kissé zavaros volt a dolog, szóval jobb, hogy eljöttem. Sokkal inkább a menedzsmenttel kapcsolatos érzésekről van szó. Ha több elkötelezettséget és határozottságot érzek felőlük, akkor talán máshogy történt volna. De boldog vagyok a végkimenetellel” – magyarázta.

A Renault a Motorsport információi szerint a Mexikói Nagydíj előtt tett informális ajánlatot Magunssennek, ő azonban akkor már tárgyalásban állt a Haas vezetőivel. A lap a franciák csapatvezetőjét, Frédéric Vasseurt is felkereste a téma kapcsán, aki meglepődve hallotta, hogyan nyilatkozott a dán a Renault határozottságáról és a felé irányuló elkötelezettségéről.

„A szezon során több alkalommal is beszéltünk a jövőről, szóval, ha úgy érzi, nem voltam eléggé elkötelezett, akkor az számomra egy kissé furcsa” – mondta. „Beszéltünk a szerződésről, egy bizonyos ponton pedig Jolyonnal is egyeztetni kezdtünk. Szóba kellett hozni magát a sportot is, hogy tudjuk, egészen pontosan mi zajlik a versenypályán, ezzel párhuzamosan pedig össze kellett állítanunk a megállapodást is” – folytatta a francia szakember.

Noha a Haas még nem tett bejelentést, Magnussen már utalt rá, hogy náluk folytatja, hiszen a csapat formájáról is beszélt, miután elmondta, a történtek ellenére azért szomorúan távozik jelenlegi munkaadójától. „Azt hiszem, jobbak is lehetnek” – mondta, amikor megkérték vessze össze az amerikaiak és a Renault kilátásait. „Remélem, jók lesznek. Azt az érzésem, versenyképes lesz. Olyan helyen akarok versenyezni, ahol megmutathatom az erősségeim. Azt hiszem, a következő szezonban erre meglesz a lehetőségem” – zárta gondolatát sejtelmesen.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

sába
#1 sába 2016. november 10. 21:51  

"Egy ponton úgy éreztem, hamarosan meghallom, hogy a pápa is ajánlatot kapott." :)

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”