McLaren: Szabályos az MP4-27 orrkialakítása
Az idei év legszembetűnőbb változása az F1-es autókon, a lépcsős orrkialakítás, mely a látvány megítélése tekintetében igen csak megosztja mind a száguldó cirkusz résztvevőit, mind a szurkolókat. A McLaren kivételével minden istálló ezt a megoldást választotta, hogy az autók megfeleljelek az idei szabályoknak, már ami az orrkúp magasságát illeti, melyet jelentősen – az addigi 625 mm-ről 550 mm-re - csökkenteni kellett az előző évhez képest, elkerülve a felfutásos baleseteket. Nagy kérdés, hogy a wokingi gárda, aki egyedüliként törés nélkül oldotta meg a magasságcsökkentést, minden tekintetben szabályosan alakította-e ki autója elejét?
A legendás alakulat válasza egyértelműen az, hogy igen. Wokingban az elmúlt néhány évben is az alacsony alvázkoncepciót követték az autók építésénél, így az új szabványnak is megfelelő orr-rész kialakításához nem volt szükségük a lépcső beiktatására, hogy elérjék az 550 milliméteres magasságot.
Az a tény azonban, hogy egyedül nekik sikerült lépcső nélkül kialakítani az új autó elejét, sokakban felveti a kérdést, hogy valóban minden tekintetben szabályos-e az MP4-27. A csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe elutasította az ilyen irányú felvetéseket, bár elmondta, ők is mérlegelték a lépcsős kialakítást, ám végül jobb alternatívának bizonyult a jelenlegi megoldás.
"Az új szabályok mentén, melyek minden évben vannak, újra kell értékelni a dolgokat. Felülvizsgáltuk, összegeztük ismét és úgy határoztunk, megtartjuk eddigi filozófiánkat. A különböző csapatok mindig különféle válaszokat adnak az egyenletekre, mert eltérően értékelik ezeket. Nincs jó vagy rossz megoldás, szóval ez a szabály nem érint bennünket.”
"Azok a csapatok, akik a magas alváz trendet követték, mely a Red Bull Racingtől indult ki, az alváz elejét is magasan tartották, és az orr is magasan volt, így ők ezt a kialakítást folytatták tovább. Mivel a leggyorsabb autó volt az övék, ezért nem meglepetés, hogy ez lett a divatos irányvonal a többiek számára is. Sokan fordultak ehhez a megoldáshoz, noha nem hiszem, hogy az előző évben ezt ennyire sokan tették volna.”
"Ezek tehát azok a csapatok, akikre az új szabály hatással van, ezért kellett az orrmagasság csökkentése miatt kompromisszumot kötniük a koncepciójukkal kapcsolatosan, és ezért lett a lépcső. Vannak köztük érdekes ötletek is a lépcső használatáról, és mi érdeklődve figyeljük majd ezeket a dolgokat.”
"A mi jelenlegi modellünknél nem arról van szó, hogy kihagytunk volna néhány trükköt. Ebben nincs semmi trükk, és nincs kiskapu amit nem lehet észrevenni. Mindig is tudtuk, hogyan lehet az alvázat megemelni, de úgy döntöttünk, hogy nem változtatunk. Azelőtt sem csináltuk ezt, mielőtt még ezek a megszorítások megtörténtek. Ez a filozófia már elment."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










ThatsMe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez jó volt! xD +1
Utoljára módosítva: 2012. február 09. 23:02
Cooper82 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...2 celsius levegőhőmérséklet mellett? meglepő?!
a mclaren logatja az orrat, a tobbi meg le van torve...
akkor most mindenki egyutt szomorkodik? :-)
ernike írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen, ám nem mindegy a mértéke. A helyszíni tudósítások önmagukért beszélnek.:)
sfdrake írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Pontosan, voltak akik azzal érveltek, hogy fix a méret, nem lehet sem alatta sem fölötte.
Erre a legjobb példa az autók CO kibocsájtása, meg van adva 1 max érték, de az alatta lévő tartományban tök mind1 mekkora az érték.
Szerintem nem is volt kérdés a szabályossága a McLaren orrának, már a tavalyi is alacsonyabb volt mint a többieké, ők így tervezték meg az autót, a szabály az orr elejére vonatozik, de ettől még nem előírás hogy a hátsóbb rész magas legyen, náluk az előírásnak megfelel a hátsóbb rész is, amire nem is vonatkozik a szabály.
Utoljára módosítva: 2012. február 09. 15:31
Ezt nevezem a F1 szégyenének, mára azon vitatkozunk, hogy a klasszikus, mondhatni hagyományos lefele ívelő orr szabálytalan....
Nem hiszem, hogy akkora kockázatot vállaltak volna akkor, ha ez a megoldás szabálytalan lenne. Nyilván lesznek olyan csapatok, mérnökök, akik ennek a szabályosságát megkérdőjelezik, de ez is az F1 része.
ernike írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jaj hopp :P
ernike írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...5? Én 1fokokat olvastam sok helyen...
Cooper82 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ezt még nem lehet kimondani, ugyanis 1 fokban nemhiszem, hogy ilyen problémák ne adódnának más csapatoknál is... Ezt csak szezon közben fogjuk megtudni...
MansellFan írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...De Guriga.. :D
Mathyas írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...kacsa lesz az is
Cooper82 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...5 fokban mindenkinek gondja van a gumimelegítéssel nem csak a Ferrarinak.
A szabályosságát senki nem kérdőjelezte meg a hatékonyságát már annál inkább. Bár véleményem szerint nem az számít hogy épp milyen az orr, hanem az hogy ez a részlet mennyire passzol a többihez. Ők sem hülyék, ha az emelt orr nekik is előnyt jelentene azt használnák.
Ez a cikk úgy van megfogalmazva, mintha a Mercedesnek is lépcsős lenne az orra.
Nagyon helytelen az a megfogalmazás, hogy a Mclaren kivételével az összes csapat.
Utoljára módosítva: 2012. február 09. 12:33
Lehet Tudni, hogy a Mercedesnek milyen a kialakítása?
Mert ugye azt még nem mutatták be.
Cooper82 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ki szerint?
tádááám
szabotor írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ehhez képest állítólag egyelőre gumimelegítési problémájuk van...
nekem a ferrari első szárnya kelt robosztus hatást. ha oldalról nézitek a többi csapatéhoz hasonlítva, valami állat leszorító erőt generál már ránézésre is. hátulra szintén sok leszorító erő megy a diffúzoron keresztül. az biztos, hogy nem lesz kerékmelegítési problémájuk. ellenben a gumikopás biztos jelentős lesz. valszeg alonsóék ezt javasolták a koncepció kialakításához. várt haszon: brutális időmérő körök, hiszen eddig se voltak kifejezetten rosszak, és a rajtnál is kimaradnak a csikicsukiból. hátrány a sűrűbb kerékcsere. kérdés, hogy az egyéb változások segítenek-e a gumikopáson eleget...
„Nem értem. Azt teccik mondani, hogy az benne a gyanús, hogy ami nem gyanús?”
:D
sfdrake írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem sem lesz ettől gyorsabb vagy lassabb az autó, egyszerűen csak más.
Gond akkor lenne, ha alacsony orrhoz tervezett autóra ráraknák a kacsaorrot, vagy fordítva.
Remélem jók lesznek. Kíváncsi vagyok Button fejlődési görbéje folytatódik-e felfelé?
Ha az autot alacsony orrhoz tervezik persze hogy ugy is jo, tavaly is ilyen volt az autojuk.
Eddig jónak tűnik a dolog, szemtanúk szerint is jól mozog az autó a pályán. Azonban jó lenne több kört megtenni.
Utoljára módosítva: 2012. február 09. 10:37
A nyilatkozat vége a fordítás miatt érdekes szerintem. Nyilván arra céloz, hogy a emagasra helyezett orr lehetősége már elment, mert az új szabályok megváltoztatták, lejebb hozták. Mert így kicsit úgy hat, mintha lemondóan nyilatkozna.
Nevetnék, ha e miatt vernék toronymagasan a mezőnyt! Na, akkor csinálnának még ebből balhét! Viszont nyilván szabályos így. Legalább lesz kettő szép autó a mezőnyben! :)
Utoljára módosítva: 2012. február 09. 10:34
ténleg érdekes...nem is tudom, szerintem se befolyásolja a teljesítményt ez a fajta orr rész de majd kiderül egy kis idő mulva
érdekes nyilatkozat, főleg a vége:D
meglátjuk be jön-e, nekem ők idén egy üde színfolt, a kacsák közt!