Megerősítették, nem lesz Német Nagydíj 2017-ben!

írta: M4Sport
2016. november 25. 08:47
FOTÓ: ©xpbimages.com

A hockenheimi szervezők megerősítették, a hírt: 2017-ben elmarad a Német Nagydíj. Jövőre minden valószínűség szerint 20 futamos bajnokságot láthatunk.

Csütörtökön az Auto Motor und Sport adta hírül, hogy 2015 után újra kimarad a versenynaptárból a német futam. Közzétették azt a legfrissebb naptártervezetet is, amelyet Bernie Ecclestone-ék a csapatoknak küldtek szét Abu-Dzabiban, és amelyet november 30-án az FIA Motorsport Világtanácsa elé is tárnak majd ratifikálásra.

Azóta a Hockenheimring ügyvezetője is nyilatkozott, s megerősítette, valóban nem készülnek futamrendezésre. „Nem kaptunk ajánlatot sem, amelyben kizárják a gazdasági kockázatokat. Ez sajnálatos, de nem meglepő, hiszen az időpontunkat fenntartással kezelték, szerződése pedig nem volt a Hockenheimringnek” – fogalmazott az Auto Bild Motorsportnak Georg Seiler.

Hockenheimnek kétévente rendezendő futamokra van szerződése, a 2018-as versenyét tehát a tervek szerint megtarthatja. Szerződése ezt követően azonban lejár, és a Németország versenye, valamint az F1 ottani népszerűsége kapcsán felmerülő problémák miatt nagy kérdés, lesz-e folytatás, vagy az ország hosszabb távon Franciaország sorsára juthat, amely 2008 óta nem látja vendégül a királykategóriát.

Bernie Ecclestone mindenesetre nehezen érti meg, mi a probléma Németországban. „Nem tudom, hogyan tudnánk valaha is megmenteni a versenyüket. Kereskedelmi okai vannak. Hihetetlen, hogy itt van a sok német bajnokunk, a Mercedes megnyerte a gyártók bajnokságát, az egyéni bajnokságot is, és Németország mégsem érdeklődik” – fogalmazott a brit. „Hockenheim azt mondja, felkészültek az elmúlt két-három évben meglévő feltételek melletti folytatásra, de nekünk ez nem jó. Próbáltuk életben tartani a versenyt, de elfogyott a pirulájuk.”

Oszd meg!





2 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

csaby_massa
#2 csaby_massa 2016. november 25. 22:12  

migránsokra persze van pénze a német kormánynak. idióták, merérdemlik a sorsukat.

albutr
#1 albutr 2016. november 25. 17:57  

:-(

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”