Maldonado: Ez az autó egészen más!

Írta: Varga Viktória
2012. február 08. 10:38
Williams-Renault FW34 - 2012 02 07 Jerez teszt 1. nap
© xpbimages.com

A Jerezben bemutatkozó 2012-es versenyautók közül utolsóként a Williams csapat FW34-ese mutatta meg magát a nagyközönségnek, majd ezt követően Pastro Maldonadóval a volánnál megkezdődött a munka. Frank Williams alakulata idén új motorokkal, egy teljesen megújult műszaki stábbal, félig-meddig új versenyzőpárossal, és mindezek tükrében nagy reményekkel vág neki a szezonnak. Maldonado első tesztnapja után jelenleg nagyon bizakodó, és kijelentette, a megújulás már most egyértelműen észrevehető.

Első tesztnapján Pastor Maldonado mindössze 25 kört teljesített (a legkevesebbet a tegnapi mezőnyből), és csak a HRT versenyzőjét, Pedro de la Rosát előzte meg az időtáblán, majd négy másodperccel lemaradva az élen záró Kimi Räikkönentől, ennek ellenére a venezuelai már most biztos abban, hogy a megújult csapat kiválóan működik.

"Minden nagyon különböző attól, amit tavaly tapasztaltam. Ez a Formula-1, ahol folyamatosan javulni kell, de most úgy érzem, sokkal koncentráltabbak vagyunk, új szakembereink vannak, és a csapat nagyon jól működik. Teljesen más” - nyilatkozta lelkesen a 26 esztendős versenyző, aki szerint a műszaki személyzet megújulása teljesen felrázta az egész csapatot. Ami pedig az autót illeti, Maldonado szerint már most sokkal jobb, mint elődje, az FW33.

"Az autó is teljesen más, és már most sokkal jobban kezelhető, mint a tavalyi, ez biztos. Nagyon meglepett, hogy már az első körben mennyire jó volt az egyensúlya. Egyelőre nem arra törekedtünk, hogy kiautózzuk belőle a száz százalékot, de az első benyomásom az volt, hogy az autó jól működik. Elégedett vagyok a motorral, és az autó is sokkal stabilabb. Többet kell még futnunk ahhoz, hogy megértsük az aerodinamikai és a mechanikai tulajdonságait, de így elsőre minden nagyon pozitív. Összességében úgy érzem, hogy sokkal kompaktabb mint a tavalyi. Most mindenki olyan keményen dolgozik, amennyire csak lehetséges, és a tesztek után ez a munka folytatódik a gyárban is.”

Mark Gillan vezető mérnök azt is elmondta, hogy Maldonado miért csak 25 kört tudott megtenni.

"Azzal, hogy új motorunk van, sokkal több rendszerellenőrzést kellett végrehajtanunk az autón. Szóval ez elvett némi időt. Sok rövid etapot teljesítettünk, hogy ellenőrizzük a rendszert. Volt néhány kérdés a keddi nap folyamán, amit meg kellett vizsgálnunk annak érdekében, hogy a következő napunk már teljes legyen. A következő lépcsőben az a terv, hogy néhány hosszú etapot teljesítsünk, és alapvető mechanikai és aerodinamikai méréseket végezzünk. Illetve szeretnénk kicsit többet tanulni az új autóról és arról, hogyan kezeli a Pirelli abroncsokat.”

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Icemancsaba
#2 Icemancsaba | 2012. február 08. 18:46 0 0  

Az igaz ha egy leépülő gárdát felfrissítenek és új embert szerződtetnek az elején mindenki lelkes és hát az autó is akkor épül lehet ebből a Williams-ből valami kívábok nekik sok pontot ami eléglesz nekik arra hogy ne kelljen a csapatot eladni [aminek egy része most is zajlik] és maradjanak az F-1 csodálatos világában.

benczeb90
#1 benczeb90 | 2012. február 08. 15:58 0 0  

nokérem itt mindenki egészen "pozitív" véleménnyel van az új autójáról. jó lesz ez a szezon :)


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
Monacói Nagydíj események időpontjai
GRAND PRIX DE MONACO
Versenypálya: Circuit de Monaco
Pálya hossza: n.a. m
Körök száma: 78
Futam táv: 260.520 km
Jegyvásárlás a Nagydíjra
2012. május 24. csütörtök
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2012. május 26. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2012. május 27. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2012-es versenynaptár
VSR HÍREK
Indul a GP2 bajnokság!

Sikeres F3 bajnokságunk után nem áll meg az élet formula autók terén, hiszen Március 28.-án rajtol a GP2 Series!

PGL HÍREK
PGL-RFSL-PLX WTCC Valencia Előzetes

Szombaton kezdetét veszi a PGL-RFSL-PLX WTCC bajnoksága.

formanet

SZNZSOLTY BLOG
Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

Egy ajándék tőlem, Norbiéknak. Hogy ők is kapjanak valamit, noha persze a szurkolók elnyomhatatlan szeretethangjánál talán nem kell több. De azért talán mégis egy kis plusz löket lehet még.

kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en