Már nincsenek akkora eltérések, örül a Pirelli

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 09. 17:53
FOTÓ: ©Pirelli/Twitter

A Pirelli örömmel jelenti, a 2017-es autók leszorítóerejével kapcsolatos csapatonkénti előrejelzések egyre közelebb kerülnek egymáshoz, így pedig számukra is könnyebb az új szezonra való felkészülés és a jövő évi gumikeverékek véglegesítése.

Mivel 2017-ben alaposan megváltoznak a szabályok, az FIA és a hivatalos gumiszállító is arra kérte a csapatokat, szolgáltassanak részletes adatokat az új autók fejlesztése során elvégzett szimulációkról. Nemrég kiderült, az adatok néhány területen (például az autók várható leszorítóerejével kapcsolatban) komoly szórást mutatnak, ez pedig megnehezíti a Pirelli dolgát.

Az utóbbi időben azonban a különböző csapatoktól érkező előrejelzések egyre közelebb kerültek egymáshoz – legalábbis az év első részével kapcsolatosak. „Való igaz, amikor először megkaptuk ezeket a becsléseket, eléggé nagy volt az eltérés a csapatok között” – kezdte nyilatkozatát a Pirelli technikai igazgatója, Mario Isola. „Mi fogtuk ezeket a szimulációkat és készítettünk egy gumimodellt, amit elküldtünk a csapatoknak. A munka folytatódott és újabb előrejelzéseket kaptunk.”

„Most azt látjuk, hogy ezek közelebb kerülnek egymáshoz. Már sokkal precízebb a dolog. Azt hiszem, egészen jók a becslések, ha a következő szezon elején várható teljesítményt vesszük figyelembe. Kaptunk előrejelzéseket az év végéről is. Egy új autó esetében természetes, hogy az ember figyelembe veszi a fejlődés mértékét is. Ebben a tekintetben viszont nagyobb a szórás” – magyarázta.

„De, ami az év elejét illeti, többé-kevésbé azonosak az előrejelzések. A deltaidő még mindig több, mint egy másodperc azokban a szimulációkban, amiket kapunk, viszont úgy gondoljuk, hogy az egy-két másodpercnyi eltérés az jó becslés. Elvére, nem vagyunk öt-hat másodpercre lemaradva” – zárta gondolatát a tapasztalt olasz szakember.

Ami a gumiteszteket illeti, a Pirelli hamarosan befejezi az idei évre kiírt programot: a jövő hét elején a Ferrari teljesít egy száraz pályás gyakorlást Abu-Dzabiban, majd következhet az utolsó állomás, ami minden valószínűség szerint legfontosabb lesz a 2017-es gumik fejlesztése szempontjából. A szezonzáró után ugyanis mindhárom segítő csapat (a Ferrari mellett a Mercedes és a Red Bull dolgozott az olaszokkal) a helyszínen marad, a keverékeket pedig ezt követően „véglegesítik”.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

42016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra